Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Csekő Ernő: A fürdőélet intézményesülése Szekszárdon a II. világháborúig

A tanuló fiú- és leányúszókat, majd a tizenkét férfi versenyzőt - akik többsége a virtusban járatosabbnak bizonyult, mint az úszásban - a nők versenye követte. S bár csak ketten voltak a bátor vállakozók, a helyi újság beszámolója szerint versenyük igen jó hangulatba hozta a közönséget. „Derűs csevegés, örömteli mosoly, a zene harsogása, stb. igen élénkítették a versenyt. " - írta a Tolnamegyei Közlöny. A város polgársága által megtisztelt eseményen az eredményhirdetést és az értékes ajándéktárgyak átadását követően sikeres táncmulatságra került sor, mely során a táncterem is szűknek bizonyult. Az estélyt színesítő tűzijáték során pedig Ettl József először gyújtatott meg - később ez szinte specialitásává vált - a tó felső- és alsó végénél elhelyezett szalmaboglyákat, „(...) melyek óriási világosságot terjesztettek s fényük gyönyörűen tükröződött vissza a tó csendes vízétől. ". A jó időben - amely a versenyt megelőző hónapban egyáltalán nem voltjellemző - megtartott úszóverseny egyben az első idény utolsó jelentősebb társasági eseménye volt. Az 1883-as második idényt megelőzően a fúrdőtulajdonos által végrehajtott fejlesztések jelentős része a társasági életet szolgálta. A park területét jelentősen kibővítették, a sétány mentén akácokat és rózsafákat ültettek, közepére pedig tamariszkot állítottak. A vendéglőt kifestették, padlózatát kivikszelték. A fürdőt 1883-ban az időjárás is a kegyeibe fogadta, szemben az első idénnyel, amelyre mintha az ünnepélyes megnyitó cudar időjárása az egész szezonra rányomta volna bélyegét. A fürdő fentebb említett fejlesztései a jó időjárással társulva sikeres szezont eredményeztek, Szekszárd - legalábbis ami a város polgárosult rétegeit illeti - szinte a fürdő varázsában élt. S e hatást kiegészítette, de még inkább erősítette az a bizakodás, amelyet a vasút építése, és közelgő - 1883 novemberében megtörtént - átadása a település lakóiban keltett.

67 Amint ez tükröződik is a Tolnamegyei Közlöny egyik korabeli, Szekszárd utolsó tízévi fejlődését elemző vezércikkéből.: „(...) a csörgetói fürdőház felállításával pedig akár egészségi, akár más szempontból tekintve, városunk sokat nyert, s nincs az az idegen vagy vendég, ki itt idözése alkalmával meg ne nézné kies fürdőnket; végre pedig a most épülő szárnyvasúttal valóságos ternot csinálunk. ". Ezekben az években Szekszárdon, a már említett sétakert mellett három kerthelyiségben lehetett jobb időben kultúráltan szórakozni: a nagyvendéglő kerti helyiségében, a kaszinó „nyári" helyiségeiben és az 1883-ban átalakított sörházban.

69 Emellett - mint már korábban említettem -, a szekszárdi fiatalság kedvelt kirándulóhelye volt a keselyűsi erdő. Míg azonban a fiatalok talán épp azért kedvelték a keselyüsi erdőt, mert távolsága és természetes vad állapota miatt kitűnő „búvóhelyet" biztosított a kisváros „felnőtt" világa elől, addig a Csörgetónak pont az ellenkezője, viszonylagos közelsége és kiépítettsége volt a vonzereje. A fürdő második évadjának ünnepélyes megnyitójára - a korabeli furdőidények kezdetével megegyező időben - 1883. május első felében, egy szombati napon került sor. A „czigányzenével, víg muzsikaszóval" megkezdett idényben a fürdő környéke több mulatság, vígasság, sőt táncestélyek színhelye volt. S amíg egy napközben elkezdett vígasság, vagy mulatság egybefonódhatott a fürdéssel, addig már egy klasszikus táncestély, bál kapcsán konstatálnunk kell, hogy Ettl József a Csörgető partjánál olyan miliőt alakított ki, mely vonzóvá tette, hogy fürdőjét eredeti funkciójától eltérően, pusztán társasági esemény színhelyeként használják. Kisebb vígasságra példa a június 7-ei „majális", mely valójában több polgárcsalád önszervező akciójaként jött létre, tehát külön rendezvényre nem is volt szükség. Pernitz vendéglősnél halászlét „paprikás halat" - és túrós csuszát rendeltek, a többit maguk hozták. A csónakázó, társasjátékot játszó, A díjakat a tó és a fürdő elkötelezett híve, ezúttal a zsűri elnöke, Knór Nándorné adta át. Leitersdorfer Áron „florenczi" - firenzei; Cs.E. - tintatartót, Forgách Jani és Thiringer Zsigmond borostyán szipkát, míg a hölgyek Augusz Imre báró által adományozott „művészi kivitelű gyönyörű" virágcsokrot kaptak. Az újságbeszámoló egy bájos mozzanatot is megörökített: „(...) egy uri ember érdekes megjegyzéssel bókolt a győző - Horváth; Cs. E. - Erzsike kisasszonynak: Csodálom, sőt bámulom gyöngéd alakjában az izmos akaratot.". Tolnamegyei Közlöny 1882. szeptember 3. 1. Tamariszk (tamariska): díszcserje faj, mely a mediterrániumból származik. Tolnamegyei Közlöny 1883. április 29. 3. Újságbeszámolók szerint augusztus és szeptember jelentős része - augusztus végétől, szeptember elejétől eltekintve - hűvös és esős volt. Tolnamegyei Közlöny 1882. szeptember 10. 3., szeptember 24. 2. A vasút építésével kapcsolatban ld. TÓTH (1989), 266-267. Terno: találat a korabeli lottójátékon. Az 1880-as évek elején a szekszárdi közvéleményt igen erőteljesen foglalkoztatta a rendezett tanácsú várossá válás kérdése. A „Székvárosunk haladásárór címet viselő írás egyike volt az e témában született cikkeknek. Tolnamegyei Közlöny 1883. augusztus 12. 1. Az átalakított sörcsarnok mellett kert és tekepályák - köztük ez egyik fedett - várta a kikapcsolódni vágyókat. Tolnamegyei Közlöny 1883. május 20. 2. A fürdőidény kezdetére a korban szerte az országban május 1. és május 15. közt került általában sor. KOSA 1999, 90. 362