Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)
K. Németh András: „Azt hiszem, ezt a nagy kirándulást sohasem fogom elfelejteni". Tolnai József őrvezető második világháborús oroszországi naplója (1942-1943)
Tolnai József őrvezető - aki rendfokozatát közelebbről ismeretlen időpontban kapta - október 23-án vonult be Pélmonostorra. Alakulata november 9-én indult Pécsről és a Dombóvár - Székesfehérvár Komárom - Érsekújvár - Trencsén - Zsolna - Cieszyn - Bohumín - Tychy - Katovice - Radom - Deblin Breszt - Minszk - Bobrujszk - Zslobin - Gomel - Pocsep - Bijanszk - Harkov útvonalon 11 nap után, november 20-án érkezett meg Belgorodra. utazást állandóan térképpel kísérem.'''' - írta a szerző, az útvonal állomásait pedig részletesen feljegyezte. A háború nyomaival Tolnai József először Deblin és Breszt között szembesült: az egyik vasútállomáson hiányos öltözetű, megfagyott zsidó ember holttestét figyelte meg a vasút melletti árokban. Később felrobbantott hidakat és vasúti kocsikat, lelőtt német repülőgépeket látott, az első - német - katonasírokat Pocsepen örökítette meg. Bijanszk előtt partizántámadás érte a katonákat szállító szerelvényt. Az utazás alatti várakozások közben a szerző többször leszállt a vonatról és ismerkedett az orosz emberekkel. Az egyik állomáson találomra bement egy parasztházba, leírta a tisztaszobát, barátkozott az ott lakó kisgyerekkel. Ez az érdeklődése a fronton is megnyilvánult: Veszelajában 2 liter tejért és 2 tojásért elcserélte egyik szájharmonikáját a helyi gyerekekkel. Az orosz nőket többször is megörökítette, általában csinosnak jellemezte őket. Kirakodás után november 21-én gyalog indultak tovább a front felé, és 27-én érték el az innen légvonalban kb. 100 km-re fekvő Veszelaja falut, amely Novij Oszkoltól kb. 25 km-re délkeletre helyezkedik el. Az első három napi menet iramára jellemző, hogy a naplóba csak egy-egy, a „borzasztó menetet" és a fáradtságot megörökítő sor került. Tolnai József december l-jétől írnoki feladatokat látott el, a század zsoldnévjegyzékét állította össze, csomagutalványokról és pénzesutalványokról készített kimutatásokat. December 6-án kiképzésre áttelepültek a 8 km-re lévő Raszhovec nevű faluba, ahol egy fűtetlen kovácsműhelyben akarták őket elhelyezni, de egy ruszin bajtársuk nyelvismeretének köszönhetően végül egy hatgyermekes asszony házában kaptak menedéket. „40 centis hóban sétálunk a határban és bizony sokszor meg kell állni a kimerüléstőr - írta a kiképzésről, amelynek egyhangúságát azonban számára az írnoki teendők némiképp enyhítették. Az étkezés érthető módon központi szerepet kapott a naplóban. A szerző az árakat, az alapvető élelmiszerek és tisztálkodási cikkek drágaságát többször - kiutazás és gyalogmenet közben - is megörökítette. A belgorodi kirakodás után minden öt ember csak két kenyeret kapott, a szerző később írnokként, majd a postai küldemények révén azonban jobb falatokhoz is hozzájutott. Élelmezésükben kiemelkedő jelentőséget kapott a krumpli; egyik nap pl. ezt az étrendet jegyezte fel: ,Jieggel 8 szem főtt krumpli, 10 óraira 5 szem, vacsorára 8 szem vajjal vagy sajttal.'" A magyar gyomor számára szokatlan német élelmezéstől való idegenkedést jelzi, hogy szüleitől szalonna, zsíros pogácsa, pálinka és szaharin küldését kérte. A hazától távol különösen felértékelődött a szülőfölddel való kapcsolat. Tolnai József mindig örömmel számolt be tamási honvédekkel való találkozásairól; Veszelajában még bátyját, Tolnai Jánost is sikerült kétszer meglátogatnia. Zsoldjából, félretett cigarettaadagjából rendszeresen hazaküldött szüleinek. Naplójába pontosan bejegyezte, mikor és hány levelet adott fel szüleinek, menyasszonyának, rokonainak és barátainak. A szenteste előtti napon boldogan örökítette meg, hogy e napon 15 levelet hozott számára a tábori posta. Érdekes ugyanakkor, hogy a szerző - néhány tiszten, földijein és sebesült társain kívül - szinte egyáltalán nem említi bajtársait, így pl. azt sem tudjuk meg, hogy kikhez csatlakozott a január-februári visszavonulás során. Tolnai József frontnaplója a magyar honvédek és az orosz lakosság közötti kapcsolatok tanulmányozásának értékes forrása. Nem esik szó benne a bolsevizmus elleni harc szükségességéről, inkább úgy tűnik, hogy a szerző az egyszerű orosz muzsikban az önmagához hasonló sorsú embert látta. Valószínűleg sok, kötelességtudatból helytálló, de a szovjetek elleni háborút magáénak nem érző magyar honvéd érzéseit fogalmazta meg, amikor így írt: ,JSzinte sírni tudna az ember reggel, mikor fölkel álmából, hogy egy piszkos, sötét, penészles szagú szobában vagy likban ébred, és mellette egy szakállas öreg orosz áll, és nézi a fáradt és kimerült magyar honvédet. " A szerző nem maradt részvétlen a helybeliek szenvedése láttán sem. Amikor egyik szállásadójának 14 éves fia kézigránáttal játszva halálos sérülést szenvedett, így fogalmazott: Jlyen az ember sorsa, egyik ilyen fiatalon, a másik szerencsésen leéli öreg napjait, és szépen meghal, ez a kis gyermek pedig ilyen szörnyű halállal és kínok között halt meg édesanyja szeme láttára. Istenem, légy velünk! Milyen temetése lesz vajon ennek a szerencsétlen fiúnak. Itt ebben a [...] faluban, ahol se pap, se orvos nincs.'''' A tragikusan elhunyt fiú halotti torán Tolnai József is részt vett, egyedüli magyar 76
