Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)
Balázs Kovács Sándor: A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17–20. században
gazdagította a zengovarkonyi főkötő motívumkincset. 106 A minta lemásolásának egyszerű módja volt a ledörgölés. Ez úgy történt, hogy a másolandó főkötőre ráhelyezték a kivarrandó anyagot, vas- vagy rézkanállal addig dörgölték, míg a motívum kirajzolódott az anyagon. Eredeti zengovarkonyi motívum, - amit valójában annak nevezhetnénk -, csak kevés volt, s ami volt is, inkább csak a főmotívumok közötti helyre szorult, térkitöltésként szerepelt. Ez különösen a sárköziektől átvett mintákon mutatkozik legjobban. Ugyanis, amikor a varkonyi hímzőasszonyok megláttak egy-egy újabb sárközi főkötőt, inkább csak a főmotívum maradt meg emlékezetükben. Ha úgy dörgölték le a mintát, akkor is inkább csak a főmotívum látszott - inkább csak ezzel is törődtek -, az emlékezetben elmosódott, vagy a dörgölésnél csak kevésbé másolódott térkitöltő motívumok helyébe a saját megszokott díszítő elemeiket helyezték be. Pl. az egyik igen jellegzetes sárközi motívumot, a „kiskutyást" nem vették át, sohasem alkalmazták saját hímzéseiken. A zengovarkonyi és a sárközi hímzések technikájában is található különbség, amiből az következtethető, hogy a zengovarkonyi hímzőasszonyok nem voltak olyan jártasak a hímzésben, mint a sárköziek; kivitelezésük, technikájuk alacsonyabb szinten állt. Egy időben divatba jött a színes főkötő, - itt is kiütközött a különbség a zengovarkonyi és a sárköziek között. A színezéssel a zengővárkonyiak mértéktartóbbak voltak, csak két sötétebb tónusú színt alkalmaztak: zöldet és lilát, - míg Sárközben az élénkebb sárgával, pirossal és kékkel színeztek. 107 Végül összefoglalva: A sárközi jellegű néprajzi csoport jóval nagyobb területet foglalt el a török hódoltság előtt és alatt Tolna, Baranya megyében és a Duna bal partján, mint ma. E falvak lakói református magyarok, kik nem migráció útján jutottak lakóhelyükre a századok során, hanem ott őslakosok voltak. A csoport megmaradt falvai között természetesen folyt a vándorlás, elsősorban a házassággal kapcsolatban, hisz a 20. századig endogámia jellemezte e területet, tehát általában egymás között házasodtak. Néprajzi kultúrájuk hasonló, majdhogynem azonos, népviseletük is egyezően változott, talán a nyugati csoport (Zengővárkony, Váralja) viselete archaikusabb, több hagyományos elemet őrzött meg. A sárközi jellegű néprajzi csoport települései tehát: Tolna megyében: Ocsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Báta reformátussága, Váralja, Máza, az elnémetesedett Nagymányok. Baranya megyében: Pécsvárad, Zengővárkony, Nagypall, Belvárd, Babarc, Mohács és az elnémetesedett Hidas, valamint Mecseknádasd. A Duna bal partján: Érsekcsanád, Szeremle. SZ. BOGNÁR 1975. 253. SZ. BOGNÁR 1975. 253. 200
