Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)
Nagy Margit: A kajdacsi 2. sír fibulapárjának ornamentikája. Megjegyzések a pannóniai langobard I. stílus kapcsolataihoz
Nagy Margit A kajdacsi 2. sír fibulapárjának ornamentikája. Megjegyzések a pannóniai langobard I. stílus kapcsolataihoz A korai középkor művészetének, a klasszikus világ és a keresztény középkor közötti átmenetnek az egyik legjelentősebb színtere Felső-Itália volt, ahol a korszak stílusát a langobard építészet és díszítő ornamentika határozta meg. A nyugati germán eredetű langobard nép korábbi, pannóniai szállásterületének művészete Bóna István és Joachim Werner összefoglaló munkái után vált ismertté. A régészeti-művészettörténeti kutatás addig csak gyanította, hogy a 6. sz. végi Itáliában erős mediterrán hatásokat befogadó langobard díszítőművészet nem ott, hanem már a korábbi szállásterületeken alakult ki . Bóna Istvánnak 1958-1978 közötti 3 ásatásai során több olyan ékszer került elő, melyek a langobard művészet pannóniai korszakának alkotásai. Az I. germán állatstílus langobard recepciójának az egyetemes művészettörténet szempontjából sem jelentéktelen kérdését ezeknek a fibuláknak a díszítése eldöntötte. Az új pannóniai leletek ornamentumait elemezve Günther Haseloff arra a megállapításra jutott, hogy a langobardok Pannóniában vették át az I. állatstílus B változatát és önálló kompozíciókat megalkotva, saját ékszerformáikra alkalmazták. Az 568-as Itáliába távozás előtt a langobard ékszerművesek saját stílust alakítottak ki, mely alapot biztosított az állatstílus második szakaszának itáliai virágkorához. Tulajdonképpen milyen kompozíciókból áll a kajdacsi 2. sír fibulapárjának klasszikus I. stílusú ornamentikája? Az állatstílus Duna-vidéki átvételével kapcsolatban felvetődik néhány, eddig figyelemre alig méltatott kérdés: a Kárpát medence prelangobard korszakában felfedezhető-e az északi állatornamentika helyi előzménye, milyen kapcsolatokkal és milyen úton jutott el a pannóniai langobardokhoz az 1. germán állatstílus? E kérdések megválaszolásához szeretnék néhány észrevétellel hozzájárulni. Az 1965 augusztusában előkerült 5 kajdacsi fibulapár hétgombos, ívelt láblemezü, jellegzetes langobard forma. (1. kép 1-2.) A fibulák szélesebb, súlyosabb részén, a fejlap (Bóna István terminológiája szerint: rugólemez) szélén azonnal szembetűnik a stilizált állatfejek ismétlődése: a külön öntött hét gomb egyforma állatfej formára készült. A fibulák másik végén, az elkeskenyedő, ún. „hegedű formájú" láblemezen (tűlemez) két kerek szemet pillantunk meg, melyek egy stilizált állatfejhez tartoznak. A szemöldökívet és az on- vonalát egy Y-formájú plasztikus sáv alkotja, melyet nielló berakásos sávokkal emeltek ki. Köztudott, hogy a fibulákat rendszerint széles, félkörös végükkel, a fejlappal lefelé hordták; a keskeny végen, a „lábon" lévő állatfej így az ékszer viselője felé nézett. Talán kevés szemlélő akad, aki a kajdacsi fibulapár domborműves díszítésében az első pillantásra értelmet talál. De ha figyelmesen szemléljük a fibulák mintázatát, felfedezhetjük, hogy a fejlapot, a kengyelt és a láblemezt is szimmetrikusan elhelyezett, domborműves geometrikus figurák díszítik. A felület ornamentikája nyugtalan, izgalmas és - az ismétlődő formák miatt - mégis harmonikus benyomást kelt. Gondosabb tanulmányozás során kitűnik, hogy a geometrikus minták állatfigurákat jelenítenek meg; a fibulapár felületének minden részletét stilizált állatfejek, -lábak, -testek borítják. Az alakok felismerését a tűzaranyozás segíti, ugyanis a reliefként ábrázolt állatfigurák teteje a használattól megkopott és sötétebbé vált, miközben a mélyített háttér aranyszínű maradt. Az ábrázolások jelentését, az állatalakokhoz fűződő (talán mitológiai) elképzeléseket csak sejteni lehet. Az ornamentika kutatói egyetértenek abban, hogy az állatfigurák megjelenítésével és szabályszerű ismétlésével a művészek az ékszer tulajdonosa számára valamilyen személyre szóló, az életerőt növelő és bajelhárító tartalmú mondanivalót közvetítettek. A népvándorlás kori állatkompozíciókat egyfajta képi nyelvnek kell tekintenünk, melynek szimbolikus értelme a mai ember számára már nem ismert, de ami a maga korában teljesen érthető lehetett. 1 BÓNA 1956, WERNER 1962. 2 ÁBERG 1923, 91-92; WERNER 1935, 47-50; ÁBERG 1945. 6-16; ÁBERG 1947, 121-122; FUCHS - WERNER 1950, 10; HOLMQVIST 1955, 16-19; WERNER 1962. 94-95; ROTH 1973. 1-6. 3 BÓNA 1993, 119-121. 4 HASELOFF 1981, 673-697. 5 BÓNA 1973,349-350. 43
