Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában
Sárközbe, 1899-ben pedig már a szekszárdi múzeum iparművészeti osztálya „a kalotaszegi varrottas" forgalomba hozatalának mintájára, szerette volna a sárközi szőttest útjára indítani. 2 8 Az 1898-ban alakult Múzeum Egylet miniszteri jóváhagyásra felterjesztett alapszabályát s a vármegyei múzeum alapító levelét kommentáló vezércikk, a néhány hónapos kiállítás rendezési munkák eredményét is részletezve, arról számolt be, hogy „a jó részben már berendezett' magyar szoba'... kiváló specialitását képezi a gyűjteménynek". Itt kaptak helyet a megye különböző nemzetiségű lakóinak jellegzetes viseletei, házi eszközei, kézimunkái, nőipari készítményei, melyeket nagy áldozatok árán sikerült egy begy üj ten ie Wosinsky Mórnak 2 9, mivel „ma már csak elvétve és nehezen találhatók a nép körében". A további gyűjteményfejlesztési terveket vázolva külön hangsúlyozza a cikk - a falvak gyors átalakulásával indokolván a néprajzi gyűjtés halaszthatatlan fontosságát: „A rohanó kor romboló munkája kezdi ezeket kivetkőztetni eredeti, századokra visszanyúló és gyakran az őshazában gyökeredző jellegéből, azért tehát itt a legfőbb ideje annak, hogy a népünk kezében még megtalálható s őskultúránkra nagy jelentőséggel bíró tárgyakat siessünk megőrizni s megmenteni a jövőnek, mert különben néhány évtized múlva teljesen jeltelenül el fognak enyészni ezek a magyarság ősi típusára vonatkozó tanulságos és nemzeti szempontból is nagybecsű néprajzi emlékeink." 3 0 Hasonló szellemben a felgyorsult változásokra figyelmeztetve („.. .bizony fiatal korunkban a nép sok oly szokással bírt, melyek ma már kihaltak, vagy kihalófélben vannak...") fogalmazódott néhány hónappal korábban a „néprajzi osztály" céljait részletező, röplapon és a helyi újságokban közzétett felhívás, mely a gyűjtendő tárgyak körét és a múzeumba kerülés lehetséges módjait így ismertette: „Legyenek azon, hogy minden oly régi eszközt mely a népéletre (halász-, pásztorélet stb.) vonatkozik, s melyeket a modern kultúra lassan-lassan a használatból már kiszorít összegyűjtsék s a múzeumba juttassák. Hassanak oda, hogy a népnél még feltalálható régi faragott, festett vagy betét munkájú szebb bútordarabok vagy régi hímzések vagy végre a régibb népviseletnek eredetibb darabjai örök megőrzés czéljából a múzeumnak ajándékoztassanak, vagy hogyha ez nem sikerülne, legalább azok létéről lajstrom készíttessék s a múzeum igazgatóságának beküldessék, hogy azok, ha a múzeum pénzviszonyai megengedik, vétel útján beszereztessék. Talán vállalkoznak egyes községek társadalmi úton való adakozás folytán arra, hogy saját népviseleteikből, legyen ez akár magyar, német vagy rácz egy-egy férfi és női viseletet a múzeumnak ajándékozzanak. " 3 1 Ez utóbbi ötlet gyors realizálását célozta - erről a kezdeményezésről egyébként a Néprajzi Értesítőben is beszámolt Kovách Aladár 3" - hogy a megyei alispán aláírásával „a jellegzetesebb népviselettel bíró szerzett (1936-1941). A nyíregyházi Kálvineum felügyelő tanára (1941), Lónyán a budapesti Néprajzi Múzeum vidéki munkatársa (1942), a Néprajzi Múzeumban próbaszolgálatos díjtalan tisztviselőjelölt (1943-1944), egyúttal az Állami Erzsébet Nőiskola Kollégiumában felügyelő tanár (1943-1944). A lónyai állami általános iskola óraadó (1947-1948), majd rendes tanára (19481952), a vásárosnaményi Állami Általános Gimnázium alapító tanára (1952-1957), a vásárosnaményi Járási Könyvtár szervező könyvtárosa (1957-1961), a szekszárdi múzeum muzeológusa (1961-1967). A debreceni egyetemen ismerkedett meg a néprajztudománnyal. Bekapcsolódott a Néprajzi Múzeum gyűjtőhálózatába, majd önálló gyűjtőmunkába kezdett. Kutatásai során a beregi nép életét, munkáját és népművészetét vizsgálta. Gimnáziumi tanárként néprajzi szakkört szervezett (1954), s tervei között szerepelt egy iskolai múzeum létrehozása, mely egy későbbi beregi múzeum alapja lehet. Szekszárdi évei alatt Tolna megye néprajza is felkeltette érdeklődését. Sárközi gyűjtései mellett jelentősek a népi kismesterségek (kékfestés, stb.) kutatása terén elért eredményei. írásai elsősorban a Néprajzi Közleményekben jelentek meg (1957-től). Kéziratait halálának 10. évfordulójára rendezte sajtó alá Erdész Sándor a Jósa András Múzeum kiadványai sorozat 6. kötetében. Vásárosnaményban középiskolai kollégiumot neveztek el róla (1995). - BALÁZS KOVÁCS 2002/b. 28. - BABUS 1975. 2 8 SZILÁGYI 1980, 17. Wosinsky Mór (1854. márc. 28. Tolna - 1907. febr. 22. Szekszárd): római katolikus pap, régész, múzeumigazgató. Lengyel nemesi családból származott, apja Wosinsky József a lengyel forradalom leverése után, 1831-ben menekült Magyarországra. A pécsi papnevelő intézetben tanult. Pappá szentelték (1877). Segédlelkész Gödrén (1877-1879), káplán Aparon (1879-1881), plébános Lengyelen (1881-1885), Závodon (1885-1894), majd a szekszárdi belvárosi plébánián. 1895. március 29-én Tolna Vármegye Törvényhatósági Bizottságának ülésén, múzeumalapítás céljára felajánlotta saját, ötezer darabból álló, valamint Apponyi Sándor ugyancsak jelentős régiség gyűjteményét. A közgyűlés a felajánlást elfogadta, s ezzel több évtizedes vajúdás után Szekszárdon megalakult Tolnavármegye Múzeuma. A gyűjteményt az ezredéves ünnepre elkészült gimnázium még üresen álló néhány termében helyezték el. Később szervezőmunkájának és kitartásának köszönhetően a múzeum önálló épületet kapott. Lengyelben Apponyi Sándor hatására fordult érdeklődése a régészet felé. Ismereteit autodidakta módon szerezte. Legjelentősebb ásatását a Lengyel község határában fekvő ún. török sáncon végezte (1882-1889). A több korszakba sorolható lelőhely kutatásával európai hírnévre tett szert. - GAÁL 2002/b, 959-960. 3 0TVM 1898. jún. 26. 3 1 TV M 1898. márc. 6., Tolnamegyei Közlöny 1898. márc. 6. Kovách Aladár (1860. ápr. 17. Nyitra - 1930. máj. 7. Szekszárd). Levéltáros, etnográfus, múzeumigazgató. A pápai református 456
