Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Gaál Attila: Előszó a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XXV. kötetéhez
Nem volt jobb a helyzet 1974 után sem, amikor a szerkesztést Dr. Szilágyi Miklós vette át. Iskolateremtő tevékenysége folytán azonban jelentősen megnőtt az évkönyvek „házon belüli" fiatal szerzőinek száma és észrevehetően javult a közreadott írások tudományos színvonala is. A csaknem évenkénti rendszeres megjelenést biztosítania először Dr. Vadas Ferencnek sikerült. Az ő tevékenységének köszönhetően megnőtt a cserepartnerek kiadványunk iránti bizalma, s ezzel párhuzamosan egyre értékesebb kiadványokhoz juthatott szakkönyvtárunk is. Ekkor kapott először önálló kötetet egy-egy nagyobb rendezvény: 1986-ban az őskortörténeti, 1989-ben pedig a népvándorláskor kutatói nemzetközi konferenciájának előadásanyaga töltötte ki az évkönyv teljes terjedelmét. Tizenkilencedik kötetünk 1996-ban, a múzeum alapításának századik évfordulóján látott napvilágot, s az azt követő egy éves kényszerkihagyás után a megjelenést rendszeressé, évenkéntivé tettük. A fenntarói támogatáson túl nagy mértékben köszönhető ez az időközben bevezetett pályázati rendszernek, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiuma rendszeres támogatásának. Szerzőtársaim, kollégáim és az évkönyv munkatársai nevében is remélem, hogy erre a támogatásra a jövőben is számíthatunk, s kiadványunk egyre tartalmasabbá és szebbé, - talán egyszer színes képanyaggal ellátottá is - válik majd. Szekszárd, 2003. november 10. Dr. Gaál Attila megyei múzeumigazgató 8 Forrai Ibolya előadása a konferencián. A záróvacsora résztvevőinek egy csoportja.