Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

Összekapnak azon is, ha az asszony olyan ételt főz, amire szegény háznál telik. Ekkor már a férj kezdi. Van olyan házaspár, akik naponta veszekszenek, mert az asszony nem azt akarja, amit az ura szeretne. "

m A házasságtörés megítélése azonban a parasztságnál sem volt egységes, de mindenképpen vétkes cselekménynek tartották, mert ellenkezett a házasságkötés alkalmával esküvel is megerősített és vállalt kötelezettséggel. A 18. században, de még a 19. század elején is egyházi jegyzőkönyvek tömege tanúsítja, hogy mennyire megítélték a hűtlen magatartást, nyilvános megszégyenítést (pl. eklézsiakövetést) alkalmaztak büntetésként.

192 A tettest a világi hatóságok megvesszőzték, pellengérre állították stb., rendszerint még a közösségből is kiűzték. Sok helyen ezzel az ügy le is zárult, mert a házasság felbontása nagy nehézségekkel járt. A 19. század közepétől már enyhült a megítélése, közigazgatási és egyházi következményei is csökkentek vagy megszűntek. Ebben az időszakban már a közvélemény hajlandó volt elnézni az alá- és fölérendeltségi viszonyban történő házasságtöréseket, ill. nagyon enyhén ítélte meg, ha a gazda a cselédlánnyal vagy uradalmakban a gazdatiszt a majorsági lányokkal szexuális kapcsolatban állt. A feleségek sem érezték magukat ilyen viszony esetén „megcsalva ".

,93 „A jó isten tudja mér csinálta az ember, de jó vót meghúzni a más színáját is. Én szerettem a felesígem, még azt se mondhatom, hogy nem vót jó vele, mer az ágyba is jó vót, de hát az embernek megvan az a kutya termíszete, hogy a lopott pina mindig jobb. Hát ügyi a felesíge ott vót az embernek, azt mán ügyi megszokta az ember, de ez az idegen sokkal jobb vót, mer tiltott vót, oszt vágyott rá az ember másodszor is, meg harmadszor is. Azt mondták rigen, az idegen pina edzi a faszt. De ez így is vót. " „ En mindig új ember lettem, ha foghattam egy nőt. Hiába mondták, hogy lyuk van mindegyiken, ha mán választott az ember egyet, írje meg avval, ne kujforogjon másik után. De hát az ürge se jár egy lyukba, nem? Hát az ürge is megunja mindig egy lyukba járni. így van vele az ember is, kell a változatosság. "

194 „A szeretőtartás igön különböző volt. Két embör se csinálta egyformán. A házasságkötés után 3-4 év múlva kezdtek el röndszörösen szeretőt tartani. Eddig tartott ki egy jó házasság. Volt, aki mán hamarabb kezdte, vagy abba se hagyta a legény-, leánykori kapcsolatot. Aki nem tartott szeretőt, annak is csak mögfordult a féjiben, mert egy idő után kiég a szerelöm. Olyan, mint a télire eltött alma. Márciusra akkor is kifújja magát, ha pincébe tartják. Elmondom, hogy én miként csináltam. Azt mondtam a feleségömnek, hogy parasztembör lévén, mögszoktam a friss levegőt és kint szeretök hálni a kocsin, amely a fészörben állt. 'Mert' - modtam az asszonynak -, 'a szobában csak a macskának és az asszonynak van helye. ' - ettül kezdve szabadon mozoghattam. Az asszony, ahová jártam, azt mondta az urának, hogy ő asztmás, fuldoklik a zárt szobában, és a ház előtt, a szúnyoghálós ágyban köll aludnia, mert 'odabent elfogy neki a levegő. ' A kutyákat éjszakára is megkötötte. Azt fúllentötte, hogy tojásosak', vagyis összeszödik a tojást. így az asszony is szabaddá vált éjszakára és löhetött hozzá mönni. 191 KISSé. n. 244. 192 A református egyház legsajátosabb büntetési formája az eklézsiakövetés volt. A protestáns vallások elterjedésének területein 1563 óta országszerte alkalmazták, kezdetben a házasságtörőkkel, később szinte minden egyházi és világi bűncselekmény elkövetőivel szemben, fő- vagy mellékbüntetésként. A bűnösséget a presbitérium állapította meg és egy úttal a büntetést a templomban, istentisztelet alkalmával egy különálló székre ültették vagy szószék mellé állítva, a gyülekezetnek hátat fordítva, fekete terítővel borították be, majd a pap a bűnösségének említése mellett a szószékről bűnbocsánatra hívta fel. Ekkor hangosan és nyilvánosan meg kellett vallania bűnét, és bűnbocsánatért esedeznie, mire a pap megismételve bűneit, bűnbocsánatban részesítette. A penitenciatartás idejét a bűn nagysága határozta meg. Kezdetben hosszabb ideig állt a bűnös a gyülekezeten kívül. Első ízben vétkéért egy hétig, másodízben két hétig stb. A templomi „felállás" nyilvános bűnbocsánat azután egy hétben, vagy három vasárnapban állapodott meg a 18. században. A 19. században már csak három nap a feljárás ideje s a befogadás napja sem vasárnap többé. Az eklézsiakövetés büntetésben való részesülés a polgári jogokra is kihatással lehetett, mert a viselt közfunkció elvesztését eredményezhette. Aki a büntetésnek nem vetette magát alá, azt az egyházból és - gyakran - a közösségből is kiközösítették. E büntetési mód alkalmazását Mária Terézia 1769-es, majd II, József 1786-os rendelete kizárólag az önként vállalás eseteire korlátozta, tehát a korábban alkalmazott kényszerítésre nem volt mód. Ennek ellenére megmaradt, a közösség többé-kevésbé elfogadott, méltányos büntetésnek tartotta, kevésbé megszégyenítő formáját alkalmazták, a visszafogadás és a bűnbocsánat nem a templomban a közösség előtt, hanem a parókián a prédikátor előtt történt. Az e büntetést elszenvedettekről az egyház külön nyilvántartást vezetett. BALÁZS KOVÁCS 1994, 71-72, 193 TÁRKÁNY SZŰCS 1981, 272. 194 VAJDA 1987,216-217. 328