Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában
„olyan ez, mint valami gyönyörű gyöngyösbokréta!" Paulini eredetileg újságíró volt, s különböző irodalmi és műkedvelő színpadi munkák után, 50 éves korában állt kitűnő szervező készségével és ügyszeretetével a népművészeti mozgalom élére. Neve összeforrt a Gyöngyösbokrétáéval. Kora társadalmi és politikai nézeteivel való kompromisszumok útján megnyerte a kormányzat teljes támogatását. Paulini a bokréták vezetőit személyesen ismerte. Jobbára falusi tanítókat, jegyzőket, protestáns lelkészeket nyert meg az ügynek. Felújító és tradíciót teremtő munkájukkal egyszerre járultak hozzá a lakodalmi és fonóbeli szokások, a karácsonyi és más dramatikus hagyományok megismertetéséhez és továbbéltetéséhez nem szólva a viseletek, dalok és táncok hagyományozásáról és népszerűsítéséről. Az 193l-es bemutató után a népszínmüvek érdektelenné váltak, szívesebben látták a Gyöngyösbokrétát. Paulini sokat adott arra, hogy ország-világ hitelesnek, sőt egyedül hitelesnek tekintse mindazt, amit a bokrétások bemutatnak. Hosszú éveken át külön felkért neves etnográfusokat is a helyi hagyományok vizsgálatára s az adott község bokrétás műsorának hitelesítésére. Az idők múlásával azonban az etnográfusok fenntartásai miatt ezek a hitelesítő akciók abbamaradtak. 18 1 így fordulhattak elő olyan esetek, mint a váraljai, ahol Dömötör Sándor juhász „hátravágós" tánca eredeti váraljai népi hagyományként épült be a műsorba, holott Dömötör Somogy megyéből költözött Váraljára. Furulyáit, valamint az azokon megszólaltatott dallamkincsét, táncmotívumait szülőföldjéről hozta magával. Mivel sem Jánosi György váraljai református lelkész, a helyi bokréta vezetője, sem a közvetlen környezetében élők nem rendelkeztek megfelelő mélységű folklorisztikai szakértelemmel, fordulhatott elő ez a sajnálatos tévedés. 1X 2 A született menedzser Paulini úgy is elég hamar átlátta, hogy a hagyománynak közel sem minden mozzanatát lehet mechanikus hűséggel a színpadra átvinni, s e felismerésnek megfelelően nem egyszer belenyúlt, „belerendezett" az egyes csoportok produkcióiba. Arról is tudunk, hogy a színpadra igazítás feladatát gyakran a helyi vezetők látták el, hol botcsinálta doktorként, hol pedig feltűnően jó érzékkel. A bemutatók népművészeti anyaga többségében értékes, hiteles hagyományanyagot képviselt, s ezek egy része a Gyöngyösbokréta nélkül feledésbe merült volna. A Fővárosi Idegenforgalmi Iroda a következő Szent István napot már jól felkészülten várta 1932-ben. Ezeknél a szerepléseknél már az a falu jöhetett elsősorban számításba, amelyik élő és színes népviselettel rendelkezett. 1933-ban több mint 30 csoport tartott bemutatót az ünnepi héten. Tolna megyéből a budapesti bemutatón a koppányszántói, az öcsényi és a váraljai (először ekkor) bokréta vett részt. „A koppányszántóiak a legrégibb, legősibb magyar pásztortáncokat, az öcsényiek menyasszonykísérő körtáncot és a szakácsasszonyok bolondos vidámságú tánclejtését, a váraljaiak pedig a régi játszóházbeli fonót mutatták be s rr s s s • s s s 183 és ennek keretében az ősi magyar táncoknak a változatát citera és dalkíséret mellett." Jánosi György váraljai református lelkész 1930-ban Budapesten járt, ahol megismerkedett Paulini Bélával. Paulini sógora, Balogh Rudolf jó hírű fényképész, aki a bokrétásokat is fotózta, már 1931-ben eljutott Váraljára. Jánosi hívta meg, akivel barátsága több országos napi lapnál együtt munkálkodva mélyült el. Balogh figyelmét felkeltette a színpompás, díszes női viselet, a váraljai népművészet. Szándéka azonban egyelőre csak fényképfelvételek készítése a mozgalom számára, kiállításokra bel- és külföldi képeslapokba. Jánosi segítette őt munkájában. 1933 nyarán Paulini személyesen kereste fel Váralján Jánosit, aki vállalta a bokrétás csoport megszervezését. A csoport tagjainak kiválasztását Jánosi személyesen végezte. Egyik alapító tag, Csuma József így emlékezett erre: „A házamban keresett fel a Nagy tiszteletű Úr. Rábeszélt, hogy az asszonnyal együtt legyek a csoport tagja. Ráálltunk a kérésre. Majd kipróbált bennünket. O énekelt, hogy „Megérett a szőlő feketére..." mire nekünk tolnai csárdást kellett járnunk. A próbával elégedett volt, no meg önmagával is, hogy személyünket illetően nem tévedett." Az első összejövetelre a községháza udvarán került sor. A férfiak és nők párba állítása - a házaspárok kivételével - igen egyszerű módon, a „Szereted-e a párodat?" játékkal történt. Majd megkezdődött a felkészülés az 1933. augusztusi budapesti fellépésre. 18 1 GÖNYEY 1938,427-429., ROMSICS 1996, 86. 18 2 JUHÁSZ 1996. 18 3 TMÚ 1933. aug. 19., TMH 1933. aug. 12. 486
