Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)
Csekő Ernő: Az irodalom halottjai. A XIX. századi Tolna megyei irodalmi másodvonalról (Jámbor Pál, Rátkay László, Váradi Antal és Dömötör János)
II., Evva Lajosnak 77 , Dunaföldvár, 1887. február 21. Tekintetes Igazgató Úr! Azt hiszem megismert összeköttetésünk óta, hogy nem vagyok abból a matériájából az íróknak, kik mindenért duzzognak és többet kívánnak mint ami jogos és méltányos. Én sokkal kevesebbet kívántam annál ami méltányos és valljuk meg őszintén azt sem kaptam meg. És mégis hallgattam, büszke vagyok arra, hogy panaszkodjam. Legutóbbi eljárása azonban igazgató úrnak velem szemben, jogot ad arra, hogy nyíltan szóljak. Már „Felhő Klári" darabomnál nem volt reám semmi tekintet. Pályanyertes darabbal, egy év után, Ápril hóban volt az előadás. De hát ez már elmúlt, és ezernyi ok szól ön mellett is. Nevem ismeretlen volt, a darab iránya szokatlan, a siker kétséges stb. De az azután nem igazság, hogy előadva lesz darabom Ápril, Május hónapban, Augusztusi melegben, azóta pedig pihen a lomtárban. Igazgató úr többször ismétli, hogy csak tartsak ki ez irányban a darabjaimmal? Vessük fel a kérdést, vajon érdemes e vesződni vele? Érdemes e annyi álmatlan éjjet, áldatlan napot feláldozni azért, hogy egy darab pár előadást érjen a népszínházban? Ha egy irányt megakarunk honosítani, ahhoz nem elég az író buzgalma, ahhoz kell az igazgató jóakarata is, aki a darabot műsoron tartatja, életképességét elismerteti, az írót kedvre hangolja. De elég ebből ennyi. Áttérek levelem tulajdonképpeni indító okára, a „Bársony uramnak" való hercehurcára. Ha Igazgató úr arra törekednék, hogyan lehet egy darabot előadás előtt tönkre tenni, akkor sem csinálhatta volna másképp. Én nem kértem, hogy február 18-án legyen a premiere, ön tűzte ki, fel kell tennem, hogy a körülmények és esélyek teljes tudatával. Azután hirdetik a premiert február 25-ikére, végre azután nem is szólnak semmit. Miért akkor azt az írót és darabját kitenni a huzavonának? Száz ember közül 99 azt hiszi, hogy a darab oly gyenge, hogy nem lehet színre hozni. Ha pedig valóban úgy volna a dolog, hogy önnek kétségei vannak a siker felöl, miért nem /meri; a Szerző/ azt nyíltan nekem megmondani? Nem vagyok én sem római pápa, aki csalhatatlannak hiszi magát, sem gyermeklány, aki könnyben ázzék valami bánat miatt. Ezen az úton, ezen a módon igazgató úr, nem szoktak írókat nevelni, ezen az úton csak elriasztani szoktak, és én nem tagadom, hogy alaposan kiábrándultam a népszínház iránti szerelmemből. El kellett ezeket mondanom, mert én az őszinteség embere vagyok, és azt is érzem, hogy igazam van. A továbbiakra nézve most már nekem teljesen mindegy. Ha nem tetszik a darab, tessék azt nyíltan megmondani, és szerződéssel együtt visszaküldeni, ha előadják, tessék előadatni, Júniusban vagy Júliusban, engem többé nem érdekel. Valóban nem érdemeltem meg, hogy magam és nevem játékszer legyen pillanatnyi elhatározásainak. Maradtam teljes tisztelettel Rátkay László Dunaföld vár 11/21. 887. (OSZK, Kézirattár-106/4. fond 1.) Evva Lajos (1851-1912), színházigazgató, műfordító. Rákosi Jenő mellett, 1875-től először dramaturg a Népszínházban, majd 1881-1896 közt a színház igazgatója. Másfél évtizedes igazgatósága alatt többek közt 66 eredeti népszínművet - köztük Rátkaytól 5 darabot - mutatott be. Igazgatósága egyúttal az operett előretörésével járt együtt. Igazgatóságáról részletesen ld. VERŐ 1925. 184-285. p. A darabnak végül 1887. február 26-án volt a bemutatója. PITROFF 1936. VIII. p. 350
