Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Forrai Ibolya: Csonácolás a bukovinai székelyeknél

S végül a pásztorok elköszönő éneke helyett (Betlehemnek pusztájában) Szent József éneke (Szerencsés óra, boldog éjszaka) szerepel az 184l-es kéziratban. A szövegek összevetése alapján megállapítható, hogy az elmúlt száz év alatt lényeges változás a szöveg tartalmában és a drámai szerkezetben nem történt, bár megkopott a szövegtudás, kimaradnak sorok vagy versszakok a prológus és epilógus szövegéből, vagy az elfelejtett verssorokat újakkal pótolják. Fogékony emlékezőtehetséggel rendelkeznek, s ez a szóbeliségből építkező szellemi kultúrának köszönhető, nem köti őket az írásbeliség fegyelme, szabadon cserélnek fel vagy helyettesítenek szavakat, mondatokat. Tekinthetjük ezeket a szöveg természetes módosulásainak, a közösségi alkotásokra jellemző alkalmankénti kopásokkal vagy bővülésekkel. Ilyen különbségek mutathatók ki egyes elvándorolt csoportok tudásanyagában is (Déva, al-dunai falvak). További eltéréseket tapasztalunk a külsőségekben, a szereplők öltözeteiben; a szereplők neveiben. A különbségek néha csak a felújító egyéniségéből adódnak, ízlésbeli módosulások. Az 1960-as évektől a játék bizonyos mértékig függetlenedett mind az egyházi, mind a családi ünneptől; megszűnik a praktikus, adománygyűjtő cél, háttérbe szorul a kultikus cél, és egyre hangsúlyosabb a szórakoztató szándék. Szembetűnő, hogy az 1960 után fellelhető szövegekben a pásztorok párbeszédéből kiestek a román nyelvű kifejezések; a nyelvjárási szavak köznyelvi szóalakokra cserélődtek ki; megnőtt az éneklés szerepe (az énekek teljes terjedelmükben hangzanak el az előadásban, nemcsak egy-egy versszak, hiszen a színpadra került népszokás 8-10 fős kórusa is meg akarja mutatni tudását). Az 1990-es években azonban újra a vallásos szerep kerül előtérbe, s mellettük megjelenik a reprezentációs funkció, területi és etnikai hovatartozást képviselve. És ezt már nem a szövegek, hanem a megszólaltatott „Bötlehem versei", az előadások alapján lehet megállapítani. Megváltozik a betlehemezés gyakorlásának helye, ideje és módja: Már nem házaló színjáték, nincs szabott rendje, hogy mikor és hol adják elő, nincs korhoz és nemhez kötve a szereplők személye, létszámuk is nagyobb a korábbinál, a játszókhoz narrátor, kórus csatlakozik. Ennek megfelelően a játék funkciójában is erőteljes változás figyelhető meg, bár az írott szövegekben ez alig tükröződik. A szöveg legfontosabb szerkezeti egységei: József és Mária szálláskeresése, az Angyal szózata, a pásztorok köszöntője. Az első rész a bibliai történetet idézi fel, középpontjában József és Mária szálláskeresése áll. A pásztorok játéka, évődése a betlehemes játék leghangulatosabb, legszínesebb része. A bibliai történethez az ajándékozási motívum (amely tulajdonképpen a három napkeleti bölcs alakját eleveníti meg) kapcsolja a pásztorjátékot. A pásztorok jeleneteit az aktualizáló párbeszédek, a mímelő játék és a tánc teszi elevenné, változatossá; minden alkalommal másképp formálják. A pásztorok maszkjai állatmaszkok, mozgásuk állatmozgásra emlékeztet, kétnyelvűségük mimos sajátosság. A szálláskeresést és a pásztorjátékot, a játék szent és profán elemeit az Angyal szózata köti össze. Előbbi szövege kötött, a pásztorok szövege kötetlen, a rögtönzés, az aktualitások tréfás előadása biztosítja a szöveg elevenségét, eredetiségét; itt az epizódok kapnak fontos hangulati szerepet (pl. az Öreg pásztor haldoklási jelenete, a vadászjelenet), ebben az irányban tágul, bővül a játék. Az egész történetet a Király (Heródes) prológusa és epilógusa foglalja keretbe. A Király verselését ütemes lépegetéssel kíséri. A verses szerep elmondásának éneklő hanghordozása, a deklamálás a középkori dráma felé mutat, ennek csírája pedig a responsorium, ami ma is élő templomi kórusműfaj. Ez a különös versmondás - a felvidéki és Pozsony környéki német játékok közvetítésével - a reformáció korabeli iskolai tanulás nyomát őrzi. A Király, Királyszolga párbeszéde szintén iskoladrámákat idéző stílusúak. A házalás és a falusi ház, mint színpad, megszabja a műfajt és a dramaturgiát. A szobában, mint színpadon, nagyon fontos a szereplők elhelyezkedése, ezzel jelzik a játék különböző helyszíneit. A térbeli és időbeli távolság áthidalására szolgál a mozgás, s az ezt rendszerint kísérő ének. A házaló színjáték műfaji jegyeit a beköszöntő és záróformulák, valamint az ajándékkérés jelenetei mutatják. Nyelvében, szókészletében sem egységes a játék. Egyik rétegét az egyházi énekszövegek jelentik, ehhez igazodik hangulatban, szóhasználatban a prológus és epilógus szövege, a szálláskeresés jelenete és az Angyal szózata; a pásztorjátékot már a székely nyelvjárás kifejezéskincse teszi hangulatossá. A történetet váltakozó hangon adják elő. Próza és vers, természetes beszéd, recitálás és éneklés váltakoznak egymással, ami sajátos ritmust, lüktetést ad az előadásnak. A szokás a színpadi előadás révén új dimenziókba került. A színpadi megoldással kapcsolatos fenntartások már korán felmerültek: Solymossy pl. felhívja a figyelmet; a főrévi játékokkal kapcsolatban A szövegek további részletező, módszeres elemzése túlnő a jelen dolgozat keretein. Az 1970-es hadikfalvi szövegváltozatot mellékletben közöljük. 60