Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Csekő Ernő: Az irodalom halottjai. A XIX. századi Tolna megyei irodalmi másodvonalról (Jámbor Pál, Rátkay László, Váradi Antal és Dömötör János)

Károly 1964. évi halála gátolta meg - fokozatosan eltávolodtak egymástól. Ebben Tolnai elromló, majd eldurvuló kapcsolata az irodalmi élet vezető egyéniségeivel, főként Gyulaival és Szász Károllyal, illetve a Szászok nemzetségével (Szász Domokos, Szász Béla) minden bizonnyal meghatározó volt. Dömötör, az itt közölt levelek tanúsága szerint, viszont az 1870-es évekre is megőrizte jó viszonyát Szász Károllyal, amiképpen Gyulaival is. Barát a szülőföldről: Tolnai Lajos. Dömötörben is meglévő ellenzéki indítatásra jellemző adalék Dömötör Szász Károlynak írt 1865. évi levele, melyben Gyulaival épp Tolnai és Arany balladáiról - folyt vitáját részletezi: „Hanem nagyobb dolog az s a tisztelendő urat is inkább érdekli az, hogy Gyulaival éppen ma egy hete vitám volt Pfeiffer boltjában. Nagy Miklóssal arról beszélgettünk, hogy Zilahy Imre egy levelében Kriza azon véleményét tudatja velünk, hogy Tolnai balladái nagyon tetszenek neki s talál bennök olyan valamit is, ami Aranyéiban nincs. - Gyulai erre azt mondja (elébb Pfeif)

"érrel beszélgetett): „mi az?" s mikor megmondtuk neki (de csak azt, hogy Kriza dicséri T. balladáit), azt mondta, hogy: nem akarja T.-t kisebbíteni, de Kriza nagyon jámbor öregember, nem sokat lehet a véleményére adni. Ezzel aztán áttért arra, hogy: Sz. K. meg még azt írja, hogy Aranyt némileg haladja, hohó! - Sz. K most haragszik Aranyra s így akarja megstuccolni. Én csak mosolyogtam s ő folytatta: elolvasgattam azokat, amiket Sz. K. megdicsér és legjobban tetszett a Fakó Péter, de éppen az a hibája, amit Sz. K. magasztal benne. Én védelmeztem, s a Bakaraszti javasasszonyt elolvastuk ott vele, azt meg nem akarta megérteni, én erre, s én úgy elővettem, hogy vagy meg kellett neki érteni vagy azt hitetni el maga felől, hogy nincs elég képessége valami kissé mélyebb dolog megértésére. Utoljára aztán azt mondtam neki, hogy: ha mindent eldisputál is Gyulai úr T.-tól, marad rajta mindenesetre annyi, amennyire egy négyesztendős poéta várhat. (...) Én Gyulait igen nagy tudományú embernek tartom - amennyire én ítélni tudok - és legtöbbet tanultam tőle kritikusaink közül, tanulhatok is még többet, mint már eddig, de azt nevetségesnek tartom benne, hogy mihelyt valaki Aranyban egy kis szeplőnyi hibát talál, annak azonnal nekimegy. Hiába magasztalja Aranyt, nem lesz. az nagyobb azáltal, s ha azt mondja, hogy „A varró leányok" meg „A méh románca" többet érnek „A mostoha lány" vagy „A csőszház"-nál, a „Karácson éjszakája" s „Reményem" az „Egy éve még", vagy „Hogy mint szeretlek én", vagy „Én azt hiszem"-nél, csakugyan azt mondja rá mindenki: hallom barátom, vagy uram, hogy mondod, de eb aki elhiszi! " Zilahy Imre (1845-1867), Zilahy Károly kritikus, ugyancsak tragikusan korán elhunyt öccse. Nagyon fiatalon megmutatkozott irodalmi tehetsége, ekkor Pestre költözve Vajda János írói csoportjához csatlakozott. Puskin és Lermontov fordításai jelentősek. Kriza János (1811-1875) jelentős reformkori költő, akinek érdeklődése idővel a népdalok gyűjtése felé fordult, 1861-től unitárius püspök. Nagy Miklós (1840-1907), újságíró, szerkesztő, Dömötör János közeli munkatársa. Pákh Albert halálát követően, 1867-tól a Vasárnapi Újság szerkesztője, a Képes Néplap elindítója (1873). 345