Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Gaál Attila: Hódoltságkori cseréppipák a Wosinsky Mór Múzeum gyűjteményében

redukált égetésű töredék. Míg az elsőnél a párhuzam hiányában nem tudunk datálni, addig a két utóbbit nagy valószínűséggel a hódoltsági időszakon kívül eső, XVIII. századi pipának határozhatjuk meg. Két kopott, matt zöldmázas töredékünk szintén a palánki vár területéről származik, de amíg a 98. sz. töredék felszíni szórvány, addig a 99. sz. a várfeltárás során került elő. A kettő közül az előbbi számít meglepetésnek. A pipa fejét ugyanis egy pikkelyes testű állat (hal, krokodil?) törzse képezi, míg a nyakát ugyanezen állat szeme és tátott, fogakkal teli szája képezi. Ebben a tátott szájban található a hengeres szárvég. Második pipánk hasonlóan zöldmázas és mérete is milliméterre azonos az előbbivel. Felületét azonban nem homorú, hanem apró, domború mintázat díszíti, melyről a kehely hiányában nincs több információnk. Amennyiben a 98. sz. töredéken látható állatalak cethal, akkor leletünk az ulmi pipák tágabb köréhez tartozhat. Ebben az esetben azonban érdekes, hogy míg az ulmi pipáknál a tűztér mindig a hal szájából emelkedik ki és egy - a pipázóval ellentétes irányba néző - férfifejet formáz, addig példányunkon az állati figura helyzete fordított és - noha a kehely hiányzik - a férfifej elhelyezésére sem kínálkozik reális lehetőség. Amennyiben az állatalak krokodil, akkor az ábrázolásra a dohányzással kapcsolatos nyugati anekdotakörben kell magyarázatot keresnünk, ami azonban egy későbbi kutatás témája lehet. Egy barna színű, fényezett felületű, pereme alatt betűzdelt díszítésű kehelytöredéket - noha felületén a koromnyomok ma is láthatók - csak kétkedve soroltunk a pipatöredékek közé. Noha a palánki vár feltárásán került elő, kispohárnyi méretével nem illeszkedett a fenti pipák közé, s hogy mégis közreadjuk mint pipatöredéket azt a simontornyai várkiállítás egyik nagyméretű pipája indokolja.(100. sz.) Az ugyancsak vörös anyagú, barna színű és simítással fényezett felületű hatalmas pipa kelyhének átmérője azonos töredékünk kiszerkesztett átmérőjével és a díszítésben is fellelhetők rokon vonások. A „simontornyai" pipa rozettás, csővel bepontozott díszítése, hatalmas mérete - mely a dohányár csökkenésével is összefüggött azonban arra utal, hogy készítésére (és a palánki pipa készítésére is!) valószínűleg a XVII. század legvégén a XVIII. század elején kerülhetett sor. A XVII. század végére, XVIII. század első felére tehető a simontornyai kiállítás két további mázatlan, vörössárga színű pipájának készítési ideje is. (102-103. sz.) A mintázó kerékkel és mintázó hengerrel díszített felületű pipák mindenben magukon viselik a késői török pipák formajegyeit. A fej felső felének, illetve egészének sűrű, vonalszerű gerezdelése, a 102. sz. példányon a nyak előrefutó alsó nyúlványa, az erőteljes, futó kutya motívummal, vagy turbánszerü pontvonalakkal díszített nyakgyűrű, mind határozottan ebbe az irányba mutat. Ugyanezt erősíti a 102. sz. pipa fejének bal oldalán lévő bepecsételt mesterjegy is. A személyes pecsétek stílusában készített felirat szerint készítője egy bizonyos Ibrahim volt, aki saját nevéhez az önmegalázkodást jellegzetesen kifejező, perzsa „bande" (rabszolga, alárendelt) szót fűzte, mely szóhasználat a későbbi, XIX. századi pecséteken vált közkedveltté. A pecséten a névtől balra lévő „Rukn al-Salheeya" helységnév a fenti „Ibrahim bande" működési helyére utal. Ez utóbbi tehát a birodalom távolabbi részéről származó, kereskedő útján, vagy a tulajdonos által behozott példány lehet, míg a valamivel korábbinak látszó 103. sz. pipa inkább a hódoltság végén, s talán itthon készülhetett. Utolsó pipánk 7,2 cm hosszúságával legnagyobb az összes eddig leírt között (104. sz.). Küllemét tekintve a török pipák csoportjába tartozik, erre utal a nyakgyűrűjén és fején található bepecsételt, levél alakú mintasor is. Egyedül hatalmas mérete és a pecsétminták tárgyalásánál már említett mázzal borított bepecsételés utal arra, hogy valószínűleg a török (vagy török hatású) pipák egy ritka, késői változatát képviseli. A 96. sz. ép pipánál ezt támogatja a fej alsó gerezdelésének teljesen leegyszerűsített volta. A szárvég - egyébként igen esztétikus szívsoros díszítésére nem ismerünk példát. Mindez természetesen a tévedés lehetőségét is magában hordja. Tomka Gábor erre való szíves szóbeli utalását ezúton köszönöm meg. A krokodil számára is élvezhetetlen, erősen dohányzó hajós története azonban további pontosítás nélkül csak az ötlet szintjén köthető leletünkhöz. TOMKA 2000a, 32. 276