Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Csekő Ernő: Ifj. Leopold és Szekszárd

Sanyi. Egy magyar óceánrepülő c. írás itt fordításban olvasható. Az egyébként a Tolnamegyei Újság 1931. augusztus 8-i számában megjelent (l-2.p.) magyar nyelvű szöveget bizonyos Captain fordította. Szekszárd Szőlőváros Sziszifusz, a szőlőliegyen A jegenyés köút felől, mely az Élő-Dunától tizennégy kilométeren visz be a hegylábig, téli derek idején temetőnek látszik a hegyoldal. Békültnek, betakartnak. Pedig télen se az. Közelebbről nehezen mozgó kis pontokat látsz, még közelebbről trágyát, töreket cipelő parasztkocsikat, amint a görcsös, síkos szurdikon hegynek kapaszkodnak. Néha bizony ostornyél is szorítja a nekifeszült istrángot, de erre mentség, hogy a kocsis maga is ott feszül a hátulsó kerekek mellett, megtoldva a végig tajték mokányok erőlködését. A nagy bor kis árát, mit végül kapni fog, már itt kezdi gyalogszeren megszolgálni: pedibus compensari pecuniam , mint az öregebb Cato tanította a szőlőültető rómaiaknak. Am végül is célhoz ér a szurdiki fuvar: a paraszt kidöntheti a trágyát, töreket a présházi sarokba, honnan utóbb a tőkék tövébe hordja széjjel. Hanem az árulkodó vízmosások, a hegyekről mind újra feliszapolt Sédpatak mutatják, hogy a kapaszkodás lelke hiába volt: rohanó záporok, mesgyei katarakták újra a völgybe rántják a felcipelt trágyát s lent a rónán kilométerszám széjjelteregetik. A víz haragszik a borra s nem tűri, hogy kedvezzenek neki. Valamit, valamit azért csak meg bír kötni a hegyen a paraszt Sziszifusz: van, aki puttonyokban hordja fel a tőkék mellé a lemosott iszapot, vagy úgy rendezi, villázza, lapítja, tapasztja, hogy végül a tőkék gyökerei nem maradnak ki a talajból. így művelhetik a turkmenek is szőlőteraszaikat; nem győznek álmélkodni rajtuk a benyomuló oroszok. Hanem a szekszárdi csoda igazában csak azon kezdődik, hogy ez, ami itt folyik, nem kezdeti úttörés, nem majd holnap hálás pionírmunka, hanem többezeréves hétköznap, mindig így volt. A „szőlő" és a „bor" az ősmagyar szókincs smaragdja és rubinja s mikor ideért vele a honfoglaló Eté a szekszárdi hegy lábához, már itt többszázados szőlők és borkavernák mosolyogtak a jövevény szavakra. Régi, régi, régi Szekszárd, Sexardia. Kelta-római kacér ősnéven: Alisca. A föld kerekén nincs az övénél ősibb verejték s öregebb mosoly. Bronzkori sarló, római szarkofág, avariszk fibula a sokat látott földben. Keresztény egyháza ezerhatszáz éves. Esztergályosán gömbölyű dombjait Probus császár katonái, de tán már előttük is a bővérű kelták koszorúzták meg bortermő borostyánnal. I. Béla királyunk, ki Szekszárdon bencés apátságot alapított s ide temetkezett, már 1061-ben ismert szőlőkről rendelkezik adománylevelében: a Hegygerinc szőlőjéről, a vinea Crinről, Bika és Fövesthelek szőlőhegyekről. Kőből faragott kriptás országcímerén ma is merenghetsz a megyekertben, ám mélyben alatta új és új szüret mustjait gyűjtik a Várpince emeletes hordói. Mégy lejjebb és lejjebb grádicsról-grádicsra az őskavernák hidegen csepegő, viaszfüstös téglaívei alatt, messzire bent a földben, végül a végfalnál - hol nincs tovább - a csavaros gyertya fénye felcsap egy Mária szoborra. A forró borok felett, a várfalakon épült Megyeháza helyén, szőtte Salamon király gyilkos ármányát Gejza ellen, mikor ez gyanútlanul vadászott a szekszárdi „Ingovány"-ban. Már félénken telni kezdtek a korai szőlőbogyók, mikor Mohács előtt két héttel itt mosolygott Lajos utolszor a tolnai tanács s a bátai fohász közt, itt intett igen fiatal, ősz fej ével. Régi, régi, régi Szekszárd-Sexardia. A legkisebb s a legöregebb magyar városok egyike. Mitől maradt ily kicsiny? Mitől maradt meg máig? Már etruszk bárkák kalmárkodtak a Sión s kelták görögös pénzét szorongatják két ölnyi föld alatt a szekszárdi csontmarkok: - hogyan, hogy ily szegény ma is? S maradék falával mégis hogyan állta a hispán légiót, az avar földvárat, a villongó Árpádokat, Mohács szomszédságát, sarcos Kászon béget, az ebesi szilnél a kuruc elomlást, vesztes Negyvennyolcat, bécsi adószedőt, vörös Megyeházát? Hol hallgatta meg Allah teljesebben a baglyok imáját: „tartsd meg soká Szulejmánt, mert akkor soká lesznek romok, miket meglakhatunk?" A török megszállás, a kuruc-labanc vonulás majd hogy el nem futta az Árpád királyok kedvelt városát az ország térképéről: 1572-ben a vilajeti defter már csak 75 házat említ Szekszárd helyén s két szabót, egy bognárt az 1720-i összeírás. .. pedibus compensari pecuniam (latin): a pénzt lábbal kiérdemelni !3 defter, török kori összeírás 369