Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)
Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében
II. Öreg: Bogár Pali nem is kérte, mégis egyszer csak kegyelmet kapott. De akárhogy is szaladt, akkorra ért haza, mikor a nagyharang búcsúztatta Bötös Évit, Mind: Jaj, de búsan harangoznak/ Az én kedves galambomnak,/ Most viszik a temetőbe/ El sem búcsúzhattam tőle. Bárcsak addig el se vinnék,/ Míg én oda nem érhetnék./ Koporsójára borulnék,/ Jaj de keservesen sírnék I. Öreg: Hát ez bizony így vót... 6S Nemcsak a hivatalos keresztény erkölcs volt aszkétikus, és ítélte el a szerelmet - mert az szerinte akadályozta a vallási kötelesség teljesítését -, hanem a paraszti közösségek rideg élettörvénye is, mely a létfenntartás kényszerével háttérbe szorította az egyéni érdekek, vágyak megvalósítását, betelj esedését, mert nem az egyén személyes boldogságának kiteljesedését szolgálta, hanem szertartásos meghatározottsággal a közösség megélhetési kényszerét. 69 Az első volt a megélhetés, a többi csak utána következett. A közösség a szerelmet nem tekintette az egyéni boldogság előfeltételének, a házasság szükségszerű velejárójának. A paraszti értékelés szerint nem az a házasság mértéke, hogy az ember és az asszony hogyan férnek meg egymással békességben, szerelemben, hanem inkább az, hogy a termelőközösség, mely a házasság által létrejött, hogyan felel meg feladatainak. Ha ezen a téren nincs baj, a házasság sikerült. Bár a szerelem a közösség ellenőrző tekintete előtt zajlott, így annak elfogadott normái szerint szabályozott volt, mégis az ösztönnek is igen hangsúlyos szerep jutott, s a szerelem nem minden tartalmi és formai jegyében volt a közösség által befolyásolható, ellenőrizhető és irányítható. BOGÁR 1966,61-65. VAJDA 1988,26. 293
