Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Balázs Kovács Sándor: Szemelvények a Tolna megyei vásárok történetéből

uradalmak az állatokat és terményeiket rendszerint a felvásárló zsidó kereskedők révén értékesítették és azokat a majorjaikban adták el. A kereskedők innen hajtották el az állatokat a vásárokba. Dél-Dunántúl uradalmainak külföldi piaca pedig elsősorban Stájerország volt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az uradalmak a vásárok tartásában nem voltak érdekeltek, hiszen közülük jó néhányan vásártartási joggal is rendelkeztek. Elsősorban azt kell hangsúlyozni, hogy az uradalmak termékeik nagyobb részét nem a vásárokon értékesítették és nem is ott vásároltak. A paraszti állattartás szempontjából a vásárok viszont nélkülözhetetlenek voltak, mivel itt értékesíthették állataikat, vagy pedig állatállományaikat új fajtákkal felfrissíthették. A vásárok többsége azonban vegyes jellegű volt, mivel ruházati cikkeket, használati tárgyakat, luxus termékeket, kalendáriumot, orvosságot és élelmiszereket is lehetett vásárolni. A vásárok kulturális jellege szinte mindenütt kitapintható. Az információ, a műveltség és a tudomány legfőbb hordozói kétségkívül a könyvek voltak. Jóllehet a vásárokon a ponyvairodalom volt a meghatározó, jelentőségét mégsem szabad lebecsülni, mivel „a ponyva az ókori és középkori szórakoztatásnak is, hírközlésnek is újkori utóda. "

38 A reformkor kezdetén a magyar népességnek kétharmada - vagy talán nagyobb része sem tudott olvasni, az olvasni tudók többsége pedig csak a kalendáriumot, vagy a bibliát ismerte, így a vásárokban árusított ponyvairodalom is - ekkor még - jelentős kultúrmissziót töltött be. A hosszúra nyúló téli estéken a kisebb-nagyobb közösségekben az olvasni és írni tudó deákok, falusi tanítók, nótáriusok és a műveltebb parasztok olvasták fel a történeteket. A ponyvairodalomban több műfajt is megtalálhatunk, a széphistóriákat, a meséket, a népmondákat, a gyilkosságokról szóló történeteket, a szerelmi történeteket, az anekdotákat, a szatírákat, a népi bölcsességeket, a találós meséket, a humoros történeteket, a betyárhistóriákat, versben és prózában egyaránt. Mindezek formálták és alakították a parasztság és a mezővárosi lakosság műveltségét, érzelmi világát, világnézetét és természetesen politikai I véleményét. A vásárok két nagy részre oszthatóak: állatvásárokra (terményvásárokra) és iparcikkvásárokra (kirakodóvásárokra). A kétfajta vásár kiegészítette egymást és igen sok esetben ugyanazon a napon vagy napokon ugyanazon helyen, vagy egymás szomszédságában tartották őket. Az állatvásárokon és a kirakodóvásárokon belüli differenciálódást, időtartamban, és a vásárhelyben bekövetkezett elkülönüléseket a vásár fejlettségeként, nagyobb területre való hatásként értékelhetjük. A piac gyakoribb a vásárnál. Nagyobb városokban mindennap sorra kerülhet, sőt ugyanazon a napon a város több helyén is tarthatnak piacokat. A piac lényege a falu és a város közti munkamegosztásból származik. Elsőrendű feladata a nem önellátó város élelmiszerekkel való ellátása. Az a körülmény, hogy a piacokhoz idők folyamán más jellegű kereskedelmi vagy csere tevékenység is kapcsolódott már ugyancsak a piac fejlődését, az átlagosnál nagyobb jelentőségét bizonyítja. Sok olyan hely ismeretes, ahol a hét több vagy esetleg, minden napján tartott piac közül az egyiket vásárként (hetivásár) kezelik. Azaz nemcsak mezőgazdasági termékcsere, élelmiszer eladási, illetve beszerzési alkalom, hanem az illető város kézművességének vagy a környék mezőgazdaságának, állattartásának gyakori, minden héten sorra kerülő, a piacok sorából kiemelkedő árucsere alkalma. Hetivásár csak olyan helyeken alakulhat ki, ahol a kézművesség magas színvonalú és árutermelő jellegű, hasonlóképpen az a mezőgazdaság is és az állattartás is az. A vásár megszervezése A vásárengedély megszerzése után a vásár megszervezése következett, amelynek érdekében a városok sokszor szinte egész szervezetüket mozgósították. Ennek során elkészítették a vásári szabályzatot, kijelölték a vásár területét, megszervezték a vásárigazgatást és a vásár időpontjáról való híradásokat. Vásári szabályzat szerepét betöltő rendelkezést a 15. század óta sokat találhatunk, újabb törvényeink pedig már kötelezővé is tették (pl. 1888:7. tc.) vásári rendtartás kidolgozását. A nemzetközi jelleggel bíró állatvásárok szabályzatát a kereskedelemügyi minisztérium készítette el, a helyi szabályzatokat pedig többnyire a szomszéd városok tapasztalatai alapján, de az adott település körülményeinek figyelembe vételével állították össze. A szabályzatok elkészítése mellett, de azzal párhuzamosan a város feladata volt a vásár időtartamának és POGÁNY 1978, 12.