Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)
Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)
Április 24. Éjszakára visszaengedtek szálláshelyünkre. Nappal sütöttünk, főztünk. Rájöttünk arra, hogy a reggeli, ebéd és vacsora csomagjaink olyan tökéletesen vannak csomagolva, a legkülső borító kartondoboz pedig parafinba mártva, hogy a csomagoló papírok meggyújtva, valamennyi benne lévő ételt (levespor, kávé, konzerv) meg lehetett melegíteni. A századnál megmaradt élelmet is mind szétosztották. A tábortüzek mellett krumplit sütöttünk. Még jó kedvünk is kerekedett, dalolgattunk is. Persze gondolatunk mindig otthon, szeretteink körében járt. Eletünk új szakaszába értünk! A kérdés minden pillanatban, meddig tart hadifogságunk? Nem tudhattuk a sors keze simogat-e, vagy tovább ver. Április 25. Hajnalban 3 órakor keltünk föl. Még tegnap este közölték, hogy nagyon korán indulunk. 5 órakor tudtuk meg, hogy az amerikai katonák órája egy órával később jár. Tábortüzek mellett melegedtünk virradatig. Amint a nap kibukkant, elindultunk Cham felé. Ismét szereztünk egy kis kocsit, amire csomagjainkat felraktuk. Kényelmesen gyalogoltunk. Menet közben orosz és angol katonákkal találkoztunk, kik éppen szabadultak a németek fogságából. Az amerikaiak velünk úri módon viselkedtek. Cigarettával, rágó gumival kínáltak. Egy angol elvette egyetlen megmaradt lovunkat, azt is visszavették. Mi is lett volna a legnagyobb gondunk, ha nem az élelmezés. Feltűnt az amerikaiak étkezése. Csokoládét, süteményt és egyéb ínyencségeket ettek. Mi is konzervet kaptunk. 48 kilométeres gyaloglás után értünk Chámba. Helyünket a város szélén egy kopasz réten jelölték ki. Pár perc elteltével lepedőinkből ideiglenes sátrat ütöttünk fel. Éjfél után feküdtünk le földágyunkra. Az a hír járta, hogy Franciaországba visznek. Április 26. Reggel szokatlan zenés ébresztőre ébredtünk. Két német repülőgép jelent meg fölöttünk és irgalmatlan géppuskázásba kezdett. Csak úgy fütyültek el mellettünk a lövedékek. Alig telt el 10 perc mind két gép füstölve zuhant le nem messze tőlünk. Több sebesülés történt. Mellettünk egyik őrmester felesége haslövést kapott. Utána Tóth ezredes elbúcsúzott tőlünk. Pass tisztelendő pedig megáldott bennünket. Nem tudom milyen elveket vallott abban a pillanatban. Záró igéje: Boldogok, akik adnak, mert ők megvigasztaltatnak... Nem nagyon értünk rá vigasztalódni, mert ötvenesével egy tehergépkocsira raktak és szörnyű 100 kilométeres út után (A vezetéssel nem törődtek, néha egymás hegyére-hátára estünk) ismét egy másik gyűjtőtáborba értünk, Wernbergbe. Április 27. Egymás után érkeztek a magyar hadifoglyok. Volt nagykőrösi iskolatársakkal találkoztam, elbeszélgettünk, „Reggeli" egységcsomagot kaptunk. Egy doboz tojásos hús, 8 db. keksz, egy szelet vegyes jam, fekete kávépor, 4 cigaretta, 1 rágó gumi és egy szelet csokoládét tartalmazott. Délután ismét gépkocsira raktak, vagy 160 kilométeres út után érkeztünk Nürnbergen keresztül, onnét vagy 30 kilométerre egy másik gyűjtőtáborba. Útközben láttuk Nürnberget teljesen lebombázva. Esőt is kaptunk, s a tábor egyik karámjába, majdnem térdig érő sárra terítettem le egyik pokrócomat és azon aludtam el. A sár még ruganyosságot is adott ágyamnak. Április 28. Reggel felébredve egyik ámulatból a másikba estünk. Elámultunk azon, hogy mennyien vagyunk. Egy hegyoldalban állították fel a gyűjtőtábort, szögesdrót kerítéssel zárták körül és kisebb karámokra is felosztották. Lehettünk vagy 30000-en. Egy-egy karámban vagy 2000-en. Két bádog dobozban kaptunk élelmet. Az egyik paradicsomos pörköltet csőtésztával tartalmazott, a másikat pedig elneveztük csörgős doboznak. Tartalma: 5 dkg tojáscukor, füge, amerikai mogyoró, 1 db sütemény, 4 keksz, 1 limonádépor, 4 szem kockacukor, rágógumi, cigaretta. 313
