Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)
Lovas Csilla: Szép remények
„Az utóbbi időben folyamatosan valami nyugtalanság bosszantott, figyelmemet nem tudtam semmire se lekötni, a rajzolásnál is így voltam, a tanulásnál is, minden kis dolog, beszéd, zaj zavart, gondoltam, hogy a tavalyi idegességem jött vissza. Elmentem hát szombaton Párdányi iskolaorvoshoz, mert félek, hogy állandóan így lesz, vizsga előtt pedig nem valami hasznos dolog. Párdányi megállapította, hogy csakugyan ideges vagyok, még pedig azt mondja, valószínűleg a folytonos rajzolástól kaphattam, mert az a folytonos lekötött figyelem szerinte még jobban árt az idegzetnek, mint a tanulás, és állítólag sokkal nagyobb szellemi munka. Irt egy receptet, olyat mint tavaly, Sirup Fipophorfot, csak most, hogy eggyel több vagyis három üveggel.... Azonkívül ajánlotta, hogy menjek el mindennap fürödni, de hát erre most nem érek rá, ezt csak néha-néha fogom megtenni. 12 Az iskolai teljesítménykényszer mellett nyomasztotta, hogy képzésének költségei nagy anyagi terhet jelentettek családjának. Bár családja egzisztenciáját, négy testvére nevelését és az ő budapesti tanulmányainak anyagi fedezetét nemcsak édesapja tanári fizetése, hanem egy trafik, illetve a siklósi több holdas szőlőbirtok jövedelme is biztosította, azonban érezte, hogy nem kis áldozatot vállaltak érte. Nagyon udvariasan és szabadkozva kért újabb pénzt édesanyjától, gyógyszerre vagy egy szükséges könyvre. Levelében bemutatta a többiek helyzetét is, azokét, akik szegénységi bizonyítvány birtokában csekély ösztöndíjból éltek, és azokét is, akik kicsit jobban álltak anyagilag, de mégsem jöttek ki a pénzükből. „Magam is restellem, hogy ilyen sok pénzbe kerülök, s elgondolkozom rajta, hogy sokan szegény gyerekek, hazulról alig kapnak valamit, mégis megélnek. Igaz, hogy ez az élet egészségüknek a rovására megy, a sok munkától, és rossz koszttól, egytől-egyig oly idegesek, hogy a legkisebb bántó szónál, néha órák hosszat bosszankodnak, s folyton ez motoszkál a fejükben. Mások meg többnyire ösztöndíjat élveznek, ha szegények, mit bizonyítványom után én is kaphattam volna, ha volna szegénységi bizonyítványom. Igy hát mindenképpen rátok vagyok utalva... Jövő hónapban (soha sincs vége a rendkívüli kiadásoknak) beíratási, tan-, értesítő-díj lesz a fizetni való. Igazán alig várom már, hogy haza mehessek, s mentesüljek ettől az élettől, ahol az embernek minden fillér kiadása után számolni kellene ki tud-e jönni a pénzéből. Még az az egy vigasztal, hogy mások is így vannak, mint én. Még a szolid élet mintaképe Hellebrandt 13 sem tud kijönni a 45 forintjából, (részint hazulról kapja, részint ösztöndíj s kénytelen az óraláncát a zálogházban őriztetni Gézával együtt, akit mint az elegancia mesterét csak a legnagyobb szükség volt képes erre a lépésre rávenni. Én még, hála Istennek és nektek, ilyen sorsra nem jutottam. De meg mit is tettem volna be, miután a téli kabátomat haza küldtem, különben arra nem kaptam volna sokat. " 4 u Szabó Dezső levele édesanyjának, Szabó Ferencné Dömötör Juliannának. Budapest., 1908. május 25. TMÖL Szabó Dezső hagyatéka Fond XIV/13. 13 Hellebbrandt Béla 1903- 1908-ig volt a Képzőművészeti Főiskola növendéke. 14 Uo.
