Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Antoni Judit: Tárgyak az idő sodrában I.

csinálják, s onnan kerülnek a szemben levő partvidékre, hol nagy becsben állanak, mert minden tánczosnak nélkülözhetetlen, e nélkül nem tánczolhat senki. Szalukapa / balta nyele (Ltsz.: 01.6.20.) Sötétbarnára színeződött, eredetileg világosabb színű, fényes felületű, közepesen kemény fa ágából faragták. Nyele a mellékágból kialakított fejrésszel 45 fokos szöget zár be. A fejrészt felül enyhén bemélyítették, hogy könnyebben bele lehessen illeszteni a köpengét magába foglaló fatokot. Ez utóbbiak - köpenge, fátok - elkallódtak, de a tokot a nyél fejrészéhez erősítő háncskötés gyantás nyomai máig felfedezhetők. A forgatható toknak köszönhetően a szerszámot egyaránt használhatták szalukapaként, vajasra, amikor a kőpenge éle keresztben vagy kissé ferdén állt a nyélhez viszonyítva, vagy baltaként, favágásra, ha a penge éle párhuzamos volt a nyéllel. Méret: nyél hossza: 74,5 cm, fejrész hossza: 35 cm A NM-lista 49. tétele : „kőbalta", ltsz.: 691/13488 akár lehetett ez is. A törzskönyv szerint G. Bettanintól vásárolta a Néprajzi Múzeum, nyilván több hasonló darabbal együtt. Származási helyéül szóba jöhet Új-Guinea északi partvidékeinek jelentős része, beleértve azokat a vidékeket is, ahol Fenichel és Bíró is megfordult. Csont kanál (Ltsz.: 01.6.21.) Disznócsontból csiszolt, itt-ott faragott, fényesre kopott felületű, sokat használt evőeszköz. A használat során zsírossá vált lapátka élét valaha egy - talán újguineai - egér is megrágta. Méret: hossza: 10,5 cm, szélessége: 2,5 cm, vastagsága: 0,2 cm. Nem csak kanálként hanem vágó- és kaparóeszközként is használták, minden, az ételkészítés és az evés során előforduló módon. A NM-listán 10. tételként szereplő 21/9693-as leltári számú „csontkés" megfelelője a NM raktárának 9693-as leltári számú (régi duplum-száma 23/9693-d), valóban szinte azonos csonteszköze, ennek alapján valószínűsíthető, hogy tárgyunk a lista 10. tétele. Mindkettőjüket Fenichel gyűjtötte az Astrolabe-öbölben. Lándzsa (Ltsz.: 01.6.22.) Vörösesbarna kemény fából faragott nyélre erősített köpűs, szürkés-fémes csillogású, babérlevél alakú kovácsolt vas heggyel. A hegy hosszanti tengelyében enyhén kiemelkedő gerinc. Nyelének elkeskenyedő alsó végére talpánál gyantával bevont vas köpűt illesztettek, peremén egy lyukkal. Méret: teljes hossza: 185 cm, fémhegy hossza: 33,3 cm, alsó fém köpü hossza: 9,2 cm, nyél átmérője: 1 cm. Mivel a NM-listán nincs ilyen tárgy, nyilván a második gyűjtemény-együttessel került Szekszárdra. A lándzsa stílusából ítélve afrikainak tartottam, a gyűjtés korai időpontja alapján pedig a Teleki Sámuel féle expedícióra gondoltam. Átnézve közel kétszáz leíró kartont, találtam is a NM afrikai anyagában két hasonló példányt - az egyiket Közép-Afrikából, pontosabb helymeghatározás nélkül (ltsz.: 2980), a másikat pedig Kelet-Afrikából (ltsz.: 2994). Ez utóbbira 1974-ben Ecsedy Csaba, a tárgyleírások szerzője a „Resiat" nevet is feljegyezte. Ez a „Reshiát-törzs" (mai használatban resiat vagy geleba) a Rudolf-tó északi végén élő egyik népcsoport neve.

14 Mindkét tárgyat - s így valószínűleg a szekszárdit is - Teleki gyűjtötte. 13 BÍRÓ - SEMAYER 1901, p.177. 14 BORSOS 1998, p.35. 223