Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Balázs Kovács Sándor: Nemzetiségi együttélés. Kölcsönhatások és ellentétek a sárközi magyarok és a körülöttük élő nemzetiségek (németek, szerbek) kapcsolatrendszerében

eltorzította a családi élet egészséges fejlődését és sajátos „nőuralom " alakult ki. Viszonylag jobban örültek a leánygyermeknek, mert azt jobban lehetett öltöztetni a híres sárközi viseletbe, ők voltak a családi vagyon cégérei. A vagyonos „egyes lányhoz" beházasodott szegényebb vöt kiküldték a szállásra dolgozni, a feleség pedig kényelmesen élt, az idősebb nőrokonok irányításával cselédek végezték a házi munkát. A családi vagyon a faluban élő női családtagok kezén volt.

55 A régi erkölcsi értékrend eltorzult, a közvélemény szemet hunyt a régi erkölcsi törvények és szabályok vétőivel szemben, sőt cinkosán egyetértett a bűnösökkel. A Sárközben társadalmi mértékben megtűrt szintre emelkedett a házasságtörés, főként a vagyonosabbak körében. Szeretőt tartott a férj és a feleség is. A házasságon kívüli nemi kapcsolat bár általánosan elfogadott volt itt, sőt bizonyos fokig az egyén életrevalóságának fokmérője is, hiszen azt tartották „minden valamirevaló embernek van szeretője ", de a látszatra ügyeltek. Megszólták azt, akinek több szeretője volt. A szerbek között is találunk birtokos parasztokat, elsősorban azonban állattenyésztéssel és állatkereskedelemmel (szarvasmarha-, juh-, és sertéskereskedelemmel) foglalkoztak. „A nagyobb gazdáknál, hol 30-40 drb. szarvasmarha van, a teheneket, daczára, hogy nagyon szeretik a tejet és túrót, még sem fejik soha, de ha beteg van a házban, akkor összejárják az egész falut egy darab száraz túróért, ama hiedelemben, hogy attól a beteg meg fog gyógyulni." A 19-20. század fordulója körül kezdtek el tehenet tartani fejés céljából. Hagyományos állattenyésztésük miatt nagy kiterjedésű legelőket és ugart hagytak parlagon. A szerbek vörösbor kultúrájának nyomait még ma is megtaláljuk vidékünk szőlőművelésében. Az egyházi szervezet erőssége az alapja, hogy letelepedésük során is megőrizték településen belüli etnikai önállóságukat. Nem tudtak - s talán az ortodoxia természetéből adódó szigorú hagyomány tiszteletből nem is akartak alkalmazkodni a folyton változó gazdasági és társadalmi folyamatokhoz. Befelé fordultak, vallási életük és társadalmi magatartásuk a grábóci szerb szerzetesek és a pópák szigora alatt folyt. A Tolna megyében élő csekély számú görögkeleti vallású lakosság a 19. század második felére már szinte teljesen asszimilálódott. Mentalitásukban azonban megőrizték hagyományaikat: indulatosak, hirtelenek, tüzesek, de engedelmesek voltak. Gyakran foglalkoznak velük forrásaink. Tudósítanak viselt dolgaikról: verekedés stb. 1884-ben a bátaszéki képviselő-testület feljelentett 9 szerb legényt, mivel „ ...vérengző s vért szomjazó verekedők, akik már több ízben halálos verekedéseket rendeztek" most a szolgálatos községi őröket verték meg, illetve az egyiket úgy megszúrták, hogy életben-maradására remény sincs. A szerbek nagyon hiúak voltak, szerették a pompát, a fényűzést, inkább éheztek, leghitványabb táplálékkal is megelégedtek, csak hogy szép ruhában járhassanak. Az idegennel szemben rendkívül előzékenyek, barátságosak és vendégszeretők voltak. Gyorsan felhevültek, de lelkesedésük hamar lelohadt, kitartásuk nem volt. A nehezebb munkát kerülték, de igen ügyes kereskedők és kézművesek voltak. Csúnya szokásuk, a cifra kacskaringós káromkodás felvette a versenyt a magyarokéval. A szerbek magyarosan viselték magukat, a magyar nyelvet jól értették és beszélték. Öröklési szokásaikban a régi házközösség, a zadruga nyomait lelhetjük fel. A legtöbb házban a birtok a család legidősebb férfitagja tulajdonában volt, de azért a fiataloknak is, amint megházasodtak már valamennyi külön vagyona volt. Ezt általában feleségeiknek köszönhették, hisz a 19-20. század fordulóján a lányok már jelentős hozományt kaptak. A szerb apa, ha két-három fia volt s valamelyik közülük megházasodott, azonnal gondoskodott róla, hogy ennek új házat szerezzen és az elvált a családtól. Az apa azonban nem vált el minden gyermekétől, akármelyik maradhatott vele aszerint, hogy melyikkel tudott együtt élni. Az apával maradt fiú mindenben engedelmeskedett neki, míg az apa élt, minden birtoknak ő volt az ura, még annak is, amit különélő fia művelt.

60 A szerb földműves és pásztor nem mondott le a nagycsaládos szervezet összetartó erejéről, ami önmagában nagyon szép, de gazdaságtalan munkamegosztást kényszerített rá. Egy szerb tudós a nagycsaládi szervezet létjogosultságát azzal indokolta, igaz: a 19. század derekán, hogy „tagjait megóvja az szabadság, a függetlenség ugyan szemmel láthatóan összeszűkül, de megmarad lényegében. Amit a külvilág önpusztításnak lát, az. befelé önvédelem a világ farkastörvényeivel szemben: embertelen védelem, de jószerivel az egyetlen lehetséges válasz, hosszú évtizedekig. - TÖTTÖS 2002, 5. BALÁZS KOVÁCS 2000b. 894-895. KOVÁCS 1942, 11. VÁRAD Y 1896, 294. ANDRÁSFALVY 1972, 125. TMÖL. Bátaszék község képviselő-testületi jegyzőkönyve 1884. febr. 12. JUGA 1913,44-45. JUGA 1913,47-48. 293