Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

A peres iratok is utalnak e népszokásra: 1855-ben Kováts Rákhel 17 éves, református decsi hajadon leány vallotta: „a legközelebb múlt szöllö érés alkalmával szőllöt őrözvén, éjszakai hallás véget e tanú attyának Pócsi Kováts Jánosnak Présházához Bogár Judith, Barati Éva, Gáspár Judith, és több leányok is összejöttek, hol egy estve Szőke János Héderi András, Szekeres Péter és több legények is megjelentek, - melly alkalommal Szőke János Bogár Juditot, Héderi Andráson keresztül tántzolni hurczolta... "

91 Azután a közös hálótanyán nyugovóra tértek, a legények is igyekeztek belülre kerülni. Ha beengedték is őket tartózkodóak voltak: „Akinek vót szeretője, ott aludt mellette. Mindenki a párjával, ruhástul. Nem vót semmi hiba se köztük" - mondják az idősebbek. Később azonban a közös hálótanya afféle próbaházassággá fajult, hiába volt jelen egy-két idősebb nőrokon. Ezért a hatóságok a szőlőőrzést végleg eltiltották, egyébként sem volt már nagy jelentősége a filoxéra pusztításai után.

98 Viszont a néphagyományban igen mély nyomot hagyott, hiszen a sárköziek még ma is éneklik: Learatták már a tiszta búzát,/ Szántogatják annak a tarlóját./ A csűrök is már megszólamodtak,/ A leányok szőlőpásztorkodnak. /ismétlésre/ A leányok szőlőpásztorkodnak./ A menyecskék otthon szomorkodnak. Porzik a högyi borozda,/ Sej, mikor végig mögyök rajta./ Kinyílik a hálótanya,/ Sej, mikor kocogtatok rajta. Nem messze van Lőrinc napja,/ Sej, meg gyün örömünk napja./ Meg is gyün nem sokára,/ Sej, mönünk a hálótanyára

99 A hálótanya másnap sem volt üres. Általában a hét végéig maradtak kint a fiatalok. Szombaton újabb élelemért bementek a faluba. A következő héten azonban ismét visszatértek. Vidám dalolástól és a kereplők TMÖL. Szekszárdi I. osztályú Járásbíróság iratai 1855. C/93. A szőlőőrzés nem csak a 19. század végén okozott gondot a hatóságoknak, hanem már korábban is pénzbüntetést kellett ki szabni az engedetlen szülőkre. 1863. augusztus 22-én írta Varga István decsi bíró Késmárky Ignác főszolgabírónak levelében a következőket: „Szükségtelennek látom egész terjedelmében elöl sorolni azon kicsapongásokat, melyek Decs községében meg rögzött szokás szerént a szöllö őrzés színe alatt ilyen idő tályban el követetni szoktak röviden csak anyit említtek, hogy a lakosság legnagyobb részének kívánalmához képest 10 f. bírság mellett közhírré tétetett hogy senki gyermekét vagy leányát, asszonyát, különössen vasárnapi napokon szöllöhegyre, oly végből ki ne botsássa hogy ott a szöllö őrzés színe alatt halló tanyákon bandázzanak, másoknak károkat okozzanak a mi pediglen főbb a köz erkölcsiség szemtelen meg vetésével alkalom nyujtassék a paráználkodásra, ide nem értvén azokat kik saját tanyájuknál szőlejüket hétköznap szint ügy, mint vasárnap egy formán őrzik. Ezen többször közhírré tett tilalom datzára még is találtattak több szülők kik az ilyen ősze jövetelre helyiséget nyújtanak s a szokásos halló tanyákat meg alakították, ott minden féle csötselék a bandázást meg kezdették - melly tetten azonban múlt vasárnap éjjeli meg lepetéssel rajt kapattak s a ki szabott bírságba a helyi Szegénység fel segéllésére el marasztaltattak, még is az első eset tekintetbe vételével fejenként csak 1 forint szedetett be - csupán a hivatkozott panaszolkodók közül különössen Posgai Istvány vonakodik makatsul megfizetni a bírságot, bár leánya sem szöllöörzés czéljából, hanem vasárnapi napon egyenessen dorbézolás végett ment ki a hegyre, hol másnak tanyájánál fel is találtatott... " - TMÖL. Központi járás főszolgabírójának iratai 2039/1863. „A tanyába a szobába szalmát tettek le s arra vetettek ágyat, öt lány együtt aludt. Az ő édesanyja volt kint velük. Ott voltak a legények, azok akkor térnek vissza, amikor akarnak. Muzsikásokkal járnak. A lányok felöltözve feküdtek le. A legények elmentek, a lányok lefeküdtek. Pár óra múlva visszajöttek, akkor újra táncoltak. Szombat délután mentek ki nagy készülettel. Fejrevaló kosárban kalácsot, süteményt, csirkét vittek, a kosár tetején pedig egy csokor virágot. Ahányan voltak egy pajtások, mind együttmentek. Odakint pedig várták a legényeket és azokkal mulatoztak. Szükség volt az öregasszonyra, hogy vigyázzon a legényekre, bár a lányok is vigyáztak egymásra. " - FÉL 1951. „Hát ez egy ajan kurta mulaccság vót. A lányok kimöntek bandástú, oszt akkor sütötték azt a finom tojásos perecöt az öreg asszonyok. A lányok möntek a hogy tetőn végig danóva, a legényök meg az országúton. Oszt hát a járó borozda meg a szurdik vót. Az sohase vót meg mondva hogy mejik tanyára mönnek a lányok. Persze a legényök a vőgybű lestek a lányokat, hogy főmönnek a hegytetőn, hogy most mejik tanyáhó mönnek be, mer akkó odarontnak mer bisztos ott főzik az ebédöt vagy a vacsorát. Hát bizonjó fő köllött nekik kötni a gatyát, aki meg akarta tűnni, hogy hun főzik a lányok az ebédöt, mert a lányok mindig oan fineszössek vótak, hogy nem a járó borozdán jártak, hanem a szurdik partyán, ahun az az ágas-bogas fák eltakarják az utat előttünk, hogy ne lássák. Oszt akkó el elsurrantak vagy eggyik tanyára, vagy a másikra. De hát ők is fineszösek vótak ám, mer akkó utóbb ászt nízték, hogy mejik kémény füstöl. Ezöknek ez a tanyájuk, emezöké amaz! De hát az öregjeink is fineszössek vótak ám, mer maj mindön lányos tanyáná meggyullatt ám a tűz, eccöre azt nem tutták vöna megtalálni a lányokat. Hanem asztán mikor megtaláták a lányokat, akkó vót ám szorulás! Meg oszt akkó szót a citera, a harmonika, aszta vót ám a mulaccság, a dáridó, a tánc. " „ Végigrakták szamával a fődet. Akkor mindönki így letakarta az ű ágyát szép fehér lepüdővel, fehér dunyha, fehér vánkos. Mindön lej annak vót ott a hálótanyába ágya, de a fődön, szómán! Oszt akkó kimöntek a legényök is. Hát osztán vót, aki hát ott is alutt a lányokkal. "- HEGEDŰS 1953, 90-105. 300