Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Balázs Kovács Sándor: Az idősek helyzete a sárközi nagycsaládban a 19–20. században

szerkezetét és a rokoni kapcsolatokat. Ez lényeges különbség volt a nyugat-európai társadalmakhoz képest, ahol a szegényeket a nagyobb közösségek támogatták. Ugyanakkor a magyar parasztság gondolkodásában egészen a 20. század második feléig élt az a nem pontosan körvonalazott, de mély meggyőződés, hogy a házas gyermekeknek segíteniük kell vagy illik szüleiket a gazdálkodásban, és hogy helyes vagy legalábbis elfogadható, hogy a házasságkötés után évekig a szülői háztartásban maradjanak. Még akkor is, ha a fiatal házaspár felépítette saját házát, és odaköltözött, fennmaradt a kölcsönös segítő kapcsolat a szülők és gyermekeik, sőt a házas testvérek között is. A magyar parasztság kultúrája támogatta, ha nem is írta elő kötelezően, a szülők és felnőtt gyermekeik közötti kölcsönös segítséget és közös háztartást, vagy háztartásaik egymáshoz közeli elhelyezkedését. Ezt a célt szolgálta az örökbefogadás is, tudniillik azt, hogy idős korban legyen a családban munkaképes férfi - még ha idegen is - aki eltartja az öregeket vagyonukért. „Mint hogy boldogult férjemtől semmi gyermekem vagy leányom nem marat, ki nékem és gazdaságomnak özvegységre lett jutásom után gondját viselte volna, tehát férjem testvér je Drubits Istvány fiát fogattam magamhoz, de aki rövid idő múlva nálam meg haláloza, annak utána ismét kérvén nevezett férjem testv érjenek második fij át, hogy örökre fel veszem és gazdaságomat részére által adom, erre a volt mind attya, mind fija felelete, hogy sem magam, sem gazdaságom nékik nem kell, éljek úgy amint élhetek, ezen le mondása után tehát Drubits Istvánnak és fijának, mégis hogy magamat és gazdaságomat fenn tarthassam, tehát testvérem leányát Varga Annát fogattam magamhoz örökbe, és házamhoz is hoztam, kit is Szekeres Istvánnak férhel is attam, de úgy, hogy házamhoz jöjjön, és gazdaságomat viselje, engem pedig kenyerével és melegével holtom napjáig tartson és betsületessen el is takaríttasson, mely ebbeli hozzám jött egyezés oly annyira bé is tellyesítvén nevezett Szekeres István fogadott fij am erántam és gazdaságom körül, hogy reája legkisebb panaszom nem lehet... "' Nem minden esetben sikerült az örökbe fogadott ifjak beilleszkedése új családjukba. „Csapó András fija András panasza: ezeknek előtte 20 hetekkel, Tóth M. János őtet és feleségét az elöljárók tudalmával házához fogadván s vagyonába bé iktatta, de minthogy véle békeséges lakása nem lévén, a mellett házától két ízromban is el igazította, tehát 20 heti bérének úgy feleségének munkája jutalmát térítteni meg kérvén. Minthogy Tóth M. János a fent írt félnek azon esetbe, ha vélek meg nem lakhatna, esztendők e(forgása alatt jizesse ki. Özv. Drubits Andrásné Makó Judit 1831. szept. 13. - „Minthogy nevezett Űri János boldogult férjemtől semmi nemű gyermekem nem maradván, megöregedtünk s gyámoltalanságra jutottunk, tehát hogy kevés gazdaságunk, melyet rész szerént magunk szereztünk, arra határoztuk magunkat, hogy mi házunkhoz s gazdaságunkban fojtássá s tőle a köz terheket s adósságokat meg tegye, bennünket pedig tápláljon és ruházzon, ebbéli elhatározásunk után előttünk jó magaviseletéről esmér êtes Szél Ferentz ifjút fijunknak fogadónk is, s tetzésühk s kívánásunk szerént meg is takarítottunk, kiben czélunkat annyiból el is értük, hogy éz ideig mind engem, mind boldogult férjemet annyira meg betsültek s öregségünkben és gyámoltalanságunkban gondunkat viselték s reájuk valamint nékem úgy boldogult férjemnek is legkevesebb panaszunk nem lévén. " - Özv. Őri Jánosné Deák Zsuzsanna 1835. jún. 21. - „Mi alól is írott Bogár Gy. Mihály és annak felesége Rálz Éva, minek utána Isten jóvoltából anélkül megöregedtünk, miszerint gyermekekkel létünk volna megáldva... semmi hátra hagyandó gyermekeink, kikre javainkat hagyhatnánk nem maradott, hanem ez előtt 17 évekkel Atyám testvérje fiját Bogár Andrást oly móddal fogattuk házunkhoz örökben, hogy nékünk gyámolunk és adózója légyen, - telesítette is mind eddig abbeli kötelességét, hogy nékünk reája legkisebb panaszunk nem volna, sőt tökéiletessen meg is vagyunk ez eránt győződve, hogy ennek utána is mindenekbe szükségünket s kivonatainkat telesíteni fogja, s eltakarittatásunkat is meg ajállá." - Bogár Gy. Mihály 1843. jún. 6. - „...minek utána semmi hátra hagyandó gyermekem nem volna, egyedül ez előtt mintegy 23 évekkel fljul házamhoz fogadván rokonom és Atyámfiát Tikos Pétert és annak hitvesét Döme Juditot, kiknek is még akkor megajánlani még akkor életbe volt feleségemmel megbetsülnek kenyerek és melyekkel tartanak, gondunkat viselik, tehát minden javainkat, melyeket Isten kegyelméből magunk szerzettük reájuk fogjuk hagyni, jóllehet feleségem már elhaláloza, de hogy kereset ne tétessen azért kívántam ezen megmásolhatatlan végrendeletemet állandóvá tenni. Jóllehet Tikos Péter fogadott fijam már gazdaságomba feleségével együtt 23 évek olta munkálkodott, s azt szorgalma által gyarapittani kívánta, de még is azt tapasztaltam, hogy hozzám nem olyan igaz, és hűséges indulattal viseltetnék, mint annak hitvese Döme Judit, ki meg mutató férjének a Ns. Megye Fogházába való huzamos léte alatt is, a midőn és a leg terhesebb betegségemben és nyomorúságba voltam, hogy ágyamból sem tudván magam emberségével felkelni vagy kimenni, még is ezen asszony a mellett, hogy gazdaságomat híven és serényen folytató, nekem mindenekbe gyámolom és táplálóm egész megelégedésig lévén, - nem is felejthetném el ebbéli hozzám mutatott példás hűségét, mert vélem azt tette, mit tulajdon gyermekemtől sem várhattam volna külömben szükségeket tellesítteni... " - Ör. Szél István 1846. ápr. 10. Decs közs. prot. 1837. aug. 27. - „Mivel feleségem Dani Judittal semmi hátra hagyandó örökösünk nem maratt volna, tehát abban a gondolatban lévén, hogy testvérem leányát Bogár József hitvesét Mozolai Sárát házamhoz veszem, s nékie egy alkalmas férjet szerezvén gazdaságomba bé szállíttom, de a midőn az akkori helység elöljárói által is három ízben akarván Mozolai Sárát és ennek még akkor életbe lévő édes annyát arra bírni, hogy örökbe való felvállalás végett hozzám nevezett leányát botsáttaná, de ki tőlem megtagadván, sőt olyan illetlen szavakkal érdekelvén, melyet említenem is szégyen és illetlen volna, egy szóval azt vévén belőle ki, hogy Mozolai Sára házamhoz vagy örökömbe bejönni nem akar, de hogy mégis kevés gazdaságom el ne foggyon s 313