Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Ónodi Gyöngyi: Koszorús László, egy paksi kézimunka-előnyomó
Az 1929-33-as gazdasági válság idején a város lakosságának nagy része mezőgazdasági jellegű munkából származó jövedelemből élt, így a lezuhanó gabonaárak miatt törvényszerűen fizetésképtelenné váltak, a bank fizetési zárlata, a kereskedői uzsorakamatok sok családot tettek földönfutóvá. Koszorús László üzlete is tönkrement. Ekkor olajlerakatot létesített, üzemanyaggal házalt. Mivel ez a vállalkozás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 1935-36 körül kézimunka-előnyomásba kezdett. Kérdésemre, hogy miért pont erre esett a választás, fia annyit válaszolt: „Nem volt más munka. " Ezekben az években a város már kezdett újraéledni, a gazdák technikai fejlesztésekkel, a kertészet és a szőlőgyümölcstermesztés felé nyitással jutottak jövedelemhez, a gyárak újra nyitottak. Munka tehát ismét adódott volna, ám az üzletét felszámolni kényszerülő kereskedő számára ezek a lehetőségek gondolatban sem merülnek fel. Talált egy olyan területet, amelyben kibontakoztathatta kreativitását („Gyerekkorába' tanult festeni is, Szüle Péter tanítványa volt. ") és üzleti érzékét is, s ezzel a tevékenységgel hamarosan nagy népszerűségre tett szert nem csak a városban, hanem a környező településeken is. Szerencséjére a kézimunka-előnyomás éppen ebben az időszakban kezdte meg egyik virágkorát, kis befektetéssel, és képesítés nélkül is bele lehetett vágni, csupán az iparengedélyt kellett kiváltania. Technikai változások Az előnyomás technikáját Koszorúsak az évek során, munka közben sajátították el. Először indigón keresztül rajzolták át az ekkor még egészen egyszerű mintákat az anyagra.: „Először csak ilyen kis cakkok voltak, meg esetleg egy kis virág. Hát ez volt a kezdet kezdete. " A következő lépcső a nyomdatechnika volt. A fémlemezből hajlítgatott, fába süllyesztett motívumokat bélyegzőpárnába, majd az anyagra nyomták. Ezeket a „nyomókat" Koszorús László készen vásárolta. Formájuk és mintáik a kékfestő nyomódúcokéhoz hasonlít (3. kép). Mivel ezekkel dolgozni „elég keserves munka volt" hamarosan áttértek a pausz-technikára. A mintát erős pauszpapírra (francia pausz) rajzolták, tűvel átlyuggatták, az anyagra helyezték, majd porfesték és denaturált szesz keverékével dörzsölték át, mely a lyukakon keresztül az anyagra rajzolta a mintát. Egy sablont négyötszázszor lehetett „lehúzni". A sablonokat eleinte Pestről szerezték be, később ebben is önellátásra tértek át: „Édesapám mindig felutazott Pestre, ott válogatott. Elég élelmes ember volt, látta hogy csinálják, megpróbálta. Édesapám nagyon jól rajzolt. Beszerzett ilyen papírt, mert ez egy speciális papír, erre rajzolt és készítette a sablonokat. " A sablonok átszurkálását egy speciális géppel egy paksi ember végezte: „A férfi csinálta ezeket a sablonokat, úgy, hogy édesapám megrajzolta, bevitte neki, ő megcsinálta. Majd aztán jött ez a zsidó kérdés, ez az ember kénytelen volt eladni (ti. a gépet), ugye, pénzzé tenni. Ettől vette a gépet. Az 1800-as évek végén készült, Bécsben egy műszerész csinálta. " A gép varrógéphez hasonló elven működik, azzal a különbséggel, hogy a tű egy mozgó karon függ, kézzel irányítható, a sablon vonalai mentén húzva át kell vele rajzolni a mintát. A mai napig működőképes, Koszorús József bár eladásra már nem dolgozik, feleségének egy-egy új sablont elkészít. 5 A minták Az első cakkoktól és kis virágoktól indulva az 1980-as évekre a mintakollekció tekintélyes mennyiségűre növekedett. Koszorús József pincéjének polcain több száz sablon sorakozik. A tekercsekben tárolt pauszok tájegységenként, típusonként voltak rendszerezve, sorszámozva, mintakönyvbe vezetve. A helyhiány és a használaton kívül kerülés miatt sok sablon ment tönkre, kallódott el, de a megmaradtak közül a legtöbbnek egyelőre megvan a története is, mikor, kitől vették, kinek tervezték, sokszor rendelték-e meg. Az anyag érdemes lenne a kézimunka történetével foglalkozó szakemberek figyelmére. A mintakollekció alakulása: az első minták az ágyneműk szélének cakkjai, a vállgombos női ingek pántjának és nyakrészének apró virágjai nem igényeltek külön sablont. A nyomdatechnika alkalmazásánál az előre gyártott mintákat lehetett variálni. Amíg a sablonokat Pestről vásárolták, a válogatás volt az, ami A kérdés társadalomtörténeti vonatkozásairól lásd L. NAGY 1997. 4 NÉMETH 1976,337. 5 Üzleti érzékenységére jellemző, hogy bár mindenben segítőkész volt, a gépet működés közben is megnézhettem, de fényképet nem készíthettem róla, nehogy a kép alapján valaki lemásolja a technikát. 312
