Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Binder Borbála: „Szegezik koporsóm, ez itt az én sorsom.”

Tisztségek A halott ellátásához, a temetés lebonyolításához különböző tisztségek kapcsolódtak Sárszentlőrincen, melyek lehettek állandóak, - vagyis mindig ugyanaz a személy végezte a rá kiszabott feladatokat - de lehettek változóak, amelyek mindig a halott családjának rokonságára hárultak. A halál bekövetkeztével a család feladata a koporsót és a sírjelet elkészítő helyi asztalos, másnap pedig a lelkész felkeresése. Ez a két tisztség régen állandó volt, nem hívtak más településről asztalost, lelkészt, és a településen pedig volt más, aki ezeket a feladatokat elláthatta volna. Változó tisztségek a következők: öltöztető asszony, koszorúkészítő, harangozó, hívó/vőfény, jelentő, keresztvivő, koporsóvivő, sírásó. E tisztségeket a szűk család jelöli ki, messzemenően figyelembe véve az elhunyt életkorát is. A kétféle típus mellett, előfordulnak olyan esetek, amikor az adott tisztség, néhol az egyikbe, néhol a másikba tartozik, vagy vegyesen mindkettőbe. Ilyen „mozgó tisztség" a sírásó is, mert erősebb fizikumú férfiakat állandó jelleggel is hívtak és alkalmaztak. Vegyes jellegű a harangozó mert, a falunak egy harangozója volt, de a temetés alkalmával a gyászoló család kijelölt még kettőt a rokonságból. A szűk család összeült és megbeszélték a temetéssel kapcsolatos teendőket, valamint azt, hogy kit, milyen feladattal bízzanak meg, volt-e valami kívánsága a halottnak a temetéssel, temetési szertatással kapcsolatban, és kiket hívjanak meg a temetésre. „Csak szóbeli meghívás volt, nem volt gyászjelentés. "

m A meghívottak nevét felírták egy listára, „úgy, mint az esküvőnél. "

m Fontos volt - és ma is az -, hogy ne felejtsenek ki egy Renkecz József adatközlő. 12 M, Piroska adatközlő.