Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Gerhard Péter: Váradi Antal és Herczeg Ferenc asszimilációja önéletírásaik tükrében

Kérdés, hogy gazdasági integráltságuk mellett milyen etnokulturális tényezők hatottak az elmagyarosodó németekre. A magyarországi német népcsoportok annyira különböztek egymástól, hogy a modern nemzetek megszületésének idején egységes etnikai tudatuk sem volt, bár más etnikumok egységesülését is akadályozták a nyelvi és a vallási különbségek. A létrejövő modern nemzettudat az etnikai tudatot olyan, korábban fontos csoporttudatok fölé emelte, mint a rendi állás vagy a vallási hovatartozás. A magyarországi németség esetében a nemzettudat kialakulásában jelentős volt az uralkodó iránti lojalitással összefüggő állampatriotizmus szerepe, ez jelenthette az egész Habsburg Birodalom iránti kötődést, de egyre gyakrabban vonatkozott csak Magyarországra. A magyarországi németeknél eredetileg leginkább mégis a szűkebb szülőföld iránti kötődés volt a meghatározó. Az erdélyi szászok és a cipszerek egyfajta regionális öntudattal rendelkeztek, a városi németség többnyire szülővárosát tekintette szülőhazájának. A regionális öntudat párosulhatott a soknemzetiségű ország iránt érzett „hungarus" tudattal, az erdélyi szászoknál ennek a „transsylvanicus" tudat volt a megfelelője.

1

2 Pukánszky Béla szerint a 18-19. század fordulójától a német polgárság magyar államban betöltött szerepével, a többségi nemzethez való viszonyával kapcsolatban megfogalmazott válaszok három típusa alakult ki a magyarországi német értelmiség körében. Az egyik válasz a magyarsághoz való közeledés, vagyis távlatában a beolvadás útja. Ennek képviselői szerint a magyarországi németek a művelődés és az irodalom terén, méghozzá magyar nyelven szolgálhatják legjobban a hazát, akár az anyanyelvükről való lemondásuk árán is, mert boldogulásuk csak a magyar haza haladása és a magyarsággal való érzelmi azonosulás révén lehetséges.

1

3 A második típus a jozefinizmusból és a polgárság emancipációs törekvéseiből erőt merítő, a német kultúrát a magyarnál fejlettebbnek tekintő, ebből kiindulva Magyarországot a német kultúra és művelődés segítségével korszerűsíteni kívánó álláspont. Ennek a polgári és a német öntudatot ötvöző álláspontnak a jelentőségét csak a későbbi német nemzetiségi mozgalmak hasonló érvrendszere, nem pedig korabeli sikerei mutatták meg. A német polgárság egy része e két típus között ingadozott, illetve kompromisszumok, a magyarsághoz való külsődleges hasonulás révén megpróbált minél többet megőrizni sajátos kultúrájából, fenntartva hagyományos lokálpatriotizmusát.

1

4 A német polgárság legnagyobb része az első, a magyarság felé vezető utat választotta és három, egymástól indítékaiban eltérő generációs hullámban megindult érzelmi, identitásbeli, sőt nyelvi hasonulása az uralkodó nemzethez: a 19. század első felében az országban először öntudatra ébredő magyar nemzeti mozgalom hatására, 1848 forradalmát követően a „magyar szabadság bűvkörében" élve, végül a század utolsó harmadában a társadalmi felemelkedésben bízva.

1

5 A magyarországi németek számára a gazdasági és kulturális téren tapasztalható helyzeti előnyük nem feltétlenül segítette német nemzeti öntudatra ébredésüket a nemzeti mozgalmak virágkorában. Egyrészt a magyarországi német nyelvű kultúra - Erdély kivételével - kevéssé volt eredeti, többnyire a nagy német központok kultúráját másolta és közvetítette a térségben, a legtöbb sajátosan magyarországi német szellemi termék a többi népcsoport felé betöltött hídszerep révén jött létre.

1

6 Másrészt a magyar nemzeti kultúra főleg éppen a német nyelvű kultúra rovására fejlődött ki, ebben a kontextusban ráadásul a német nyelv a Habsburg Monarchia központosító, a magyar állam önállóságát aláásó törekvéseinek eszközeként tűnhetett fel. A felfelé törekvő rétegek számára az elitbe való betagolódás, a politikai emancipáció pedig a magyar következtetést vonta le, hogy a polgárosodásnak nagyrészt idegen származású, de rövid idő alatt asszimilálódó népelemek a résztvevői. GLATZ 1974, 258. Hanák Péter pedig azt a tételt fogalmazta meg, hogy az asszimiláció a polgárosodás alapfolyamatai, azaz a létrejövő egységes országos piac, az iparosodás és az urbanizáció közvetlen következménye. HANÁK 1974, 518. Mind Glatz, mind Hanák a polgárosodás nyomán beinduló asszimiláció spontán jellegét hangsúlyozta. Az asszimiláció és urbanizáció közötti direkt összefüggés újabb kritikájához lásd PÁZMÁNDY 1992, GYÁNI 2002. 1

2 T1LKOVSZKY 1997, 30. 1

3 PUKÁNSZKY é. n. 24-25. Hanák Péter szerint gyors magyarosodásukat elősegítette, hogy a felvilágosodás és a magyar nyelv expanziója idején már „hungarus" tudatúak voltak és lényegében nem volt utánpótlásuk a német törzsterületekről: HANÁK 1974, 515. Ruprecht Steinacker szerint e típuson belül megkülönböztethetők a németekkel szemben ellenségessé váló asszimilánsok és azok, akik nem tagadják meg német gyökereiket: STEINACKER 1979/80, 83. 1

4 PUKÁNSZKY é. n. 27-30. Ruprecht Steinacker e közbülső típuson belül megkülönbözteti azokat, akik kevésbé a helyi tájnyelvi, hanem inkább az össznémet kultúra hatása alatt álltak: STEINACKER 1979/80, 83. 1

3 PUKÁNSZKY é. n.. 31. Szerintem a dunántúli és délvidéki falusi vagy kisvárosi közegből kiszakadt, az iskoláztatás vagy az iparba kerülés révén elmagyarosodó svábok is ebbe az utóbbi csoportba sorolhatók. 1

6 TILKOVSZKY 1997, 30. 467