Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Lovas Csilla: A Garay-kultusz

tenni tartozunk. " A következőkben Garay összes költeményeinek előfizetésére szólította fel olvasóit egyúttal indítványt tett a poéta síremléke ügyében is. Javasolta, hogy a Divatcsarnok nyisson rovatot az adakozók nevének feltüntetésére; és hogy a síremléken felül maradó pénzt pedig Garay arcképének a múzeum számára megszerzésére használják. A Divatcsarnok nekrológjában" a hátramaradott család megsegítésére buzdította az olvasóközönségét és egyúttal a költő nagy részvétben lezajlott temetését is leírta: „Garay Jánost, a költőt eltemettük! Temetése múlt hétfőn délutáni 4 órakor ment véghez. Lélekemelő volt a gyászos ünnepély, írók emelték ki az udvarra egyszerű fekete koporsóját, mely körül néhányan az egyetemi ifjúság közül saját költségen szerzett fáklyákkal világítanak. Nt. Sujánszky Antal úr végezte az egyházi szertartást, mely után a nemzeti színház kardalnokai énekeltek vesékig ható szomorú búcsúéneket! [...] S aztán igen nagy számú, általvéve intelligens közönség kíséretében vitetett a temető felé, s még a temetőbe is - mi Pesten ritka jelenet - nagyon sokan kísérték. " 1853. nov. 13-án a Divatcsarnokban jelent meg Ney Ferenc írása: Garay János. Búcsuszózat hamvaihoz és felhívás mindenrendű barátaihoz, mely felkiáltás és vádbeszéd egyszerre. „Garay János nincs többé, ezt hirdetik hírlapjaink hazaszerte, az irodalom minden őszinte barátja fájlalással viszonozza: Garay nincs többé!! a gyászhír a magaslelkű író, a hazafi és keresztyén költő a sokáig és sokat szenvedett ember gyászos elhunytáról. Érzi a veszteséget mindenki, kinek irodalmunk nemesebb fejlődése szívén fekszik, s az ország és hajdani társországok minden zuga, hol magyar ember él, hol hazai költészetnek csak egy méltánylója is lakik, viszhangoztatja a fájdalmas szózatot Garay nincs többé!! [...] Szegény elköltözött barátom! Te nem élvezheted már azon örömet, hogy összegyűjtve lásd megjelenni annyi fáradalmad, annyi átvirrasztott éj, egy élet munkájának gyümölcseit. Nem élvezheted ez örömet honfitársaid részvétlensége miatt! [...] most nem kellene sírba szállanod a nélkül, hogy magaddal vidd fáradalmaid, diadalmi ereklyéjét. [...] Meddig tart még a részvétlenség e jeges merevsége? Ki hinné, hogy „Garay összes Művei "re gyűlt előfizetők közt a főnemesség soraiból alig 25 név olvasható? S mégis úgy van! Ki hitte volna, hogy Pesten, a fővárosban, negyven előfizetőt se bírjunk összehozni? S fájdalom mégis úgy van! Azt hívem, hogy nemzeti irodalmunk ezen egyik kincse egyetlen magán könyvtárból sem fog hiányozni. S íme csalódtam! [...] Mit ér gyászolni, sajnálkozni, száz meg százszor ismételgetni: „ Garay nincs többé! " Üres beszéd minden szóbeli nyilatkozat. Itt tenni kell! Vegyétek meg munkáit, s alkossatok ez által méltó emléket feledhetetlen nevének! [...] Igen barátaim. Mindenek előtt szükséges hogy az elhunytnak művei pártolásával, élő emléket állítsunk, valamint általok ő maga emelt magának enyészhetetlen emléket. Szükséges, hogy ez élő emlék által a holtnak árva családját élni segítsük! Ezt téve, gondoskodhattok élettelen kőből faragott emlékről is, melyet sírjára tegyetek méltó testvérül Kisfaludy Károly sírkövének. " A Hölgyfutár Roboz I.: Garay hamvainak patetikus emlékiratát közölte, a Divatcsarnok az író- és művészélet című rovatában megkezdte az olvasói felajánlások közlését A helyzetet jól jellemzi az első olvasói levél, melyet nem annyira az irodalom iránti lelkesedés, hanem az elárvult család iránti részvét hat át. „Nem kezdhetnénk mai számunk jelen rovatát szebb sorokkal azoknál melyeket ismeretlennek maradni akaró - egyik lelkes honleányunk intézett cz-i tisztelt Levelezőnkhöz, mint „Garay összes műveire" előfizetőket gyűjtőhez. A szép sorok így hangzanak: Tisztelt S* Úr! Itt küldök 5 pftot, fizessen elő elhunyt Garaynk hátrahagyott műveire, de kérem, ne az én nevemben. Ez által ha csak egy könnycseppet száríthatok is fel a mélyen szomorkodó özvegy arcán, s ha csak egy nyugalmas napot szerezhetendek is szegény három árvának: dúsan jutalmaz öntudatom. Kérem fizessen elő Ön saját nevére!" Az első hangversenyről, melyet Garay halála után árvái javára adtak, szintén a Divatcsarnok tudósított

31 „ Czegléden e napok valamelyikén felejthetetlen Garaynk árvái javára a czeglédi dalárda hangversenyt adand, melynek programja állani fog ének quartettből, felváltva zongorajáték és szavalattal. A kegyelet ily előzékeny és buzgó föllépései, hisszük, hogy nemsokára másfelé is megteremik áldó gyümölcseiket. " Valóban az árvák javára újabb adományok érkeznek: „Örömmel halljuk és tapasztaljuk miszerint felejthetetlen Garaynk árvái számára az ország több részéről mindinkább érkeznek kegyeletteljes adományok. A meleg részvét, mellyel a honfi, egykori dalnoka árváinak irányában adóz mindenkor csak önnön becsületének váltja Divatcsarnok, 1853. nov. 64. sz. 29 Hölgyfutár, 1853. nov., 1037. 30 Divatcsarnok, 1853 nov. 13. után 1357. 31 Divatcsarnok, 1853. dec. 1. 27