Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)
Nagy Margit: A kajdacsi 2. sír fibulapárjának ornamentikája. Megjegyzések a pannóniai langobard I. stílus kapcsolataihoz
határa a Duna középső szakasza, Pannónia. A Tisza vidéki gepida temetőkből előkerült I. állatstílusú ékszerek eredeti északi, főként kelet-skandináviai készítmények. Bóna István megállapítása szerint nincs nyoma annak, hogy önálló gepida állatstílus kialakult volna. A népvándorlás kori művészet kapcsán hangsúlyoznunk kell a szakemberek számára jól ismert tényt, hogy valójában csak a fémtárgyakon, az ékszereken, a fegyverek tartószíjának vagy tokjának fémveretein fennmaradt díszítőmotívumokról esik szó, melyeket - mai fogalommal élve -, az egyik részterületnek, az alkalmazott művészetnek nevezhetnénk. Még ennek a részterületnek is csak egy töredékét ismerjük, hiszen nélkülöznünk kell a fafaragás, a textilek mintakincsét. A fémtárgyak díszítésének azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentősége volt, mint napjainkban. A népvándorlás kori népek hite szerint az ékszerekre és a deréköv vereteire, azaz a testen viselt fémtárgyakra, valamint a fegyverekre felvitt mintázat nem elsősorban a felület díszítésére szolgált, hanem a valamiképpen a tárgy viselőjének, használójának volt segítségére. A ritkán előforduló tárgyfel iratok megerősítik, hogy a tárgy tulajdonosa a felsőbb hatalmaktól segítséget és védelmet kért és várt. A germánok az ékszerek hátlapjára, az övveretekre és a fegyverekre a tulajdonos nevét, jókívánságokat és/vagy a rúnasor első jeleit, a varázserejű futhark-sort karcolták be 12 . Az északi germánoknál a női viselet ruhakapcsoló tűinek, a fabuláknak a díszítésében az 5. sz. folyamán az állatfejek és a teljes állatfigurák ábrázolása fokozatosan előtérbe került. A Kárpát-medencében a 4-5. sz.ban megtelepedett germánok (gepidák, nyugati és keleti gótok, herulok, szvébek, szkírek) tárgyainak ornamentikája, a csatok és a fibulák díszítése a késő római művészet díszítőgyakorlatának felelt meg: a nagyobb felületeket növényi minták (indák, spirálok) borítják, az állatábrázolások igen ritkák. Ha előfordul egy-egy állatfej, akkor az - római mintára - a csatkarikák végére, a csatlemezek csúcsára került. A késő római díszítőelvet a germán ötvösök egy fejedelmi ékszer, a szilágysomlyói kincs oroszlánalakos arany fibulapárjának készítésénél vetették el először. Az ékszerek tervezője a megszokott formájú 4-5. sz.-i lemezfibulák felületének nagy részét egy-egy fekvő, kinyújtott mellső lábú, fejét oldalra hajtó, plasztikus megformálású oroszlánalakkal töltötte ki. (2. kép 1-2.) A római hagyománnyal való szakítás nyilvánvalóan a díszítéssel közvetített mondanivaló, - a gazdáját őrző oroszlánpár ábrázolásának - kedvéért történt. A vállon viselt fibulák oroszlánjai egymás és a tulajdonos feje felé fordulva az arany ékszereknek tulajdonított varázserőt közvetlenül jelenítik meg. Valószínű, hogy ez a fibulapár a királynő ünnepi ruházatát díszítette; jóllehet a késő római korban a súlyos, öntött fibulák még a katonai viselet rangjelző tárgyainak számítottak, és csak a hunkor alatt, a germán népeknél váltak a női viselet tartozékaivá. László Gyula észrevétele szerint a szilágy somlyói kincs állatalakokkal díszített tárgyai, az anyaguk szerint legértékesebb, színaranyból készült fibulák a fejedelemasszony ünnepi ruházatának díszei lehettek. Az állatszimbolika (az állatfejes gombok, a préselt díszű állatpár) a legkorábbi, legtovább viselt női ékszereken található. ~ Az oroszlános fibulapár jelentőségét már Berhardt Salin felismerte: a bakodpusztai karperecpárral együtt, az állatalakokkal díszített germán női ékszerek prototípusaként határozta meg. Az állatfej- és állatalak ábrázolások az északi germánok ékszerein, fegyverein, lószerszámjain a szilágy somlyói oroszlános fibulapár készítésével egyidejűleg, 400 k., az ún. Nydam-stílus korszakában jelentek meg. Az északi és a déli állatábrázolások között lényeges különbségek mutathatók ki. A szilágysomlyói fibulapárnál a délgermán mester az állatok felsőtestének megformálásánál határozottan realizmusra törekedett (bár a hátsó lábakat a félkörben sorakozó rekeszdíszek „elnyelik"), addig az északi kompozíciók már kezdettől absztrakt formákra épültek. Az Északi tenger vidéki (Dél-Skandinávia, 11 BÓNA 1974, 52-57. Tudomásom szerint V. Bierbrauer vetette fel, hogy a Torre del Mangano-i csat talán gepida területen készülhetett. Az I. stílusú állatfigurákkal díszített Vecchiazzano-i csatot, mely a gyulai csat gyengébb minőségű utánzata, a keretező S-minták alapján, Bierbrauer gepida készítményként határozta meg; ezek szerint nem zárta ki, hogy gepida területen önállóan felhasználták az I. stílus ornamentikáját. BIERBRAUER 1975, 138-141. Az állatstílus a gepidák közvetítésével a krími gótokig jutott el: VEJMARN - AMBROS 1980,256-261. 12 A legrégebbi rúnafeliratos tárgyak: Aquincum, katonai amfiteátrum, kincslelet fibulapárja, melynek a hátlapjára vésett feliratot Bóna István fedezte fel (a rúnaábécé első jelei, az ún. futhark-sor, és talán egy személynév): BÓNA 1956, 217-220; KRAUSE 1962, 439-444; KRAUSE 1964, 357-358; NAGY 1993, 356-357, V-VI. t.; Szabadbattyán, aranyozott ezüst csat (Maring név): KISS 1980, Taf. 9; Bezenye 8. sír (langobard női nevek, Arsipoda és Godahi(l)d): ARNTZ - ZEISS 1939, 320, Taf. 24; BÓNA 1956, 196; BÓNA 1993, 155. A ménfőcsanaki lemezfíbula betűszerű bekarcolt jeleiről és a legkorábbi rúnafeliratos tárgyakról összefoglalóan: MARTIN 2003, 167-169. A feliratos fibulákról: DÜWEL 1994, 537-541. 13 LÁSZLÓ 1974, 23-25, 22-26. kép. 14 SALIN 1904, 204. 45
