Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Glósz József: A kúria és lakói

Maga a kúria, mint a legtöbb magától értetődő természetességgel használt történeti fogalom közelebbi vizsgálat során definiálhatatlannak bizonyult. Ha elfogadjuk a közkeletű - és többnyire megalapozott vélekedést, mely szerint a kúria a birtokos (nem feltétlenül középbirtokos) nemes otthona, akkor ebbe a kategóriába sorolhatjuk a több ezer holdasok kastélynak is bízvást tekinthető emeletes lakóházait, valamint a kisbirtokosok két-háromszobás, a jómódú parasztok házaitól alig eltérő otthonát is. Emeletes urasági laka volt például a Bezerédj családnak Szerdahelyen (Pozsony vármegye), a Kápolnay, a Magyari Kossá családnak, Dőry Miklósnak Tolna megyében.

4 A másik végletet képviselik például a Krasznai Péter visszaemlékezéseiben leírt kisnemesi otthonok Szabolcs vármegyében.

5 Bár a kúria fogalmának határai meglehetősen elmosódottak, a kortársak elsősorban az 5-10 szobás, földszintes nemesi otthonokat értették alatta, amelyet Tolna megyében többek között Dőry Sándor, farkas völgyi 8 szobás, Bezerédj István hidjai 5 szobás háza képviselt. Mindenesetre ez utóbbi már a több ezer holdas birtokhoz rendelt otthon alsó határát képviselte, így Bezerédj István a család rezidenseként Tolnába települve rövidesen neki is látott bővítésének.

6 Növeli a zavart a státuszhoz kötődő fogalmak általános inflációja a 19. század második felében. így lép elő nagybirtokossá a korábban középbirtokosnak is középszerű 1000-2000 holdat birtokló, nagyságossá vagy akár méltóságossá a tekintetes úr és kastéllyá az ősök kúriája. A tendencia napjainkig hat, a témával foglalkozó kutató már nem tesz egyértelmű különbséget kastély és kúria között, megelégszik annak megállapításával, hogy a nemesség kúriáit kastélyok mintájára építette s közéjük sorol olyan földszintes nemesi otthonokat, amelyek építésük idején minden bizonnyal inkább kúriának minősültek volna. Rövid tanulmányunkban nem érintjük a meglehetősen parttalanná vált fogalom valamennyi szegmensét, figyelmünket a kúriáknak, ha nem is a számát, de méretét tekintve az átlagot reprezentáló, a középbirtokosság által lakott otthonoknak szenteljük. A török uralmat és a Rákóczi-szabadságharcot követően megszilárdult a rend és a közbiztonság, s ennek hatására a földbirtokosok védhető udvarházaikból, várkastélyaikból lakályosabb otthonokba költöztek.

8 A volt hódoltsági területeken az életmód- és lakóhely-változtatás egymással szoros összefüggésben, párhuzamosan ment végbe, hiszen a földbirtokosok új szerzeményeiken semmilyen lakhatásra alkalmas ingatlannal nem rendelkeztek. Mindenesetre a birtokszerzés és a letelepülés között gyakran évtizedek teltek el, ez idő alatt a birtokosok korábbi, többnyire ÉNY-Magyarországon fekvő rezidenciájukról irányították a betelepítésnek, az élet újraindításának, egy igényeiknek megfelelő otthon megteremtésének nehéz és költséges munkáját. Gyér forrásaink csak ritkán nyújtanak támpontot a nemesi kúriák építésének időpontjára, ám joggal feltételezhetjük, hogy egy-egy jelentős család szerepvállalását új szerzeményeik megyéjében megelőzte az állandó otthon megteremtése. 1732-ben az elsők között érkezett a Dőry család. Sztankovánszky Pál 1754-ben lett Tolna vármegye főszolgabírája, ennél is később, 1770-ben készült el a Csapó család dunaszentgyörgyi kúriája.

9 Összességében a kúria építések első hulláma a 18. század közepére, második harmadára tehető. 1713-1730 között 12, 1731-1790 között pedig további 11 birtokos család felbukkanása mutatható ki Tolna megyében, s megközelítőleg ennyi lehetett az újonnan épített kúriák száma is. Időben alig elhatárolhatóan indult meg a kúriaépítés második hulláma, amelyet az egyes családok számbeli gyarapodása, a generációváltás, családalapítás idézett elő. A közös őstől származó közbirtokosok magas száma nem csupán a birtokaprózodas dinamikáját jelzi, hanem az önálló otthon, kúria iránt ugrásszerűen megnövekvő igényt is. A szerényebb birtokú arisztokrata családokkal ellentétben, ahol a kúriáknál tágasabb kastélyon a család több ága is osztozhatott, a néhány szobából álló nemesi lakban nem rendezkedhetett be a családot alapító új generáció valamennyi tagja. A kialakult hagyományok szerint általában a legifjabb fivér örökölte meg a „családi fészket", ám ki kellett fizetnie testvérei tulajdoni hányadát. 4 TML BCSI Bezerédj Pál levele Bezerédj Istvánnak 1839. október 22., BCSI 39. d. 1831., PTSZ VII. 106, 188/1857. 5 KRASZNAY 1998, 140-146. 6 BODNÁR 1918, 103., TML PTSZ III. 107/1855. 7 RITOÓK 2003, 40; 46. 8

VOITé.n. 195. 9

GLÓSZ1991, 10-11. 10 GLÓSZ 1991,9. 11 PODMANICZKY 1984, 63. 299