Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Gaál Attila: Falusi pénzhamisító műhelyek emlékanyaga a Tolna megyei Tevel és Bonyhádvarasd határából

A bokros bodza az nem jó lekvárnak. Ami minden évben kihajt, azt használták lekvár főzésre. Az asszonyok azért elmentek 8-10 kilométerre is. Hát ez sincs olyan közel! A fejükön szokták hazahozni a nagy kosár esetét, így ez az öregasszony is elment esetét szedni egy ilyen területre ahol nagyobb esete foltok voltak és ott megtalálta a pénzt. Egy helyen ott el volt dugva. Akkor gyorsan megszedte a kosárba és futásnak eredt. Az illető észre vette,....felkapta a vadászpuskát és futott utána. Csak nem érte be, és már annyira el volt fáradva (az asszony) mikor itt a kereszteződéshez ért, hogy akkor fogadta meg, hogyha nem kapják el és (az üldöző) az út kereszteződését eltéveszti akkor egy keresztet fognak oda állítani. Es úgy is volt, így lett az a kereszt oda állítva. Ennél még több volt a szájhagyományban, de már nagyon régen volt. A szülők talán jobban el tudták volna mondani. A mama...az nagyon jól emlékezett az ilyen dolgokra. ... Körülbelül azért nagyjából így nézett ki. Ez az üldözéses história valószínűleg a fantázia szüleménye, bár arra is találhatunk példát, hogy a betelepülő svábság szájhagyományában tovább élnek a lakóhelyük múltjáról szóló, talán a maradvány magyar lakosságtól, vagy a környékbeli falvak lakóitól megörökölt történetek. Az viszont egyértelműen kiderül, hogy a környék lakói ismerték a lapkák, nyiradékok és hamis pénzek helyét a szántóföldön és a talált tárgyakat maguk is a pénzhamisítással hozták összefüggésbe. Az eseményeknél jóval későbbi építésű kereszt történetébe is hiba csúszhatott az átörökítések során. Az a faluhoz legközelebb álló kereszt ugyanis amelyről az adatközlő beszél -, valóban lehet fogadalmi kereszt, ám mivel Szt. Vendel fülkeszobrával készült, valószínűleg egy juhászattal foglalkozó német család, vagy a német juhászok közössége állíttathatta fel azt. 130