Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)
Antoni Judit: Tárgyak az idő sodrában I.
Bíró, aki később ugyanitt gyűjtött, a szoknyák használatáról így ír: „A tamol nők általános viselete, s az egyetlen darab rajtuk, mely ruhának tekinthető. Úgy kötik fel, hogy a középen maradt hézag (ká) a bal csípőre essék, kötőzsinórja pedig a jobb csípőre. Némelyiknél az eleje, másiknál a hátulja van rövidebbre nyírva. Járásközben kaczkiásan imbolyog a rövid alja, egyik lépésnél a horgas inak felé, a másiknál kifelé, a mit tamolék is olyan jellemzőnek tekintenek, hogy ha nőt akarnak mimikával jelezni, ezt a himbáló mozgását mutogatják.... Bogágyiban e ruháknak az általános neve szebin (sokszor csebin- és zebin-nek hallom), a növényről, a melyből készítik... Az özvegyek és gyászolók szoknyája... festetlen marad. " Karkötő (Ltsz.: 01.6.2.) Belső oldalán természetes világosbarna színű, kívül pirosra festett, keskeny (1 mm) háncs-csíkokból készült körkörös fonat, alul-felül eltérő fonású szegéllyel. Egyik oldalán 18 apró fonatból álló, középen két taréjos, 15 cm széles pártaszerü dísz, rostzsineggel felvarrt tambu- vagy Nassa-csigákkal (Nassa camelus) szegélyezve. Méret: átmérője: 9 cm, magassága a csigás pártával: 8 cm, a párta szélessége: 3 cm. A NM-listán nincs ilyen tárgy, ezért valószínűnek tartom, hogy a másodikként Szekszárdra érkezett anyagból, s így Bíró gyűjtéséből való. Nagy a valószínűsége, hogy az ő leírókartonját találtuk meg a múzeum adattárában 762-es leltári számon (alatta „792/ n.r.o." áthúzva, a rövidítés a logika szerint a néprajzi osztályt jelöli).További adatai: "Gyökérből font és kagylókkal díszített karperecz", „Hazája: UjGuinea", „Gyűjtő: Múzeum egylet vétele Bíró Lajostól", „elhelyezése: Kőkori terem. " Bíró a „lebenyes karkötőkről" megjegyzi, hogy: „Az Astrolabe-vidék bennszülöttjeinél is láthatni, de mint maguk is megvallják, nem itt készítik, a mit arról is látni, hogy sokszor megfordítva viselik, lebenyeivel lefelé, a hogy azt a huongolfi bennszülött, a jabim, sohasem hordja és nevetségesnek tartja. A parti lakosságnál csak előfordul, de nem a hegyi lakosoknál (jabang tamol), mert azok sokkal szegényebbek, mintsem ilyen drágaságot megfizetni tudnának. " Karkötő (Ltsz.: 01.6.3.) Vörösesbarna, keskeny (1 mm) nádcsíkokból körkörösen fonott, külső felületén gyantaszerü anyagtól csillogó kardísz. Méret: átmérője: 8,5 cm, szélessége : 9,3 cm. Formája, anyaga és készítésmódja alapján nagyon hasonló a NM-listán 547/12417 ltsz. alatt, 44. tételként jegyzett „rotang karperecz"-hez, pontosabban a NM raktárában ezen a számon található tárgyhoz. Nyilván a 45., a listán „számozatlan"-ként szereplő rotang karperec is ide tartozott. Mindegyiket Fenichel gyűjtötte. Használatukról Semayer - Bíró jegyzeteinek alapján - a következőket írja: „A kardísz egyik nemnél sem hiányzik. Különösen a finom rotangszijacsokból és a keskeny, alig milliméternyi széles háncsfajtákból a finomabb európai szalmakalapok mintájára font rostos karkötők nélkül eleven tamol nem látható. A férfiak a felső kar vastag izmán, avagy a csuklón viselik. A felső karon viselt karkötő azonban - s ez összes fajtáira áll - nemcsak dísz, hanem zsebet is pótol. E mögé dugják csontkésüket, csont-evőeszközeiket, dohányukat, e mögé a jószagú Basilicum leveles ágát (rungumcsi, Bogágyi), a piros és sárga pulykaorr (Polygonum sp.) virágát (szagana, Bogágyi: kauko, Czinyágyi), a tarka Dracaena-levelet (turigi, Czinyágyi) s az orvosi szernek is használt gyömbér-féle növények (mormor, Bogágyi: eszenábú, Czinyágyi) leveleit. " ' 4 BÍRÓ 1901, pp. 49-50. 5 BÍRÓ - SEMAYER 1901, p.43. 6 BÍRÓ - SEMAYER 1901, p.41. 213
