Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Kolta László: Vörösmarty Mihály emléke Tolna megyében
közigazgatásilag Pincehelyhez csatolása óta a község példamutatóan ápolja a költő emlékét. 1950-ben a Csehfalvay-kúria falán emléktáblát helyeztek el. 1955-ben a pincehelyi Vörösmarty Mihály Általános Iskolánál emlékfalat avattak. 1975-ben a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Irodalmi Társaság pincehelyi emlékülésén leleplezték Vörösmarty Mihály szobrát (Szabó György alkotását). 2000-ben a község önkormányzata, a Pincehelyért Egyesület - a lelkes Horváth Anna tanárnő közreműködésével - egésznapos ünnepségen idézte fel a Zalán futása szerzőjének emlékét. A szónok Dávid Ibolya miniszterasszony, a körzet országgyűlési képviselője volt. Térjünk vissza Bonyhádra! 1977-ben a várossá nyilvánított település új Perczel Mór szobrot állított fel a közgazdasági szakközépiskola előtt. 1987-ben megnyílt a Völgységi Múzeum, ahol a legnagyobb és a legszebb teremben a Perczelek és Vörösmarty relikviái láthatóak. 1990-ben a Városi Művelődési Központ előkertjében felállították Szabó György alkotását, a Vörösmarty szoborkompozíciót. Az avató beszédben Ancsel Éva egyetemi tanár a költő filozófiai gondolatait méltatta. 2000-ben, a költő születésének kettőszázadik évfordulóján huszonegy fényképpel illusztrált kiadvány jelent meg a Völgységi Füzetek sorozatban Vörösmarty Mihály emléke Tolna megyében címmel. Befejezésül Vörösmarty szellemének hatását még két Bonyhádhoz kapcsolódó irodalmi vonatkozással érzékeltetem. Illyés Gyula több alkotásában hivatkozik bonyhádi diákéveire (1914-16). Egyik felnőttkori látogatása az Egy régi városban - Búcsú című költeményének megírására ihlette. Vörösmarty kedvelt hexameteres versformájában idézi személyes emlékeit és a költőt: „Mint tengerre vetett rózsák, karikába-kerengve szállt magasan négy-öt pihenő kis felleg, - utolszor visszatekintvén még a kanyargó gépkocsiból, így láttalak, oh Völgység ragyogó koszorúval! akár ő, akinek elsüllyedt tündérországa te lettél, zúgva örök dalt s bút neki, hogy míg él, panaszolva „ hordja szelíd kötelét az elomló szőke hajaknak... " - - -/---/--«/--/- - -/-Szépülj meg nekem is! Vaskos fájdalmaim ércét váltsd tündéri kohódban aranyra! Ha messze leszek majd s vigaszt, fényt keresek, - a sötétben az égre világlón zúgj a felém is szép üzemed: nagy munka megy itten! Itt kap az árva palástot, a kiskondás koronát és kardot a nyurga diák, aki álmaiban hadak élén küzd, míg népe szabad nem lesz, hős, mint a mesékben. " Illyés diákévei után húsz évvel később ismét költőpalánta növekedett a bonyhádi gimnáziumban. Iskolatársam volt a péceli Fáy Ferenc. Feri barátom 1948-ban emigrációba kényszerült; Torontóban segédmunkásként tengődött haláláig. Ott vált hatkötetes magyar költővé, noha idehaza még nem ismerik eléggé életművét. Fáy Ferenc Kanadában Iskoláim című költeményében Vörösmarty szellemét idézi. Egyszerre vall a bonyhádi indításról és a hazaszeretetről: „Aztán... Bonyhád jött. Alltam sváb, magyar gyűlölködés közt, mint e harc kudarca; mert bennem egyre Vörösmarty arca vetődött fel, s a Perczel kert felé figyeltem, bízva, hogy tán visszahozza szavát a szél ". A mai tanácskozáson is reménykedjünk abban, „hogy tán visszahozza szavát a szél". 22
