Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

Beoltottak tífusz ellen. Hónaljvizsgát tartottak, meggyőződtek róla, hogy nem vagyunk SS katonák. Hírlett, hogy megkezdik a szállítást, de nem haza, hanem munkára. Felkészültem én is az útra, sátorlapomból egy nagy hátizsákot varrattam. Június 27 - július 7. Változás az élelmezésben. Napi háromszori étkezés. Reggeli: roggenleves; ebéd: fekete kávé, kenyér; vacsora: híg levesek. Sokat jelentett, hogy egy egész kenyeret nem tizenketfelé, hanem öt részre kellett osztani. Bizonyára fel akartak javítani bennünket, mielőtt munkára visznek. Hát ezen sem híztunk meg! Egy-két napig tartották is az ígéretet, de a vacsora már csak egyszerű forró víz volt. Nagyon hideg napok jártak. Egész nap feküdtünk, vacogtunk az éhségtől és a hidegtől. Csak a hírek tartották bennünk a lelket. Pl. Jövő hónap végére már otthon leszünk. Még daloltunk is. Egy alkalommal osztottak fejenként 6 gramm cigarettadohányt és 7 db. cigarettapapírt. Szegény cigarettások sokat szenvedtek. Nagyon sokan még a kimért kenyéradagjukat is odaadták egy csikkért. Július 8 - 24. Vasárnap délután. Sétálgattunk Asztalos Sanyival a Roosevelt utcán, amikor észrevettem, hogy munkáscédulákat visznek a barakkunkba. Faképnél hagytam barátaimat és rohantam haza. Sikerült egy cédulát szereztem és azonnal ki is töltöttem. Úgy volt, hogy másnap el is visznek, de elmaradt. Gráfenwöhrbe vittek naponta, egy javítóműhelybe. Máskor bútorokat vertünk szét. Jól esett egy kis munka. Egy kis mozgás felüdített. Ami a legjobb volt több élelmet adtak. Egyik rakodás közben sikerült almát és sárgarépát szedni. Jó ízűen ropogtattuk. Megkezdték az emberek munkára szállítását. Minket is minden nap sorakoztattak, hogy indulunk, de mindig maradtunk. Már két hete, hogy munkásszázadunk indulásra vár. Július 25. Utolsó napra ébredtem West-Lágerben. Délben sorakoztattak, pontosan 2 órakor autónk kigördült a tábor kapuján, ahol nyomorban felejthetetlen 146 napot töltöttem. Boldogan vettem búcsút, remélve, hogy nem hoznak többet ide, bíztunk, hogy talán jobb helyre kerülünk. Bíztunk abban is, hogy 3 hónapos gyüjtőtáborokban eltöltött idő után fordulat következik be életünkben. Öt órai út után (kb. 230 km) elértük Münchent. Münchenen keresztül Augsburg felé, egy kis táborba értünk München bei Neuaubingba. Sok ismerős várt bennünket. Július 26 - 27. Egy folyosón kaptunk helyet. Szalmazsákunkban annyi volt a poloska, hogy kidobtuk és a kövön aludtunk el. Igen jó bíztatást kaptunk a munkára és az élelmezésre vonatkozólag. Meglepődtünk, amikor este őreink szinte úgy hajtottak ki bennünket a tábor szomszédságában lévő krumpliföldre, hogy szedjünk krumplit magunknak. Mondván, a németek úgy is sokat elvittek tőlünk. Szedjük és együnk. Július 28. Reggel megjött értünk két tehergépkocsi és egy órás út után értünk egy kedves bajor városkába Aichachba, új munkahelyünkre. Várakozáson felül ért bennünket a fogadtatás. Minket tanítókat egy kicsi javítóműhelybe vittek és egész nap autóalkatrészeket mostunk benzinben. Ebédnél ért aztán a legnagyobb meglepetés. Egy vendéglőbe vittek ebédelni. Rádiózene és terített asztal mellett fogyasztottuk el finom ebédünket. Rizses csontleves, új burgonya főzelék két szelet marhasülttel volt a menü. Kenyeret mindenki annyit fogyasztott, amennyit akart. Nem is lepett meg már bennünket, amikor a pincérek mindegyikönknek egy bajorokra méretezett nagy korsó sört szolgált fel. Ilyenre igazán nem gondoltunk, hadifogolynak sört. Négy óráig dolgoztunk és visszamentünk Neuaubingba. Július 29. Vasárnap. Nem dolgoztunk. Főzőcskéztünk. Aichachban az amerikai konyhán főzték meg a csibeaprólékot, el akarták dobni. Mi elkértük. Nagyon finom ragulevest főztünk. 317