Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17–20. században

Amikor Szeremle lakói 1773-ban visszaköltöztek középkori lakhelyükre, a Duna bal partjára, megpróbálták a falu környékén a „Puszta szőlők" nevű helyen a telepítést, de „vállalkozásukat kevés siker koronázta. " Az ültetni való vesszőket Bátáról és Bátaszékről hozták át a Dunán, ám a szekszárdi-bátai hegy különleges lösztalaját nem hordhatták át. Mégis úgy gondolták, hogy a növény művelési munkáit jól elsajátították, s hogy az árterekben is volt szőlő, ami megélt. A mocsarak közt azonban nem sikerült a gyökereztetés. így a gazdák kénytelenek voltak elfogadni azt, hogy nekik kell átjárni a Dunántúlra szőlőt művelni. Azóta a faluhoz legközelebb eső hegyen, a szekcső-bátain müvelik szőlőiket, ahol már 1741-ben írásban rögzítették azt az extreneusi jogot, hogy „szőlőt pedig más helységbül is szabad legyen a szekcsői hegyen bírni." Még az 1900-as évek elején is mintegy hatvan szeremlei gazdának volt szőleje a Dunaszekcsőtől Bátáig folytatódó hegyvonulaton. Ők még a filoxéra utáni rekonstrukcióban is részt vettek. Migráció és kapcsolat a Sárköz két fele között Szeremle alapnépessége kontinuusnak, vagyis a honfoglalás koráig folytonosan szeremleinek tekinthető. Ez az „összeremiéi" réteg évszázadok során kiegészült olyan családokkal, akik a környező településekről költöztek oda, vagyis táji kontinuitással rendelkeztek. Rajtuk kívül természetesen távoli jövevények is kerültek elszórtan a községbe. Szeremle megmaradt népessége - költözései ellenére - végig megőrizte szeremlei voltát mai divatos szóval azt mondhatnánk: a szeremleieknek volt identitástudatuk.

36 Költözni lehetett. Elsősorban a házassággal kapcsolatos helyváltoztatásra vannak adataink, de teljes családok elköltözéséről is tudunk. Az Ordas és Szeremle közötti, Kalocsai Sárköz néven ismert Duna melléki táj települési képe sok változást ért meg a török háborúk két évszázadában. Nagy számú falu jutott végleges pusztulásra, de a megmaradottak helyzete is bizonytalan volt. Lakosságuk egy része gyakran cserélődött, de állandó lakóik is többször kényszerültek rövidebb-hosszabb ideig tartó erdőbe-költözésre, bujkálásra.

37 A KOVÁCS 1995.71. BÁRTH 1989. 660. A pusztulásnak levéltári forrásai is vannak. A bátaiak 1685 augusztusában írták: „ebben az háboruságos hadas üdőben csak szintén igen igen elnyomorodtunk, elfogyatkoztunk, és többire majd csak élvéi halókká is lőttünk, mivel mi, az mint Nagyságod is tudhatja, fölötte igön útban és minden ellenségednek torkában vagyunk... csakhogy az mi szegény falunk volt, el nem pusztult,...Nagyságod reánk ne haragudjék, hogy ezökben az elmúlt nyomorúságos háborgó esztendőkben szokott adónkat föl nem küldhettük... Kérj ük azért, hogy Nagyságod légy ön várakozással addig amíg Isten egy kicsiny csöndességet mutat, és valamint Nagyságod kívánja, vagy marhabul vagy sós halbul avagy pénzül Nagyságodat megelégítjük. Nagyságod légyön illendő oltalmazással mellettünk. " - „előbb is írtuk Nagyságodnak, Kicsiny jószágunkban mennyi Kárt tögyenek az alá járó hajdúk. " írták a decsiek augusztusban, októberben azonban marhákat küldenek adóba Jánynak, csak 80 talléros adójuk leszállítását kérték, „mivel hogy bizony csak semmivé lőttünk, elpusztulunk mert mi annak megfizetésére alkalmatlanok vagyunk, mert nyilván magunk is éhei halunk meg, ha Isten rajtunk nem könyörül. " - HEGEDŰS 1997. 206. - „Eőtsényben lakó Seres András dolga a Szexárdi Béggel. Megtörtént 1682-ben, irásba foglalták 1714-ben. Adgyuk tudtára mindeneknekk akikk illik ez Levelünknek rendiben, hogy Eőtsényben Lakozó Seres Andrásnak voltának négy emlékezetes Fiai, ugyan első volt Seres András, Második Seres János, Harmadik Seres György és Negyedik Seres István. Es ugyan Seres András nevű Buda vétele elett Fegyvert fogott és azon dolgai Folyásában tsakhamar betegségben esett és kéntelenittetett vissza menni Édes Attyához. Amint is könyörülvén Édes Attya rajta, akkor Szexárdi Béktül levelet váltott ött tallérokon szabadoságának megh adásáért. ígérte pediglen az Attya arra magát, hogy ha az én Fiam többé erre az életre adja magát; és el megyén, bár az én fejemmel érjem megh ezen fogadást. Azért pediglen az engedetlen Fiú betegségből fel gyógyulván és amit az Attya a Törökkel fogadott megh csorbította és a Levelet megh szegte. Másodszor is a Török ellen mingy árt Fegyvert köte; s azon Szexárdi Békh megh értvén a dolgott érte az Attyát megh fogta; s azon Bék azt mondgya: A magad fogadása verjen megh, emlékezzél megh róla, hogy Fiadnak szabadtságára levelet adtál és azt Ígérted Fiad eránt ha többé azt tselekeszi te fejeddel érjed megh. Azért pedigh megh tselekedte Méltó vagy reá hogy nyársban húzassalak. Azért nagy erős fogságban vettetvén a nyársat megh tsináltatá, hogy mingyárást nyársban huzattya. Azért mi Eőtsényi Helységbéliek a kegyetlen Beknek Lábaira borultunk és előtte instáltunk, ne tseleked ngos Bék, mert mégh eddigh hűséges Jobbágy társunk volt szegény, és instálásunkra Életit huszonkét Tallérokban megh nyertük. Azért Hlyen siralmas állapottya volt a jó Attyának gonosz Fia miat, velle edgyütt megh maradót felyül említet három Fiaival és ugyan felyül említet ött tallérok és 22 tallérok tesznek in Summa 27 Tallérokat. Ilyen Siralmas állapotokat szenvedtek felyül említet András nevű gonosz Fiu miatt. Harmadszor pediglen ugyan azon fegyver viselése alat Rabbá esett, ugyan azon Szexárdi Beknek Rabságában nagy Sebekkel, a melly Sebeinek gyógyítására keresletet maga török borbélyt, melly Borbéllyal megh edgyezet Kilenc tallérokba és Sebeiből gyógyulgatván a maga Urával a Szexárdi Bekkel, Sarczot tett, úgymint százhuszonhárom tallérokban. Amelly Sarcznak Veszprémbül való megh hozásáiglan való Kezet kereset vala. Kezest nem talált. Es az Attyának könyörgött, Édes Atyám, ugy szólván, légy Kezes érettem két hétig, míglen Veszprémbül a Sarczot megh hozom. Az Attya pediglen Rab Fiának szavára ezt felelte: Fiam el hadtál te engemet, nem akarván velem edgyütt megh maradót három fiaimmal és Feleségemmel Rabbá tennél. Azon Attya szavára az Rab Fia azt felelte, Édes Atyám nefélly, hogy én a Kezességben hadgyalak, azt fogadta igy szólván az Isten 178