Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Csekő Ernő: Az irodalom halottjai. A XIX. századi Tolna megyei irodalmi másodvonalról (Jámbor Pál, Rátkay László, Váradi Antal és Dömötör János)

Ezen, élccel vegyített írásaiban is tetten érhető elégedetlensége a világ állásával.

34 Társadalmi visszásságok, érthetetlen emberi gyarlóságok által felborzolt lelke, elméje ideológiákban, programokban nem nyert enyhülést.

35 Ebben is hasonlított távoli rokonához, Tolnai Lajoshoz.

36 Azonban Tolnaival szemben Dömötör csalódottsága, világból való kiábrándulása nem járt együtt a környezetével való konfrontálódással

37

, amint Féja Géza írta: „(...) belső meghasonlása nem engedte, hogy harcos szellem váljék belőle, éppen elegendő volt a saját válságaival küszködnie. ".

3S Meghasonlott a világgal való kapcsolatában, illetve saját magával. A családalapítási problémái mellett komoly vívódást jelentett saját feladatának, hivatásának értelmezése is: „Hiú küzdés balga czélja - /Eredménye úgy se lesz. /Hiszen volt már megváltója /Se világot meg nem óvta, / Hát te gyarló mit tehetsz!" - írta Küzködés című versében. Tépelődések azonban magába zárta, versei - melyek leginkább árulkodtak lelkiállapotáról - nagy része csak halálát követően került publikálásra. Még barátai is derűsnek ismerték, öngyilkossága meglepetéssel hatott és értetlenséget váltott ki úgy a szélesebb közvéleményben, mint környezetében. Kortársai szimpatikusnak és megnyerőnek, környezetébe könnyen beilleszkedő személyiségnek tartották.

39 Folytonos elemzésre, visszásságok érzékelésére kész alkata azonban, amint Komlós Aladár írta, igen hamar elapasztotta érzelmi életét. Az idős Komlós épp ezért egyszínű költőnek tartotta Dömötör Jánost.

40 Vele szemben Féja Géza sokszínűségét hangsúlyozza: a kor pesszimizmusának tolmácsolása mellett spirituális költőként, illetve a népi irodalom valódi képviselőjeként, annak továbbfejlesztőjeként jellemezte Dömötört. Sőt, Illyés Gyula előfutáraként a dunántúli táj, falusi sors bensőséges hangú lírikusaként tekintett Dömötörre. Legáltalánosabb jellemzője azonban etikai érzülete volt. Babits, Komlós, Előd egyaránt etikus szemléletű költőnek tartotta, legfőképpen ezt értékelte benne. Féja Géza pedig egyenesen Vajda mögé, de Reviczky és Komjáthy elé sorolva Dömötört, a XIX. század utolsó harmadának második számú költőjeként tartotta számon. Míg a XX. század haladó irodalmi tendenciáinak, illetve azok képviselőinek köszönhetően Jámbor, Rátkay és Váradi irodalmi munkássága végképp háttérbe szorult, Dömötör terjedelemre kisebb életmüve a XX. század második felére félig-meddig az irodalmi kánon részévé vált. Természetesen nem árt megjegyeznünk, hogy Dömötörrel egyetemben Váradi és Rátkay pályájának felívelő szakasza azon időszakra esett, az 1870-1880-as évekre, mikor irodalmunk maradandó művekben és igazán jelentős alkotókban egyaránt szűkölködött. Jámbor, Rátkay és Váradi különbözőképpen élte meg az általuk favorizált műfaj, irodalmi eszmény, stílus visszaszorulását, írói hírnevük kopását. Előbbi kettőt haláláig elkísérő keserűség töltötte el, és alkotókedvük fokozatos elhalásával járt. „Öt sor! öt sor, félszázadnyi irodalmi munkásságomról" - írta például Jámbor 1895-ben, mikor az egyik lexikon életrajzi adatokat kért tőle.

41 Rátkay László pedig még élete alkonyán is keserűséggel emlegette - így a korszak drámairodalmának történetét feldolgozó Galamb Sándornak -, hogy „Blaha Lujza valósággal szándékosan állott útjában az ő realisztikusabb népdrámatörekvéseinek."\

42 Váradit e sors elkerülte. Fentiektől habitusában különbözve nemcsak az irodalmi sikerek elmaradását volt képes túlélni, hanem visszaemlékezések - így a korábban már említett színházi tematikájúakon túl például az Emlékeim (1904) és az Ifjúságom (1905) - írására áttérve újabb elismeréseket is szerzett magának. Azok visszavonult, magányos életével szemben Váradi időskorában élvezhette ritkaságszámba menő társadalmi emelkedésének gyümölcseit. A szabadságharc idején Magyarországra került bécsi diák fia, apja korai halálát követő nehéz gyerekkort maga mögött hagyva, a '90-es évek közepére elért befolyás mellé 1905-ben az udvari tanácsosi címet is elnyerte. Amint az éles nyelvű Kosztolányiné Harmos Ilona írta, mindenekelőtt családja, két színésznő leányának karrierje érdekelte.

43 Annyiban nem eredménytelenül, hogy Aranka leánya 34 A Vasárnapi Újságnál is megjelent humoros hangvételű írásaira példa a Pécsről írott karcolat, vö. CSEKŐ 2005. '

3 Fontos életérzéseként, maga hitében is meginogva írta a következőket A mi korunknak c. versében: „A kor gyarapszik, szépül, épül - /csak egy vén híd lett semmivé, /mely kezdet óta eget-földet /számunkra tárta együvé. " 36 Erről ld. DÖMÖTÖR S. 1937. 412. p. 37 Tolnai Lajos mellett Zilahy Károly társaságában, az 1860-as években egy irodalmi ellenzék kialakulásának lehetőségét is magában hordozó csoport tagja, azonban Dömötör Tolnaival ellentétben megőrizte, sőt elmélyítette jó viszonyát a kor irodalmi vezérével, Gyulai Pállal. 38 FÉJA 1943. 70. p. 39 vö. BARÁTH 1877. 40 KOMLÓS 1959. 154-157. p. 41 CSONKA 1989. 40. p. 42 GALAMB 1944. 192. p. 43 KOSZTOLÁNYI DEZSÖNÉ HARMOS 2003. 414. p. 339