Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Balázs Kovács Sándor: Szemelvények a Tolna megyei vásárok történetéből

A vásárt a városok - később a községek is - azért rendezték szívesen, mert a vásári bevétel a háztartásukban és a költségvetésükben nagy szerepet játszott. A városok részére a vásárok után jövedelmi forrást nyújtott a vám, a helypénz, továbbá sátrak, bódék, mérlegek, legelők bérleti és használati díja; a kocsmák és vendéglők forgalma s bérlete. A helypénzt (árulópénzt, álláspénzt, vásárpénzt) a vásáron való árusítás, a helyfoglalás ellenértékeként kellett fizetni. Nem ritkán a sokféle vámmal hozták kapcsolatba és még hivatalosan is vásárvámnak nevezték. Mértékét a vármegyék vagy a gyakorlat alakította ki; ahol magas összeget tett ki, oda nem szívesen mentek a kereskedők. (A helypénz a várost, illetve a földesurat illette meg, de az rendesen átengedte a mezővárosoknak, ő vagy a mezőváros bérbe adta. Bérbeadás esetén a vásárrendészeti feladatokat változatlanul a város vagy a földesúr látta el.) A helypénz

49 meghatározásának a módszerei az egyes városok gyakorlatában nagyon különbözőek attól függően, hogy személyek vagy áruk után, vagy a kettő kombinációjával vetették-e ki. Gyakran panaszkodtak a kézművesek a helypénzszedés módjára és gyakorlatára. Ha lehetett minél többet próbáltak meg kicsikarni a vásározókból, kihasználva a pénz átválthatóságát stb. A vásárt rendező uradalmak gyakran magasabb helypénzt szedtek, mint amelyet a hivatalos szervek előírtak. A mestereket összefogó céhek sorozatosan panaszkodtak, hogy „az Ozorai Uradalombéli Vásárokban a hely pénz pengőben vétettvén", így magasabb összeget tudtak beszedni. Elsősorban a a hőgyészi, görbői és szekszárdi német céhek panaszkodtak, (csizmadiák, szűrszabók) és „több vásárokra járó mesterek".

50 A vásárokon jogszerűen szedték a szemétpénzt, a korlátpénzt a vásártér egy részének elkorlátozása miatt felmerült kiadások áthárítása címén. alatt vissza késértetnek, két Nemes Vármegye kerülője által Szexárdig, a hol az illető FöSzBíró Úr a további szállítások végett hivataljosan meg kerestetik. " Három családot Bátaszékre, egyet-egyet Decsre és Gerjenbe helyeztek el. Júniusban azonban már azt tudjuk meg a bátaszéki bírótól, hogy „ T. N. Vármegye által lakásul Városunkban rendelt Sárközy István az adott Kovártélyábul Kolompár Verona Feleségével és öt élő Gyermekeivel mindenestül el szökött... " Kiss János decsi bíró pedig a következőket írta: „Folyó Esztendei Szent Györgyhava 3án a Tettes. Ns. Vármegye által hozzánk utasított Or. Sárközi Péter és Veje Sárközi Josef Czigányoknak 5 éllö gyermekeikkel a Kegyes rendelés szerént a munkálkodásra szorittani akarónk, nevezetessen a Helység által mast fel állíttatott epres kertnek körül való árkolássára kénszeritettük, ugy hogy két három nap míg nevezetessen azon munkába tartani fog és a dologhoz valamennyire hozzá szoknának étellel és kenyérrel el fogjuk látni, de minekutánna őket semmi módon reá nem vehettük akár mi módon fenyegettük és ilyesztettük, mint hogy azzal mentvén magokat hogy derekuk a munkára nem hajol, kezeiket pedig fel törvén az áso vagy kapa azon finum Kolompár munkát nem tehetik, melyből élni kívánnak, gyermekeiket pedig korságosoknak nyavaja törösöknek ijedősöknek állítván vélek semmire nem boldogultunk, és midőn másod ízben is a munkára erőltettük volna azon kifejezésekkel éltek, hogy akármit teszünk és mivelünk rajtuk, minthogy ők a dologhoz nintsenek szokva, és a kutyából Szalonna sohasem lesz, ök a munkával betses életüket nem fogják meg feretöztetni. Minthogy dolog kerüléseket meg is mutatták azzal, hogy hirünk és tudtunk nélkül fojo Május Holnapnak 2ik étzakáján tőlünk alattomossan minden ramatyaikkal el szöktek, és haragjokba a lakás véget rendelt Házoknak tetejét is elpusztítván el illantak, de hogy hova és merre nem tudjuk. " TMOL. Közgy. ir. 180/1832. - A szekszárdi járás szolgabírájának jelentése 1855. jan. 4-én. „A Szegzárdi Cs. Kir. csendőrség Sárközi Ferenczet és 10 személyből állo csapatbeli Czigány társait mint engedély és levél nélküli csavargókat ezen szolgabírói hivatal elébe késérte - miután pedig ezen szerencsétlen nép faj - minden kiadott szigorú rendeletek ellenére - rendeltetése helyén Báttaszéken két 24 órát folyvást a nélkül még addig nem töltött: hogy természeti meg rögzöt szokásánál fogva tovább ne csavarogna el - és így hol egyik hol másik határon által mint csavargok - minden héten őrizet mellett Szegzárdra kerülnek hol néhány napokig, méglen a továbító nap bekövetkezik - a megye börtönében élelmeztetnek és kocsin ismét csak Báttaszékre szállíttatnak el, melly szerint a-féle dologtalan kasza kapa kerülő nép faj maga is oda törekszik: hogy hurokra kerüljön - mert akkor legalább élelmezéseiről gondolkodnia nem kell, melly által az álladalomnak kétszeres káros költsége idéztetik elől... " TMOL. Szekszárdi I. osztályú Járásbíróság iratai 1855 C/109. Szőke János 22 éves, református, nős, decsi földműves panasza: „/ évi Június hó 5én a szegzárdi heti vásárban Ör. Búzás Ferentz Szegzárdi lakos engem nyilvánosan hunczfut gaz embernek becstelenített és arczon csapott; azon okból mivel ő tőlem a piaczi hel pénzt követelte én pedig miután már a helypénzt meg fizettem, másodszor nem akartam fizetni; látták ezen sértést Péterffi János, Dózsa János és Elek István és e felette számos piaczi nép... " - Or. Búzás Ferencz 64 éves, szekszárdi „piaczi árendás " vallomása: „Igaz, hogy én Szőke Jánost főbe ütöttem azon okból, mivel ő igaz ugyan, hogy a helypénzt megfizette, de a szokásban levő jelölés kocsijára rá írva nem volt, és így én tévedésből ujolag követeltem tőle; Szőke János gorombáskodva velem makacsul megtagadta fizetést... én erre indulatra ragadva, kalapját fejéről leütöttem. " - TMOL. Szekszárdi I. osztályú Járásbíróság iratai 1858 B/19. „Mi alol írattak alázatossan esedezünk, mint hogy most folyó esztendőben esendő Tamási Vásár alkalmával Eö Hertzegsége Dominiumában majd Szexárdrol számossan Vásárra mentünk, a hol is az hely pénz fizetés végett igen meg taxaitattunk mert a hol eddig 24 xrajzárt váltóban fizettünk, most ugyan annyit ezüstben kelletett meg fizetnünk, a miis igen fájdalmassan esett, egy felöl azért hogy pénz szükiben vagyunk, más pedig hogy ezen pénz még nem az egész értékjeben járt de a mi nagyobb még az előtte való napon az barom áruloktulis, mint hogy az előtt minden darabtol 5öt Xartzárt váltóban vettek Taxául, úgy most is ezüstben annyit akartak venni, és mi történt vélek, a nép mind anyi ott akarta hagyni, ezt észre vévén az Vásári biroság tsak 2ét Xartzárt ezüstben fizettettek vélek; Müs tehát ezen eseten meg ütközve, hogy egyszerre annyira taxáltattunk, a mellyet meg is kölletett sajnossan fizetnünk... 1837. Febr. 24. "-TMÖL. Közgy. ir. 184/1837.