Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

- Mi a véleményük a hadifogoly munkásokról? Mit köszönhetnek nekünk? Milyen újításokat szeretnének bevezetni annak érdekében, hogy a jövőben könnyebb legyen e megerőltető munka? Kérdésemre készségesen felelnek - A dolgozó hadifoglyokat már nagyon megismertük. Kiváló munkát végeznek. Mindenütt megtalálhatók, ahol nem kellene. Az akasztófa nélküli lógást magas szinten müvelik. Nagyon örülnek, hogy nincs gondjuk a fogoly urak felruházásával, mivel önellátásra rendelkeztek be. Egyenlő emberek az amerikai katonákkal. Lassan már kint a városban nem lehet megkülönböztetni az amerikai katonát a magyar hadifoglyoktól. Úton, útfélen szórják a városban a cigarettát, szappant. Megköszönik továbbá, hogy ilyen kevés munkával sem tudták elvégezni a kitűzött feladatokat. Ha ilyen lassan szedik be a sátrakat, az amerikai hadsereg kint marad a városszéleken sátrakban télen s megfagynak, mint annak idején Napóleon katonái. A magyarok megtanítják az amerikaiakat is lassan dolgozni - csak úgy kerülgetik a munkát -, s sokszor megetetjük őket a méreggel, s sokszor kívánják őket a pokolba. Különös nagy figyelemmel megköszönik azt is, hogy a japánokat is felruházzuk és megtanítjuk azokat is a cserekereskedelemre, a komszi-komszára. Nagyon örülnek annak is, hogy a piszkos alsónemüt visszahagyjuk a depóban, így a sokat éhező német mosóasszonyoknak adhatnak munkát, kenyeret. - Csak így tovább! Akkor hamarosan kiürül a depó - mondja a kisebbik szemüveges hadnagy. Akkor nekünk sem lesz gondunk vele, a magyarok pedig mehetnek haza Magyarországra. - Újításokat is szeretnénk bevezetni, hogy azokkal is csökkentsük a hadifogoly urak munkakedvét. Minden második sátort élelemmel hoznak tele, mert ami van úgy látják nem ad alkalmat a válogatásra. Nem szeretnék ha valaki is éhezne. Legyen mindenki feladata egész nap, hogy észrevétlenül kilophassák a jobbnál jobb falatokat. A konzerves dobozokat és a csokoládé papírokat dobják csak szanaszét. Ezzel is munkát adhatnak a szemeteseknek. Lesz mit összesöpreniök és kihordaniuk. A gépkocsik benzinnormáját e nélkül jelenleg csak 8 %-ra teljesítik. Az őröket eltüntetik a depó körül, hogy nyugodtan lehessen a német Frauleinokat élelmezni, ruházni. Ezzel a jótékonykodással alkalmat adhatunk s elősegíthetjük a német nép szaporodását. - Oké! Megköszönöm igazán sokat mondó válaszukat. Beszélnének még, de leintem őket. Majd legközelebb, mert most nincs időm, sőt bajtársaimat hoznám nehéz helyzetbe. Megszaggatnák magukat a dologban. Isten őrizzen, hogy egy hadifogoly úr megszakadjon! Melegen nyújtom kezem a tisztek felé, szinte örülnek ennek a nagy tiszteletnek. A legmagasabb rangú tiszt nem is állhatja ki szó nélkül. - Mennyi becsület is van ezekben a hadifoglyokban. Nem is hittünk, hogy nekünk győzteseknek először a hadifoglyok nyújtanak kezet, s ha mi köszönünk, ők vissza is köszönnek. Good byt köszönnek hanyag mozdulattal. Okével felelek és ott hagyom őket. - Légi veszély elmúlt! Mindenki felsóhajt. - No végre! Jól esne már az ebéd! Megszólal a sziréna. Vége a délelőtti munkának. A hangosban a Rákóczi indulót játsszák. Utána pedig az egyik csodás slágert. „Az esküvődön én is ott leszek, ne félj én semmi rosszat nem teszek." Innét is, onnét is, a ponyvák alól kibújva, versenyt futva jönnek az éhezők. Suhai bácsi tűnik leghamarabb szemem elé, tele új holmival. Csak úgy csillog rajta, különösen a bakancsa, rajta lakozott kalucsnival. - Mit vételezett délelőtt Suhai bátyám? - kérdem. - Ó, semmit kérem! - Na, na ne tagadja már! - Óh, semmit kérem, csak egy-pár bakancsot, egy kalucsnit, harisnyát, egy bélelt nadrágot, egy inget, egy prémes kabátot, meg egy-két csekélységet. Ne legyen olyan szerény! - bíztatom. Sorolja csak fel a csekélységeket is! Az olyan csekélység, hogy szóra sem érdemes! 5 darab szappan, 2 fésű, 5 tubus fogkrém, 2 üveg kölnivíz, tinta, 2 ceruza, 1 körömolló és egy női nadrág az egész. - Más nincs? 332