Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Balázs Kovács Sándor: Korcsmák, csárdák, vendégfogadók. A vendéglátás története Tolna megyében

A szerencsejátékok egyik csoportját alkották a sorsjátékok. Ezeknél számokat, különböző színű golyókat, kockákat stb. tettek általában valamilyen edénybe, amelyből vagy bekötött szemmel húztak, vagy az edény forgása közben kidobtak egy-egy számot, vagy golyót. Aki a kihúzott számra vagy kidobott golyóra tette a tétjét az nyert, a többiek, akik nem voltak szerencsések a játék rendezőjével szemben vesztettek. Passadieis (passe-dix /dis/): melyben játékeszközként három kockát használtak. Csak az a játékos nyerhetett, aki a három kockával tíznél több pontot ért el. Lottó, lottéria, lutri: Az olasz eredetű szó magyar jelentése: sorsjáték. A játék Genovában alakult ki, illetve találták fel, ahol sorsjátékot először 1620-ban rendeztek. Eredete a genovai nagy tanács tagpótló aktusához köthető. Ugyanis a kilépő öt tanácstag helyére 90 polgárt jelöltek. Valamennyi nevet egy urnában helyezték el, ahonnan kihúzták a szükséges öt nevet. A húzás alatt egy idő után szokássá vált a genovaiak között, hogy megpróbálták kitalálni azoknak a neveit, akiket majd kihúznak. A fellobbanó játékszenvedély hatására csakhamar 1-90-ig terjedő számokkal helyettesítették a neveket, melyek közül öt nyerőszámot húztak ki. A feudális kort jellemző korlátozott társadalmi mobilitás kialakíthatott és alakított is ki olyan szokásokat, mentalitást, melyet nem az állandó takarékoskodás, józan, felelősségteljes gondolkodás, hanem éppen ennek ellenkezője jellemzett. Ennek a mentalitásnak részét alkották a hajnalig tartó, időnként duhajkodásba hajló ivászatok, a korlátok nélküli szórakozás, az akár a ház, föld, több generáció munkája eredményeként felhalmozott vagyon körül is forgó kártyapartik. A „Korona szálloda " épülete Dombóváron. (Képeslap, 1916) Zene és tánc a vendéglátóhelyeken A vendéglátóhelyeken természetesen zene is szólt, elsősorban cigányzenészek szolgáltatták a talpalávalót. A 18-19. század éveiben zenei nyelvújító korszak is lezajlott Magyarországon: ez volt a verbunkos zene időszaka. A nyelvújítást zenében is igénylő közönség arra ösztönözte a hagyományos hangszeres zene művelőt - zömében cigányzenészeket -, hogy a korszerű európai zenei ízléshez élénkebben igazodni tudó együtteseket alakítsanak. így emelkedhettek ki a zenészek „népi" tömegéből az első mai értelemben vett cigánybandák. A sajtó figyelmét is magukra vonó cigányzenészek a 19. századi közepéig még viszonylag kevesen voltak. Róluk, ebben az első jó fél évszázadban kapott híradások azért fontosak, mert ez idő alatt alakult ki és foglalta el helyét a nemzeti szórakoztató zenélésben az a fajta zene és zenélésmód, amit itthon és külföldön félrevezető pontatlansággal leginkább cigányzenének szokás nevezni. A korai időszakban a patrónus és a cigányzenész között feudális jellegű kapcsolat van. A patrónus 166