Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

V. Kápolnás Mária: Károk és haszonvételek. Érvek, ellenérvek és az ármentesítés valósága Bátán a 18–19. században

még 1915-ben elvégzik a munkát, amihez Tolna vármegye közreműködését is kérték. Meggyőződésük szerint az alsó vonal őszi átvágása után tavasszal a gyürüsháji vonalon maga a Duna fog utat vágni, mivel magas vízállásnál egyébként is átfolyik valamennyi. Az alsó átvágás miatt megnő a meder esése, a természetes átfolyás miatt Bácsnak pedig nem is kell beleegyeznie az átvágásba, s az így kialakult helyzettel mentesíteni lehet a községeket a Sárvíz áradásától is, ezért a döntéssel meg sem várták Bács megye válaszát. A helytartó tanács is azon az állásponton volt, hogy a makacskodók meggyőzése nélkül is végrehajtható a Duna kanyarulatának lemetszése, hiszen a kérdéses terület Tolnához tartozott, s a vizet nem a baracskai, hanem a mohácsi ágba kívánták vezetni. 1. kép: Báta és a térség vízrajzi képe Schnemann József 1818-évi megyetér képén. (TML.: T 163.) A Sárvíz szabályozásának előre haladásával a torkolat rendezése egyre égetőbb, a rendezés fő irányítója 1819-től Beszédes József. Erre az időpontra minden kételkedő számára bebizonyosodott a taplósi átvágás sikere és haszna, Bács megye is beadta a derekát. így az 1820. ápr. 25-i megyei közgyűlésen Zichy Ferenc királyi biztos megállapíthatta, hogy a szeremlei, gyürüsháji, bátai átvágások ügyében a határozat megszületett, a munkák elkezdése már csak a víz állásától függ. 1820. július 25-re Báta alá rendeltek két kompot vagy nagyobb dereglyét, két vasmacskát olyan hosszú lánccal vagy kötéllel, ami a Duna fenekéig leér, két kisebb dereglyét, 10 csónakot a kötelek alá, ötven ölnél szélesebb kötelet és ezekhez minden napra húsz embert, elsősorban halászokat, molnárokat, hajósokat. TML Közgy. i. 4:65/1816. TML Közgy. i. 4:89/1823. 1820. Szentgyörgy hava 25. közgy. jkv. 331