Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)
V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után
elképzelés. 7 1891-ben Hekler Károly királyi főmérnök azt javasolta a társulatnak, hogy dolgozzák ki a belvízelvezetés elveit, ami nagy vitát okozott és hatalmas felzúdulást váltott ki. Steinecker Ferenc választmányi tag egyáltalán nem látta szükségesnek a belvízelvezetést, ami ha egyáltalán megoldható, szerinte akkor is csak érdekcsoportok kialakításával lenne igazságos. Hekler Károly figyelmeztette a vitatkozókat, hogy nem azonnal gondolta a kivitelezést, de a vízjogi törvény és a társulat alapszabálya szerint kötelesek a belvizet biztonságosan elvezetni, amit kétféleképpen tartott lehetségesnek: vagy a Lajvér-patak vizeinek nyílt kivezetését a Dunába, vagy a Sárvíz vizének az elvezetését egy szivattyútelepen keresztül. „Elnök előterjeszti, hogy a társulat rendkívüli áldozatot hozott töltéseinek védképes állapotba helyezésével A társulati érdekeltség az eddigi költségjárulékokat leginkább bortermése jövedelmeiből fedezte. Vidéke azonban ez idő szerint a legnagyobb nyomor előtt áll a philoxera pusztításai és egyéb elemi csapások miatt. Aggasztó viszonyait a belvíz rendezés csak fokozná, keresztül vitele örökös teherrel járna és elviselhetetlen költséget okozna a gyakori záporozások folytán rövid idő alatt bekövetkező eliszapolódás által felmerülő fenntartási munkálatokkal, a társulat felső érdekeltségét pedig abba egyáltalán nem lehet belevonni, hogy a Lajvér patak rendezési költségeihez járuljon. " Steinecker Ferenc szerint módosítsák az alapszabályt, mert annak készítésekor nem tudták, mire vállalkoznak, egyébként is társulatuk autonóm szervezet, nem lehet rájuk erőltetni a belvízrendezést. Ezek után a választmány még a kérdés tanulmányozását is feleslegesnek tartotta. 8 Az ármentesítő társulat közgyűlése, ahol az érdekelt gazdák birtokaik nagysága szerint képviseltették magukat, szintén úgy határozott, hogy az eddigi tapasztalatok alapján ármentesítési szempontból nem tartják szükségesnek a belvizek rendezését, és még a gondolatát is elutasították, hogy a zsilip mellé szivattyúházat építsenek, sajnálva rá a pénzt. A bátai zsilip terve Alig néhány év telt el azonban, Szántó Mihály vezetésével a bátai ártéri birtokosok az alispánhoz fordultak, sürgetve a község északi részén a „közegészségügyre káros befolyást gyakorló mocsarak" lecsapolását, a bátaszékiek pedig a Mórágy felől érkező vadvízárok kitisztítását szorgalmazták. A bátaiak ekkor már ugyanúgy az említett vízügyi törvényre hivatkoztak, mely szerint biztosítani kell a víz szabad lefolyását a mentesített oldalról. A Kis-Duna kikotrásán és a mocsár lecsapolásán túl azt is kérték, hogy a község mellett húzzanak egy kisebb körtöltést. Pontosabban a Sárvíz-Pösze összekötő csatorna bal partján építsenek töltést az őrháztól a Sárvízig, zsilipekkel a Pöszén és Sárvízen, valamint a Sárvíz jobb partján a Harisadban a vásártérig. Szerintük egy kisebb szivattyú átemelhetné a vizet, így összesen 220 kat. holdat mentesíthetnének a belvíztől. Az alispán a társulat elnökéhez továbbította a felvetést. 9 7 TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai Választmányi ü. jkv. 1891. október 3. 8 TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai Választmányi ü. jkv. 1891. október 8. Előterjesztés, vita és határozat. 9 TMÖL Alisp. i. 650/1893.
