Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)
Csekő Ernő: Tormay Cécile, illetve Herczeg Ferenc szekszárdi kötődéséről és családjaik történetének szekszárdi időszakáról
tusakodást fölülmúltak. Sajnos, hogy Versecz városa jó hírnevének a messze távolban is ártottak. Hogy mely személyek, minő viszonyok és ügyek idézték elő az egyenetlenkedéseket, arról a mai nap még nem szólhatunk, részint mert sok minden eddig kiderítve nincsen, részint mert az események a közelmúltban folyván le, a történelem ítéletére még meg nem értek. " 8 4 - írta félig-meddig a sejtelmesség homályába burkolódzó korabeli városmonográfus. Az özvegy az 1880-as évek második felében még Mária leányát is kénytelen volt eltemetni, mégpedig Herczeg memoárjának tanúsága szerint - és a Tolnamegyei Újság már idézet információjával szemben - Versecen. „Mici meghalt. Édesanyám eltemette vele a szíve nagyobbik felét. " 8 5 olvasható a Várhegyben. 16-17. kép: Herczeg Ferenc bátyja, József, katona korában, valamint fiatalasszonyként elhunyt húga: Mária /Mici/. (HERCZEG [1943], képmelléklet) Az „I. Béla királyhoz" patika. Bátory Elek szekszárdi gyógyszertára Az 1880-as években Bátory Elek tulajdonában lévő patika a sorban a második volt Szekszárdon. A város első gyógyszertárához, az alapítását tekintve a XVIII. századi Fekete Sas patikához képest az „1. Béla királyhoz" közel száz évvel később alapítatott: az erdélyi származású Brassay Mihály 1863-ban nyitotta meg a Széchenyi utca 30. szám alatt 8 6(az egykori házszám a 641. volt 8 7). Brassay 1871. augusztus 20-án bekövetkezett haláláig vezette a patikát, őt követően özvegye volt a haszonélvező 1874-ig. 1875-1879 közt 8 4 MILLEK.ER 1886, 177. 8 5 HERCZEG 1985, 200. 8 6 M. kir. Helytartótanács 88094/1863. sz. (dec. 5.) leirata, TMÖL, Alispáni i. 1983/1863. 8 7 TMÖL, Szekszárdi Földmérési Igazgatóság i., Szekszárd 1880. évi, illetve 1899/1900. évi házjegyzéke; Az épület tulajdonosaként az előbbi esetében Konstanczer Ignác, míg az utóbbinál Szeghy Sándomé és neje, Tenczlinger Róza van feltüntetve. Az épület az 1920-as évek elejére eső házszámreform következtében kapta a Széchenyi u. 30. házszámot. TMÖL, Szekszárd Város Polgármesteri Hivatalának i., kiemelt iratok, házszámozás iratai 1921. 416