Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Vígh Annamária: Az irodalmi muzeológia helye és szerepe a múzeumi modernizáció folyamatában
Ha alapkérdésünket szűkítve, az irodalmi múzeumok szerepének és küldetésének problémájára térünk rá, az előzőekhez hasonló következtetéseket tehetünk, azzal a kiegészítéssel, hogy az irodalom műfaji jellegzetességéből adódóan, még markánsabban fogalmazhatók meg feladataink. Az előzőkben hangsúlyoztuk a tradicionális és a modern együttes jelenlétének szükségességét, amely követelmény az irodalmi muzeológia nyelvére lefordítva az élő, kortárs irodalom kiemelt helyét és szerepét jelenti. A mindennapi muzeológia szintjén ennek a feladatnak nemcsak az országos intézmény vonatkozásában kell hangsúlyosan megjelennie, hanem helyi szinten is, hiszen egy adott közösség identitástudatát nagyban erősíti az élő helyi irodalom ismerete. A nemzeti identitástudat szempontjából kiemelt fontossága van nyelvnek és ezáltal az irodalmi műveltséget közvetítő valamennyi eszköznek. A globalizáció folyamatában az irodalommal, a nyelvvel foglalkozó minden tudományág szerepe felértékelődik és így van ez szükségszerűen az irodalmi muzeológiával is, amelynek speciális lehetőségei vannak a kultuszhelyek iránti növekvő érdeklődés kielégítése terén. Köztudott, hogy a történelmi és az irodalmi kultuszok nagyban erősítik a nemzeti kultúra életképességét, meglétük vagy hiányuk erősíti vagy gyengíti az adott közösséget. A kultusz életben tartása, korszerű tartalommal történő felruházása azért is felelősségteljes, mert a gyengébb minőség továbbélését is elősegítheti. A kultuszhelyek különleges atmoszféráját jelenti az az érzelmi többlet, amelyet a helyes arányokkal és hitelesen kialakított emlékhely jelent a látogató számára. A tárgyaknak, az adott miliőnek, egy sajátos, másra nem jellemző belső világot kell sugallnia, amely egyéni átélésre, belső asszociációkra készteti a látogatót, és hovatovább az irodalmi mű újszerű befogadását segíti elő. Az irodalmi muzeológia számára a modern és korszerű múzeumfelfogás igen nagy lehetőségeket kínál, mivel tárgya az irodalom, egyesíti a tárgyi, tudati, nyelvi emlékeket és csak kontextusban történő értelmezést tesz lehetővé. A múzeum azonban csak akkor tud élni lehetőségeivel, ha szolgáltatásaira társadalmi igény mutatkozik, és ez a fenntartás szintjén is megfogalmazódik. Fel kell tennünk a kérdést: annyi és olyan típusú muzeális intézmény van-e amelyekre társadalmi igény mutatkozik, és amelyeket megfelelő színvonalon működtetni tudunk. A felvetés jogosságának megítélése szempontjából át kell tekinteni a múzeumi szolgáltatások teljes körét, a gyűjteményezéstől a kiállításokig, egyrészt az intézmények, másrészt a fenntartók szemszögéből. Ez az átfogó helyzetértékelés természetesen nemcsak az irodalmi muzeológiát érinti, de témánkból adódóan most csak ez utóbbi jellegzetességeit emeljük ki. A klasszikus múzeumi feladatok teljes körűen csak az országos múzeumban, valamint az irodalomtörténeti szakági gyűjtőkörrel ellátott megyei múzeumokban valósíthatók meg. Ez utóbbiakban biztosítani kell a megfelelő szakember-ellátottságot, illetve a gyűjtemények korszerű állagvédelmét. E feladat koordinálásában és végrehajtásában fontos feladat hárul a jó dologi és személyi infrastruktúrával rendelkező országos múzeumra. Az emlékházak-emlékhelyek problematikája külön kezelendő, mind az ellátandó feladat, a fenntartás és finanszírozás oldaláról közelítve. A jelenlegi helyzetet jól summázza E. Csorba Csilla vezető szakfelügyelő, amikor az 1950-es évek elejétől fokozatosan kiépített és nagy lelkesedéssel létrehozott hálózat fokozatos összeomlásáról, kényszerű ellehetetlenüléséről szól, kiemelve, hogy számos esetben nincs megfogalmazható társadalmi igény az adott emlékház működtetésére és nincs fenntartó sem aki vállalná a finanszírozást, az épületek karbantartását. A kialakult állapotokon csak egy átfogó, a szakmai támogatáson túl az állagmegóvást és az épületfelújítást is magában foglaló emlékházprogram segítene. A szakfelügyelet gondos és szakszerű munkájának eredményeként ma már meghatározhatók azok az emlékhelyek, melyeket menteni és fejleszteni szükséges. A prioritási sor összeállításánál fontos szempont a társadalmi igény megléte, illetve kiemelten a pedagógiai hasznosítás lehetősége. Azon emlékházak esetében, ahol a létesítés nem spontán módon történt, hanem adott hatalmi döntés eredményeként, illetve ahol olyan alkotóknak állítanak emléket, akik nem szerepelnek az irodalomoktatásban és ismertségük minimális, fel kell vetni a muzeális intézményi funkció megszüntetését. Ez a lehetőség annál is inkább reális, mivel az emlékházak egy részében a kultusz bemutatása nem eredeti tárgyakkal és eredeti helyszínen történik, csak közvetett tárgyi emlékek és másolatok, sokszor avítt bemutatásával próbálják pótolni az autentikusság élményét. 3 E. CSORBA CSILLA - BIRCK EDIT 2003. 10
