Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Balázs Kovács Sándor: Szemelvények a Tolna megyei vásárok történetéből

egyébként harsány kikiáltás hirdette a látvány vagy az áru kiválóságát, sőt az állandó vevő- vagy nézőközönség biztosítása kedvéért hangtölcsért., utóbb hangszórót is „bevetettek"; a mutatványokat, a kocsmát stb, pedig zeneszó hirdette. A kikiáltás lehetett prózai vagy verses, de el is énekelhették, sőt olykor zene is kísérte. Sokféle műfaj adott itt egymásnak találkát, közös jellemzőjük mindenesetre a figyelemfelkeltés, az öndicséret, meggyőzés és mintegy fűszernek humor és egy kis pikantéria. A verseny hevében éppúgy sor került egymás becsmérlésére is tisztességtelen, trágár illetlenségekre és fogadásokra, mint pl. a választási kortesdalokban is, pedig ezt a hangnemet és versenyt szigorú szabályrendeletek tiltották.

120 Mindez persze csak írott malaszt maradt, hiszen a vásárok lármás forgatagában egészen más törvényszerűségek uralkodtak, mint a hétköznapi életben és a legtöbb eladó ehhez alkalmazkodott. Itt nem volt elegendő a jó árucikk vagy a tetszetős mutatvány, a sikerhez még ok más is kellett: pl. a sátras eladóktól a koldusokig mindenki szinte méternyi pontossággal tudta, melyek a vásár legjobb helyei; sorsolás útján vagy a többiekkel megküzdve lehetett ezekhez hozzájutni. Minél kisszerűbb, „bóvlibb" árut (pl. gyufa, kaszakő stb.) propagáltak, vagy minél nagyobb közönséget (pl. a mutatványosok) akartak állandóan biztosítani, annál harsányabb tálalás kellett hozzá. A reklámozott árut esetleg be is mutatták: bedobtak belőle a közönség sorai közé, megmutatták hogyan működik, jeleneteket rögtönöztek, képeket akasztottak ki vagy pillanatnyi csendesebb időszakban harsány kiáltással, szokatlan és meghökkentő fogással hívták fel a figyelmet. Mindehhez jó lélektani érzék is kellett; főként az első vevők, megrendelők édesgetése kívánt, nagyobb körültekintést. A szóbeli reklámozást a kiskereskedők és kisiparosok saját maguk végezték; ők nem annyira hangerővel és szélhámossággal, hanem az áruk mértéktelen feldicsérésével és a bizalmas személyre szóló érvekkel győzködtek. A becsalogatott vevőjelölttel már úgy kellett beszélni, hogy az őszintén, közvetlenül, szinte bizalmasan és rokonian hasson, mintha neki és nem is az eladónak volna érdeke a vétel.

121 A reklám egyik leghatásosabb formája a vásári rigmusok és árusdalok voltak. Csak egy pár példa: Aki vesz, annak lesz, Fele ingyen, fele ráadásba. Aki nem vesz, beteg lesz. Szedje némán, bele a kosárba! Ide nézz! Ide láss! Asszonyok! Itt a végeladás: Asszonyok! Megbukott a gyárja; Gatyamadzag, Öt pengő az ára. Pöndölmadzag Vékony madzag, Egy: egy pengő, Vastag madzag, Két: két pengő, Széles madzag, A három is, három pengő. Keskeny madzag, Ide nézz! Fehér madzag, Ide láss! Sárga madzag. Ennek itt az ára. Nem dicsérem; Megbukott a gyára. Jól megmérem: Itt a cédulája. Tessék kérem! Megjött Pestről Ócsó János. Ide nézz! Tele falu, tele város. Ide láss! Nadrág, kabát, ködmön, kucsma, Olcsó pengő: Csapjon bátyám, a markomba. Olcsó bicska, Kis trombita, Fatalicska, 1933. évi szabályrendelet: „Az árusítóknak a vevőkre kiabálni, áruikat lármával kínálni, egymás között, valamint a vevőközönséggel szemben illetlen vagy trágár szavakat használni, valamint az árukat egymás kezéből kikapkodni tilos. Tilos az alku megzavarása ráígéréssel és a vétel meghiúsítása, a vevő vagy eladó fél megfélemlítése és z illetlen kifejezések használata. " ]2] KATONA 1976, 129-133.