Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában

én is, Wosinsky Mór is, többször írtunk dr. Kammerer Ernőnek, a „Szépművészeti Múzeum" akkori igazgatójának, ha valamilyen felsőbb művészi iskolába bejuttathatná s egy kis stipendiumot eszközölne ki neki. A magyar állam akkori 3-6 milliós kultuszminiszteri költségvetése azonban nagyon szegényes volt az ilyes, havi 20-30 forintos luxuskiadásokra. Míg aztán deus ex machinaként közbejött oda fenn egy baráti névnapi muri s másnap a fiatal iparművészeti iskolai növendék úr el találta aludni a névsorolvasást. Ami akkor komoly következményeket szokott maga után vonni. Ezt azonban nem várta be: „Vissza se ment többé, gipsz figurák közé." De valami másfél hétig az utcán bolyongott vázlatkönyvével, amig a véletlen Vajda Zsigához, - akkor neves piktorhoz vezetett, aki havi 12 forint féldíjért elvállalta további oktatását." Elő alakok után itt rajzolta az első férfi aktot. Négy hónapig volt itt, amikor beiratkozott a Mintarajziskolába, ahol Zemplényi tanár acképfestőnek szánta. Ezt nem igazán kedvelte, hisz másik tanára Krenner Vilmos a ló festésre inspirálta. Ösztöndíjat kapott, jöttek a díjak és egyéb elismerések. Hazajött, de mivel apjának lova nem volt, szamarakat festett. „Az első év kijárása után egy agárdi és egy pesti hangulat volt az első két képe, amellyel bejutott a Műcsarnok kiállítására. S ettől fogva majdnem minden tárlaton szerepelt képeivel nagy örömére volt tanárainak. Büszke is reá, hogy még Szinnyei is lekezelt vele." „Büszke vagyok azonban én is, hogy a legfelső festett képét, a borozgató Baka bácsit én vettem meg tőle 25 kemény forintért, vagyis akkori fizetésem egy harmadáért." Az első megrendelés után jött a többi. Leginkább arcképeket festett változó szerencsével. Akkori portréi hol hasonlítottak az élőhöz, hol nem. Minden áron csak a művészi felfogás számított neki, nem a hasonlóság. Bodnár István is többször vitába szállt vele, „hogy a plein air vagyis szabad ég alatt festett képnek sem kell okvetlenül olyan kimondottan cinóber, ultramarin, citromsárgának vagy leveli béka zöld színűnek lennie." A fiatal festők az arcképfestészetben is olyan módszert követtek, mint a tréfás képeknél szokás. Pl. a kép rendesen nézve a kuruc Bercsényi, megfordítva Metternich vagy Bach. „Volt idő, hogy féltettem Miklósit a művészi szertelenségektől. Végtelenül örülök, hogy aztán a művész magától is a helyes útra tért. Az élethez való alkalmazkodás szükséges volta sok mindenről meggyőzi az embereket. Az ő, már szélsőség felé hajló művészetét is megszelídítette a boldog családi élet s az ezzel együtt járó nem kis családi gond. Mert volt bátorsága talán a harmadik képe eladása után nyomban megnősülni. De épp ezzel kapott talán szárnyat a mint maga mondja: mind nagyobb ambícióval tört ki belőle az akarás és kérte az eget. Ezt azonban egyelőre Olaszországban sem találta meg. Pedig ott igazán kék az ég. 1913-ban azt vette fejébe, hogy kimegy Párisba. -persze: pénz nélkül s olyanféle kalandos módon, hogy Abbázián, Trieszten, Velencén, Genuán keresztül az ott fürdőző közönségtől szerzi meg az útiköltséget. Az eredmény azonban, amint maga mondja, annyi lett, hogy komolyan kezdte venni a művészetet s megtanulta szeretni a makarónit. Mert vevője nem akadt a többek között az a furcsaság is megesett vele Velencében, hogy egyetlenegy nadrágja kilyukadt s nem lévén más, amíg azt foltozták, az alatt egy hétig a szobában kuksolt. Amikor azonban a Riván, Grandkanálén elindult a lampionos csolnakos menet, nem bírta tovább a padro nejétől kölcsönkért szoknyában és nagykendőben kiruccant a Márk térre, hanem egyenesen egy detektív ölelő karjaiba. A detektív persze bevitte igazolásra a rendőrőrszobára, ahol rendőrnadrágba bujtatták s még öt napig ebben a zsinóros rendőrnadrágban tapasztalhatta Velence szépségeit." „Ilyen formán sikerült a trieszti képkiállítása is. Pedig nagy apparátussal készült neki. Kivitette még a nekem festett egyik családi képet is, amely olajban talán a legjobb festménye. Örültem azonban, hogy visszakerült. A többi képei bizon biz ott maradtak - emlékbe. S a papának kellett pénzt küldeni útiköltségre, ráírván az utalvány szelvényre: Gyere haza, minden meg van bocsátva."

15

3 Ezután a meglehetősen kalandos kirándulás, vagy „tanulmányút" után kemény, küzdelmes, de nem eredménytelen esztendők következtek. A „lelkileg", „szellemileg" egyre izmosodó művész - „testileg" egykét apróbb arckép megrendeléséből s más kisebb képek eladásából éldegélt. Volt egyéb jövedelme is. A „Mátyás Diák" című élclaptól is kapott havonta 40 kemény forintot, 13 éven keresztül, de ezért havonta 30 képet kellett érte rajzolnia. Dolgozott még a Bolond Istóknak s más lapoknak is. 1922-ben azonban kissé konszolidálódott a festő anyagi helyzete. Egy pár tömegesebb képvásárlás, egy két nagyobb arcképrendelés mellett szerencséjére akkoriban Szekszárdon egy holland báró időzött ifjú Leopold Lajosnál

1^

4: Jonkher W. 15

3 TMÚ 1924. dec. 24. I

M Leopold Lajos (1879. dec. 5. Szekszárd - 1948. jan. Cservölgy): Szociológus. Elemi iskoláit szülővárosában a Mayer-Arlow módszerű iskolában végezte, majd a bajai cisztercita gimnáziumban alapozta meg ismereteit. Több nyelven ír-olvas és mindössze 15 éves, amikor a tanulók lapja közli első cikkét. Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult. Itt került szoros kapcsolatba Szabó Ervinnel és Jászi Oszkárral. Az 1900-1902 közötti olaszországi tanulmányútja 479