Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Lovas Csilla: Szép remények

Egy későbbi levélben még egy jelentős müncheni eseményről, a régensherceg artisztikus pompával megrendezett temetéséről is beszámol: „ Csütörtökön volt a Prinzregent

36 temetése; gyönyörű, de még sokkal szebb volt az Akadémia pénteken este tartott gyászünnepélye. Az akadémia óriási homlokzata előtt 20 hatalmas pillér állott, középütt négy a második emeletig érő fenyőgallyakkal, kétoldalt a többi fekete posztóval bevonva; a lépcsőzetesen magas fekete emelvényen fekete koporsó, alatta felírás „Luitpoldo, artium protectori". 5 órakor a tűzoltóság kordont vont a tér körül, csak a gyalogjárót hagyta szabadon, beljebb csak jeggyel és akadémiai indexel lehetett menni. Csakhamar tele lett a tér, amint az akad. óra elütötte a hatot két szélső kapun az épület két szárnyán elkezd vonulni lassan a fáklyás ifjúság a koporsó felé, aztán a kapuktól odáig sorfalat áll, közben zúgnak az aulában a gyászos harangok, s kigyúlnak a pillérek tetején lévő óriási kandeláberek. Aztán megszólalt a katonazenekar. A koporsó körül teljesen feketébe öltözött alakok, kinek arcuk is be volt vonva egy csukjával, fényszóró fáklyákat tartottak, aztán beszéd, énekkar, a koporsó megkoszorúzása, melyre először Miller igazgató a Prinzregent legjobb barátja, tette le az első koszorút, aztán különböző művészeti egyesületek. Majd ismét gyászzene, s a végén síri csend. Egyszerre a nagy csendből, mintha a föld alól jönne egész lassan megperdül számtalan dob, s mindinkább erősödve a végén mennydörgéshez hasonlít, belekondulnak a gyászharangok, majd ismét mind csendesebbé válik, s lassan elnémul, éppúgy, mint a kandeláberek lángja kialszik. Nem tudjátok elképzelni, milyen fenséges, milyen megható, milyen szomorú volt, sokkal szomorúbb mint a Prinzregent halála maga, s mint a temetése. Hiába a művészek tudnak valamit csinálni. S az az érdekes, hogy az egész csak külszín volt, minden hamis, pl. a harangok vaslemezek voltak, mindegy én tudtam, s mégis borzasztóan hatott rám. Hiába, minden a látszat. " 7 A 1912 őszétől Franz Stucknak, a kor egyik legnagyobb német festőjének és az akadémia sztár professzorának lett tanítványa. Stuck a német szecesszió egyik vezéralakja, akit 1895-ben, harminckét évesen neveznek ki az akadémia tanárává. Stuck mintegy százötven növendékének egy része a szecesszió, mások a későimpresszionizmus formanyelvét sajátították el. Neves tanítványa, Paul Klee

38 írta róla naplójába: „Stuck óriási beleérzéssel korrigált, kritikája komoly volt, de soha nem nyúlt az ecsethez, nem festett bele a diák munkájába, igyekezett tárgyilagos maradni.''''

19 Ellentétben más professzorokkal, akik azt várták, hogy a tanítvány úgy fessen, ahogy ő és előfordult, hogy megalázó módon belefestettek a diák munkájába. Szabó Dezső az első néhány hónap után lelkesen írt a második év tanulmányairól és az előrehaladásáról: „Az iskolában különben úgy a professzor, mint a collégák előtt igen jó renomém van. Erre a hétre két modell közül az egyik igen szép, de igen nehéz beállítás volt, úgy csak én és még egy ember mertünk hozzáfogni, a többiek a sokkal kevésbé szép, de könnyű beállításhoz álltak. Kettőnkhöz csatlakozott az Obman, aki komponierschüler Stucknál. (itt egy kis magyarázatot kell beiktatnom: Obman - főember, így hívják az iskolában, a közös ügyeket, bevásárlásokat, modellfizetést stb. elintéző embert, a tanár nevezi ki őket a jobbak közül. A komponierschüler olyan, mint Kálmán, külön műtermet kap az akadémián, és csak akkor nézi a professzor, mikor ő hívja, joga van különben bármikor az illető tanár festőosztályában dolgozni, ha tetszik neki a beállítás. (O ez esetben 35-38 éves ember.) Tehát mi hárman dolgoztunk ennél a modellnél. Én már szerdán észrevettem, hogy meg van akadva mindkettő, s közbe-közbe odajönnek közelről megnézni, hogy is csinálom én, mert bár nekem is nehezen ment, mégis sokkal jobban sikerült, mint nekik. Csütörtökön jött Stuck, s miután a másik modellt végig korrigálta, és senkinek sem mondott semmi elismerést, csak a hibákat mondta meg, odajött hozzánk, s az Obmannál állt meg először. A beállítást ö is nagyon szépnek de szintén nagyon nehéznek találta, s azt mondta neki, hogy azért nem akar sikerülni. A másiknál szintén olyanformán. Aztán odajött hozzám, megállt a dolgom előtt, egy darabig nézte, aztán hirtelen rám nézett, és azt mondta: Nagyon jó! Aztán kezdte, hogy miért. Először is az, hogy a lényeget, a sárga háttér és a szürkés test közötti tónushasonlóságot és színkontrasztot kitűnően megfogom, s erre mint lényegre fektettem a fősúlyt. A testben a nehéz, alig megkülönböztethető hideg s meleg szürkéket kitűnően választottam szét, s színekkel, nem piszokkal fejeztem ki. (tudniillik mindjárt a munka kezdetén észrevettem, ha itt a festékeket összekeverem, könnyen vegyi bomlás áll elő, mert egyes Luitpold bajor régensherceg, I. Lajos király második fia. (Würzburg, 1821 - München 1912. december 12.) Szabó Dezső levele szüleihez. München, 1912. dec. 12 után. TMÖL Szabó Dezső hagyatéka Fond XIV/l 3. Paul Klee (1879-1940) svájci festő és grafikus, 1989-1901 között volt az akadémia diákja. A naplórészletet idézi Kovács Ágnes: A Müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémia az 1890-es években c tanulmányában, in: Nagybánya művészete. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1996 105. p.