Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Schleicher Vera: A paksi Telkes Gazdaság szervezete és működése
módosított alapszabályzata, amelynek megszerkesztésére az 1894. évi XII. törvénycikk rendelkezései értelmében került sor. Ekkor azonban a szervezet már mintegy 30 éve bizonyíthatóan működött, és bár ennél korábbról írásos dokumentummal nem rendelkezünk, feltételezhető, hogy már közvetlenül az 1853. évi úrbéri pátens értelmében történt legelőelkülönözést követően is valamiféle központi irányítással zajlott a volt paksi úrbéresek meglehetősen nagy kiterjedésű legelőinek, rétjeinek és szántóföldjeinek kezelése. A közös tulajdon kezelésének rendjét a törvényi szabályozás előtt minden bizonnyal a helyi szokásjog határozta meg, melynek előképe a nagy hagyományokkal bíró paksi nemesi közbirtokosság szervezete és belső rendje volt. Közvetett utalások jelzik, hogy a szervezet 1895 előtt is rendelkezett írásos alapszabállyal: 1887. januárjában - minden bizonnyal az új elnök megválasztásakor - a vagyon átadása céljából írásban rögzítették a Telkes Gazdaság Inventárját, melynek első tétele a következő volt: „Az Alispány által meg erősített alap szabáll mely ött lapból ál". Egy, az alapszabály megerősítése céljából Szekszárdra irányuló fuvar költségeiről, valamint az ügyvéd díjáról kiállított nyugta bizonysága szerint ez a szabályzat valamikor 1885 előtt keletkezett. A megerősített alapszabályok - „melyek Paks nagyközség házához betekinthetés végett május hó 9-ig kitéve voltak" - elfogadásáról egy 1886 májusában kelt jegyzőkönyv tanúskodik. (Inventar, 1887; Jegyzőkönyv 1886.) Bár ez az alapszabály időközben elveszett, a paksi Telkes Gazdaság működésének e korai szakasza viszonylag jól rekonstruálható a fennmaradt dokumentumok, elsősorban a közgyűlési jegyzőkönyvek, pásztor- és haszonbérszerződések, számlák, peres iratok alapján. A szervezet célja és elnevezései A ránk maradt alapszabály 1 §-ában rögzített meghatározás szerint a szervezet célja „az úrbéri rendezés és a legelőelkönülés folytán még közösben maradt ingatlan és ennek fenntartásához szükséges meglevő ingó vagyon rendes szakszerű kezelése és fenntartása". Bár az alapszabály a szervezet megjelölésére a „paksi telkes birtokosság" kifejezést használja, s így ezt kell hivatalos megjelölésnek tekinteni, az iratokban és a szóbeliségben a közbirtokosság többféle elnevezésével is találkozni lehet, amelyek mind más és más szemszögből jellemzik működését és történetét. Az iratokban fel-felbukkanó „paksi telkes és kisházas gazdaság" elnevezés például működésének arra a szakaszára utal, amikor a volt telkes jobbágyok és a kisházasok, azaz a zsellérek földesúrétól elkülönített legelőterületei még részben közös kezelés alatt álltak. Bár a legelőterületeknek a két közbirtokosság közötti megosztása már 1848-ban megkezdődött (Jegyzőkönyv, 1892), egyes csapások, kisebb területek birtokviszonyai a 20. század elejéig bizonytalanok maradtak, illetve per tárgyát képezték. Közös területnek számított például még 1882-ben az Alsóréti földek nevű terület, melyet tizenkét polgárnak haszonbérbe adván, a szerződésben bérbeadóként mind a telkes, mind a kisházas bizottság szerepel, az aláírók között pedig ott találjuk mind Tumpek András tpg. elnök, mind Bekker János K. G. elnök kézjegyét. A két közbirtokosság tehát egymástól független szervezetként, saját elnökökkel működött, azonban a kérdéses és közösben maradt területek kapcsán - a minduntalan feszültségforrást jelentő gazdasági érdekellentétek ellenére - még sokáig kénytelen volt együttműködni, mivel a birtokmegosztásról szóló 1867-ben keletkezett egyezséglevél elveszett, pontosabban: „a paksi levéltárban fel nem található" (Jegyzőkönyv, 1892.). A két gazdaság esetenkénti együttműködéséről a közgyűlési jegyzőkönyvekből értesülünk: egy ízben például közös bizottsági ülésen hoztak határozatot arról, lehetett, amely előírta, hogy a közbirtokossági erdőkhöz hasonlóan a közös legelők működtetésére is szervezetet kell létrehozni és szabályzatot kell alkotni. TÁRKÁNY-SZŰCS 1981, 519. „A Méltóságos, Nagyságos és Tekintetes Közbirtokos Földesuraságoknak neveit, a nagy szám miatt ki nem tehetvén, tsak compossessorátusnak tétetik" - olvasható az Egyed Antal-féle felmérés szövegében 1828-ban. (CSERNA - KACZIÁN 1986, 202.) A 18. század elején a Paksyak utódaként a Daróczy család lett Paks birtokosa. A 18-19. század folyamán a család házasságok révén erősen szerteágazott. így kerültek a paksi közbirtokosok közé a Száraz, Kornis, Szeniczey, Szluha, báró Rudnyánszky, nemeskéri Kiss, Rosthy, Csuzy, Vigyázó stb. famíliák. 8 Az úrbéri korszak végére a telkesek gazdálkodásában a termőföld játszotta a meghatározó szerepet, míg a csupán beltelekkel bíró házas zsellérek számára a legeltetést és erdőhasználatot biztosító határhasználat maradt a legfontosabb. 1836-ban kemény politikai küzdelmek végén született meg az országgyűlési határozat, miszerint a házas zsellérek a nyolcadtelkesekével azonos mértékű legelőilletményben részesülnek, így a jobbágyfelszabadítás, majd az 1853-as pátens e réteget is osztatlan közös tulajdonban maradó legelőkhöz juttatta. SZABAD 1998, 39. 9 A közgyűlési határozatok „záradékai*' gyakorta hangsúlyozták, hogy az adott jogok (pl. hágatás) a kisházasokra nem vonatkoznak! Külön tiltják a kisházasoknak a legelőn való keresztü'járkálást, amely egyébként is általános tilalom alá esett. 326
