Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Balázs Kovács Sándor: Válás a sárközi paraszti társadalomban

következtethetünk, hogy a múltban ezek lehettek a házasságok problémás oldalai. A történészek vitatkoznak azon, hogy mennyire lehetett elterjedt a múltban a házasságon belüli erőszak - amitől elsősorban a nők szenvedtek. A feleségek bántalmazása olyankor jutott az egyházi és a világi bíróságok tudomására, amikor válásra, különélésre vagy más ilyen esetre került sor, de nem lehet tudni, hogy ezek a párok mennyiben jelenítik meg az általános viszonyokat. Ha a feleségek verése nagyon gyakori, és főként, ha társadalmilag elfogadott jelenség volt, a bírósági ügyekben legfeljebb csak esetlegesen bukkanhat fel (és valóban csak esetlegesen bukkan fel, vagy olyankor, ha különösen durva erőszakot követnek el.) A feleségek bántalmazásáról szóló feljegyzések hiánya vagy azt jelenti, hogy e jelenség gyakori volt, vagy azt, hogy nagyon ritka. Ám inkább gyakori lehetett, és bizonyos mérsékelt erőszakra a házasságon belül számítani lehetett. Mi több, oly mértékben számítani lehetett rá, hogy a mérsékletes erőszak a működő házassággal összeegyeztethető volt, és nem tekintették a házasság megromlására utaló jelnek. A feleségverés „elfogadhatóságának" természetesen számos bizonyítéka létezik. A szokásjog megengedte, hogy a férj verést alkalmazva „mérsékletes módon fenyítse a feleségét". A kifejezés „mérsékletes" elemének pontos meghatározása nem ismert, de léteztek bizonyos irányelvek. Az erőszak nem fajulhatott odáig, hogy vér folyjon, és ha pálcához folyamodtak, az nem lehetett vastagabb a férj hüvelykujjánál. Ami a fenyítést illeti, ennek az volt a lényege, hogy a férj nem verhette csak úgy összevissza, szeszély szerint a feleségét, hanem csakis azzal a célzattal, hogy javítsa vagy büntesse őt. A mérsékelt fenyítés ily módon úgy értelmezhető, mint a férj törvény adta képessége arra, hogy felesége felett hatalmat gyakoroljon. E jogi igazolás mögött az a megfontolás húzódik meg, hogy mivel a férj törvény előtt felelősségre vonható felesége cselekedetei miatt, ezért a férjnek jogot kell biztosítani arra, hogy hatalmat gyakoroljon felesége fölött, és szükség esetén megbüntesse őt. Ezt a kánonjog és a szokásjog egyaránt elismerte a középkori Európában. A verés nemcsak a férjet illette meg, hanem a nagycsalád fejét a gazdát is. „A bevádolt Bálint Ádám szemre hivattatvánn egyenessen megvallotta, hogy a Menyét Berekali Ersébetet megverte: annyibann mindazáltal mentette magát, hogy a verés nem volt olyan nagy mint a Menye előadta, Döme János nyéki lakos panasza: „Dec. 1 lén nöm született Sándor Erzsébet, szomszédom Id. Mózsi Istvánnak házához által ment, - semmit nem sejtve arról, - hogy ott az ifjabb házas párok között, a nőnek házassági kihágásai miatt versengés van. Bemenve a házba meg ált az ajtónál s tapasztalta, hogy említett Mózsi Istvánnak fia if. Mózsi István, neje Köntzöl Zsuszánnát pirongatta, szidalmazta azért, mert tudomására esett ennek pár nappal előbb a szöllö hegyen Farkas Jánossal való gyanús öszvejövetele, söt nem csak pirongatta, hanem nöm szeme láttára testileg is fenyítette. Nöm Köntzöl Zsuzsannához egy szót sem szolt, annyival inkább öt nem bántalmazta, még is az., midőn férje ütlegelte, neki szaladt nőmnek, és a terhes nőt ököllel ugy artzúl vágta, hogy az ütés folytán orvosi bizonyítvány szerént véres daganattal párosult ütés helyet hagyott rajta, mellyre nöm eldűlt, s ha a kementze közel nints földre rogyik. Ez az. a Köntzöl Zsuzsanna kit Tekintetes Úr a fellyebbi években Mózes Sámuel menyének bántalmazásáért megbüntetni méltóztatott - ez ki múlt nyáron Kováts Jánossal - legközelebb ifi. Császár Jánosnéval öszve vívott, ez. kinek nyelve már több egyéneket megsértegetett, s ki már azt hiszi, hogy mivel ezek ellene fel nem léptek, - bármit teszen elhalgatva leend. Én azomban nöm ártatlan testi sértését el nem tűrhetvén - mivel férje sem képes őt jó útra térítteni. " - TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírójának iratai 3815/1863. - „Bizonyítvány melyei hivatalosan erősíttetik, miszerint Deák János és Magyar Sára tettleg különvált házasokat, három külön ízben megkísértettem a presbyterium előtt minden lehetőt elkövette, a ki békülésre és együtt lakásra bírni, azomban az én és az összes presbyterium legszentebb igyekezete süker nélkül maradt, mert bár Deák István állította is, hogy ő nejét annak daczára is, hogy őt ipa s napa erővel űztek el a háztol, szereti s kész bele egyezésükkel vissza menni házukhoz vagy ha őt vissza fogadni nem akarnák, kész nejét édes apja házához vinni, vagy ha neje oda menni nem akarna, kész külön lakot venni, és hogy ott szükséget ne lássanak, Deák István atyja azon ajánlatot tette, hogy ő a szükségesekkel ellátandja őket s megosztja velők gazdaságának egy részét, miből munkájok után tisztességesen élhetnek, de a nő nem fogadta el ezen ajánlatot s ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy ő férjétől, ki őt minden igaz ok nélkül húzta, vonta, ütötte s büdös kurvázta soha többé hallani sem akar s azt annyira megutálta s irányjában oly engesztelhetetlen gyűlölséggel viseltetik, miszerint inkább néz a nyűves kutyára mint arra. " - Öcsény presb. jkv. 1870. febr. 5. - „Bizonyítvány mellyel hivatalosan erősíttetik, miszerint alolírottak, mint az őcsényi ref. egyház presbyterei Pál János és Dorkó Sára egymástol külön élő házasokat, a törvény szerint három ízben jelesen Nov. 17. 24 és Dec. 1. Napjain, a keresztyén vallás szelíd szellemében intettük a békés egyyüttlakásra, figyelmeztettük az esküvel erősített házassági hit megtartására s az elválás káros következményeire, azomban leg nemesebb igyekezetünknek is, az előttünk három ízben nyilvánított engesztelhetetlen gyűlölség következtében sükere nem lehetett. Ugyan is a férj ünnepélyesen kijelentette, hogy ő nejét, ki őt igazán soha sem szerette, ki a helyett, hogy házának gyarapítója lett volna, pusztítója volt, s három évi katonáskodása alatt is mindég másokat szeretett, annyira meggyülölte, hogy csak láttára is tőrdöfés gyanánt van szívének s róla többé ez életben tudni sem akar. A nő tagadta ugyan, hogy ő férje házának pusztítója lett volna, mint szintén az is hogy férje három évi katonáskodása alatt másokat szeretett, azomban rá gondolva férje nemtelen, s durva bánás módjára, reá a sokkékekre, miket büntetlen létére férjétül viselni kénteleníltetetl, reá sok átkokra s a világ láttára utcza hosszábani zaklattatásaira, üldöztetéseire s a sok büdös kurva czímekre - áldani fogja a pillanatot, melyben durva férjétől végkép megszabadulhat, miután már annyira elidegenedett tőle s irányában oly roppant ellenszenvei viseltetik, hogy nem csak tőle, de még nevétől is örökre szabadulni óhajt. " - Ocsény presb. jkv. 1872. dec. 8. 273