Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Vizi Márta: Dr. Csalogovits József és a Tolnavármegyei Múzeum II. 1934 - 1946

(i2. melléklet tuszközpont, a temető lesz az ujabb megfigyelések szerint a középkori városnak is a magja. Valószínűleg teljes joggal tételezhetjük fel már most, hogy a megyeháza udvarán mait év őszén előkerült 1. Béla-féle apátsági templomalapfalak részben egy őskeresztény római kápolnából valók s hogy Béla királyunk az apátság alapításakor csak felújította és újjáalakította azt, ami a népvándorlás viharaival is dacolva megmaradt. Az eddigi vizsgálatok szerint ugysnls a gótikus és barokkidőkben átépíteti románkori templomnak románkor előtti,' valószínűleg római alapfalrészletçl is vannak, de ezt a fejlődést teszi valószínűvé a templomnak a XVIII. századból reánkmaradt alaprajza is. Tudjuk, hogy a temetők római időkben is s városok szélén feküdtek. Alisca tehát a Béla-tér fölötti völgyben terült el és a Beéri Baloghutca — Bezerédj-utca — Béla-tér — Pincesor tengelyében futó Aquincum—mursai hsdiuttal kapcsolódott az akkori világhoz. A felszinre került leletek tanusága szerint Alisca polgárváros volt. Erődje, castruma Wosinsky feltevésével szemben a Kálvária hegyen nem mutatható ki, de nem hagyott nyomot maga után másutt sem. Katonai bélyegzővel ellátott (églák gyéren ugyan előkerülnek a református városrészből, ezek azonban máshonnan, a csapatok tényleges állomáshelyéről kerüllek ide. SzármaCsalog József cikke a (TMU 194 nevében rejlő probléma megoldása után kutatunk. Pannónia kisebb jelentőségű városainak rómaikori nevét az egykori és reánkmaradt utikönyvek éa a Peutinger-léle térkép őrizték meg. A legnevezetesebb útikönyv, az „Itlnerarium Antonlni* többek között a Mursa és Aquincum (EszékÓbuda) közölt fekvő helységekel is megnevezi. Eszékről elindulva és a megadott távolságokat is figyelembevéve, minden baj nélkül jutunk el Dunaszekcsöre, az akkori Luglo-ra. Innen Alta Rlpa-ig, azaz Tolnáig huszonkilenc római ezerlépés az ut. „In medio", azaz középütt feküdt Ad Statuas, ez és Alla Ripa között pedig az „Alisca ad.

latus" szavakat olvassuk. Mivel Ad Statuas csakis Várdombbal lehet azonos, Alisca ad latus-t egyelőre Szekszárdon kereshetjük. „AUsca ad latus" azonban többféleképpen olvasható. Ha az .ad latus" kifejezést jelzőnek tekintjük, akkor ez. annyit jelent, hogy Alisca oldalvást feküdt. Ilyen megjelölést az ItínerariUmban másutt nem találunk. Az ,ad latus" kifejezés „Ad Latus* alakban azonban — Ad Statuas (A szobrokhoz) mintájára — önálló név is lehel és o|yan helyre vonatkozhatik, mely a\ főútvonal mentén, Allscával egy magasságban, de oldalvást feküdt. Szekszárddal egy magasságban, az őcsény felett fekvő Szigeth-pusztán, valóban találunk egy római római kori Szekszárdról. 1. február 19.) erődöt. Egykori falainak nyomát és az onnan Szekszárdra vezető töllésutat, az u. n. ördőgvettetést Woslnsky is (elismerte, nevét azonban nem fejtette meg helyesen. Az erőd falai 1864 ben részben még álltak, ami Lauschmann Ferenc akkori őcsényi jegyzőnek nálam lévő kéziratos falukrónikája alábbi részéből is kitűnik : „Az Oltovány és Körtvélyesi dűlők közt a Bála partján széles árkokkal és sáncokkal elkerített helység látható egy épület romjaival, hol a népmonda szerint a szegzárdl basa kegyencz hölgye lakott. Az ut, mit Szegzárdról az említett török kisasszony várához csináltatott a basa az akkor nagyon vizenyős léren, talán a nagy nehézségekkel járó, sokszor megátkozott fáradtságos munka miatt a néptől elkeresztelve máig is ördögvettetése név alatt ismeretes." Az itinerariumban az ut mentén fekvő állomáshelyek neve egymás alatt, külön sorban szerepel. Szigethpuszta castrumának neve azonban nem kerülhetett Szekszárd alá, vagy főié, mert azzal egy magasságban, de oldaluton, Szekszárdra torkoló bekötőuton feküdt. A földfelszínen heverő bélyeges téglák szerint várát azok a csapattestek építették, melyeknek tégláival a felsővárosban is találkozunk, neve tehát kizárólag csak Ad Latus lehetett Mint kizárólag katonai erőd Alisca előretolt védőbástyája volt, mely kivált télen, ha a Duna is beállt, a határmenli polgárváros álmaira őrködőtt. Dr Osalog József. 69. melléklet A vármegyei muzeum legújabb szerzeménye Római-kori katenel elbocaátólevél RegölybflI Néhány nappal ezelőtt Hegedűs László regőlyi róm. kaL plébános közvetítésével nem mindennapi leletet vásárolt a vármegyei muzeum. Két darab I0'5X 13*9 cm nagyságú, négyszögletes bronzlemezről van szó, melyeknek lapját minden oldalon latinbetűs szöveg borilja. A kél bronzlemez eredetileg is együvé tartozott és a rajtuk látható lyukakon átfűzött rézsodronnyal öszsze volt kötve. A táblák belső oldalára vésett szöveg a hét pecsét ellenére sem volt titok, mert ugyanez a szöveg a külső előlapon is megtalálható. A külső hátlapon hét nevet olvashatunk, azokéi, akik az okmányt a hitelesség kedvéért pecsétjükkel Is ellátták volt. Miként a tartalomból kitűnik, az okmány katonai elbocsdtólevíl. Ránknézve különösen becses, mert egy oldalnyi helyi vonatkozású történelmet őrzött meg. — Antoninus Pius császár uralkodása idején, Krisztus után 152 október 8-án adták ki egy bizonyos Reidomarus nevű katonának, aki 26 évet szolgált volt az akkortájt Pannónia Inferlorban állomásozó Ala I. Flavia Brittanica nevű csapattestben. Reidomarus a szöveg szerint kelta származású volt és az Eraviscusok törzséhez tartozott. Annál érdekesebb ez az adat, mivel Regöly régtőlfogva ismert és nagyon gazdag kelta lelőhely, melynek a római időkben való továbbélését az eddig Ismert leletekből csak sejthettük. Az okmány szerint Reidomarus katonáskodása jutalmául megkapta a teljes római polgárjogot, törvényes római feleségnek ismerték el azt az asszonyt, akivel eddig is egyflttélt, vagy akit az okmány kibocsájtása után vett el feleségül és római polgároknak Ismerték el már előre Reidomarus utódait. 348