Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában
Szövetség megbízásából Szekszárdon is egy állandó háziipari telepet szándékozott létesíteni, hogy ezáltal a városban azok részére, akik lakásukon háziipari munkát tudnak és akarnak végezni, munkaalkalmat kapjanak. Hasonló jellegű háziipari telep már számos városban létesült. Felkérték mindazokat, akik a lapos hímzéshez, keresztöltéshez, pókozáshoz, vagy szmokkozáshoz értenek és ilyen munkával foglalkozni kívánnak, ezt jelentsék be mielőbb a városházán. A jelentkezések után Ács Lipót Szekszárdra érkezik és elindítja a tanfolyamot. 24 4 1930 nyarán a sárközi bodorvászon szövéséről cikkezett a helyi lap. Az írásban Bodnár István elemzi a sárközi népművészetet, melynek felélesztését tűzte ki célul a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége szekszárdi szövőtanfolyama azzal, hogy már évek óta készíti, szövi és küldi még külföldre is a szép patyolatfehér áttetsző lengeségü bodorvásznat, meg az űn. „bíbort". A sárközi nép a háború alatt és után elhagyta ennek a szép vászonnak a szövését. Egyrészt a háború okozta pamut hiánya, másrészt az ezzel járó lassú, nagy türelmet igénylő munka, de legfőképpen az új módi szorította ki a bíbor viselését és készítését. A háború alatt nem tudták a hozzávaló pamutot Indiából behozni és így a sárközi nép a hosszú évek alatt leszokott annak szövéséről s így lassan elfelejtették készítését. Már csak néhány öregasszony fáradozott a bodorvászon kézi szövésével. A fiatalabb generáció nem vette magának azt a fáradtságot, hogy ilyen vesződséges munkával foglalkozzon. Annak érdekében azonban, hogy ennek a szép vászonnak előállítása feledésbe ne merüljön, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége szekszárdi szövőtanfolyama az ahhoz értő hadiárva leányokkal a gyorsvetélős szövőszékeken már évek óta nagy mennyiségben készítette a szép bodorvásznat és a mai modern kézimunka és ruházat minden szakmájában nagy sikerrel alkalmazta. Mi is tulajdonképpen a bodorvászon? Szép, fehér lenge anyag vékony és mégis tartós. Igen jól mosható, sőt minél többet mossák, annál szebb. Használatban nem gyűrődik s ami a legfőbb tulajdonsága: évtizedekig eltartó erős anyag. Sokan jól ismerték, hisz a sárköziek évszázadok óta készítették. Európa déli részén lakó török és balkáni népek szőtték már régóta a török hódoltság idejében ismerték meg Magyarországon is. Idegen nyelven „száda" a neve, de a sárközi nép bodorvászonnak nevezi. A Sárközben a nép ebből készítette ősidők óta a fehérneműjét, ablakfüggönyeit, halotti szemfedöjét. A szekszárdi vásáron halomszámra árulják a régi bodorvászon ingvállakat, röpikéket, mert ma már nem divat, most már a selyemből készül a röpike, a régi bodort és bíbort vegye meg az úri nép - tartják a Sárközben. Veszik is és divatcikké vált. Gyönyörű függönyök, ágyterítők, nyári ruhák készülnek belőle. A MANSZ szekszárdi szövőtanfolyama az elmúlt évek során igen sok kiállításra küldte el szövőtelepén készített bodorvásznat. A bajai kiállításon egy magas rangú angol hölgy meglátva a hullámosan elrendezett sok száz méter bodorvásznat, így kiáltott fel: „Nini, az én szép török vásznam, hogy kerül ez ide?" Akkor jött erre, Törökországból utazott haza. Azonnal vitt is magával nagy mennyiséget és azóta lelkes propagálója külföldön a bodorvászonnak. Annak érdekében, hogy a sárközi nép e szép vásznát minél szélesebb körben megismerjék, szeressék és a hazai leányokat arra neveljék, hogy a magyar háziipar készítményeit viseljék, a MANSZ szövőtanfolyamáról leányiskolák részére kézimunkákat, ruhákat, bodorvásznat küldenek. A miskolci, ceglédi, soproni, nyíregyházi, nagykanizsai, a budapesti Amizani Intézet stb. iskolák növendékei csoportképeket küldtek saját maguk hímezte bodorvászon ruháikról, fényes bizonyítékául annak, hogy a magyar háziipari készítményeket milyen lelkesen támogatják. A MANSZ népipar-mentő munkáját kiterjesztette külföldre is. Hollandia, Amerika sok nagy városába ismerősök útján sok képet, mintát mutatott be készítményeiből. Nemrégen a németalföldi főkonzul kereste fel érdeklődő soraival a MANSZ szövőtanfolyamát és kérte a bodorvászon mintákat. 1930. június 6-án nyílt meg Kanadában egy kiállítás, amelyen báró Jósika Miklósné - Erdélyből odaköltözött főúri hölgy - mutatta be magyaros lakásberendezését. Ugyanakkor a sárközi bodorvászonból nagy mennyiséget állított ki, hogy nyakkendőket, gallérokat, táskákat varrtak. 1933-ban a Corvin áruház kirakatában a Lajos Éva szőtt, a Sípos Mária varrt." ANDICS 2006. - „A Fő utca 64-ben, a később Boldog Vargáék tulajdonában lévő házban működött a háziipari telep. Akkor a ház a Nyéki bácsi tulajdona volt. A ház L alakú. Három padlás szoba, hideg konyha, nagy kamra, istálló, nagy pajta volt és van benne. A Nyéki bácsi a kamrát adta bérbe, itt varrtak az asszonyok. A kamrán nagy ablakok voltak. Schilling Fáni néni volt az utolsónak eltávozott olyan öcsényi asszony, aki itt dolgozott. Nyéki bácsit Lidi Nyékinek hívták, nagyon szerette a bort és néhai feleségét. Kijárt a felesége sírjához a temetőbe, vitte magával a pintes üveget. Leült a sír szélére, sírdogált, iszogatott és közben mondogatta, hogy Lidi, Lidi..." - ANDICS 2009/b. 24 4 TMÚ 1930. febr. 1., febr. 15. 502
