Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Balázs Kovács Sándor: Vők a sárközi nagycsaládban

Ebben az öröklési sorrendben utoljára következett a legfiatalabb fiú, aki rendszerint a családi házban lakott, a szülőkkel maradt, de a vagyonból ugyancsak egy gyermekrészt kapott. Ebből a természetes sorrendből fejlődött ki a legkisebb fiú azon joga, hogy ő örökölte a családi házat, vagy ha a legidősebb fiú osztotta fel a vagyont, őt illette a választás joga. A Sárközben a végrendeletek tanúsága szerint általában a legifjabb fiú maradt a szülőkkel. Természetesen általánosítani nem lehet, hiszen szinte valamennyi lehetséges variációval találkozhatunk: maradhatott a legidősebb, a középső, de gyakori esetben - ha fiúörökös nem volt, vagy ha volt is előfordult - valamelyik leány a férjével, a vővel maradt a családi házban. A decsi végrendeletek tanúsága szerint a 314 felvett esetből 66-ban örökölte a vő a birtokot. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy a családba bekerült vő, az após és az anyós halála után örökölte volna azok családi javait. Felesége vagy a megszületett unoka volt az általános örökös, a vő csak gondozta és gyarapíthatta a vagyont. Az örökösödés ősi soron minden vonalon patrilokális. A vőül ment férfi vitte és adta tovább gyermekeinek felesége vagyonát. Forrásaink tömege tanúsítja ezt a következő megjegyzésekkel: „A házban, mivel megholt férjemnek semmi jussa nem volt, hanem ami atyámtól maradott jussom egyedül engemet illet, erről rendelést tenni szabadságomban állván... " vagy „...mint hogy az én férjem fiul jővén az én édes atyám házához, s mint árva szegény legénynek semmije nem lévén, magával semmi jószágot az atyám házához nem hozván, úgy szállott az örökségben, és valaminemű ősi jószág vagyon és örökség, az mind az én édes atyámról reám háramlóit... "' Az ilyen vők bizonytalan helyzetét is szemléletesen ábrázolják forrásaink. Ocsényben 1836. október 23án egyszerre három ilyen peres ügy került a református egyház presbitériuma elé, mely fórum feladata volt az ilyen esetek békés megoldásának megkísérlése. „Panaszt tett Deák Máté veje Szél István, hogy három esztendők alatt miolta Deák Máté házához fijul bé házasodott soha az ipával, napával, és feleségével békességben nem élhetett, főképpen azért, mivel a felesége házassági kötelességeit tellyesíteni nem akarta, a miben a szülei is meg egyeztek. Ámbár mind az Ekklésia, mind a Helység Törvényszéke ezeket a pörlekedő feleket több ízben igyekezett össze békéltetni: de vélek semmire sem mehetett, sőt most közelebb egy hete Deák Máté a vőjét Szél Istvánt házától elverte. " kifizetve lesznek nékie, többé javaimon követelése fent nem marad. András fijamnak házat vettem s meg is építettem, hozzája 1/8 telket adván kész örökségbe szállítottam, ezen kívül tőlem is lett elmenetele alkalmakor kiszolgáltattam 4 darab marhát, 2ét ökröt és 4 lovat, kotsit és hozzá való szerszámokat, valamint kaszálloimnak harmadánál többet kezére botsátottam, - szőllőmnek egy pasztán kívül, melyet magamra kivettem egész felét birtokába szolgáltattam, látnivaló, hogy ezen fijam érdemein fejül kinyerte minden javaimból jussát, annál fogva néki többet hagyni nem is kívánok. Velem lakó János fijamnak, ki engem mind ez ideig öregségembe tartott és gyámolított, s továbbra is benne nagy bizodalmam lévén, annál fogva, magam által épített Házamat 2/8 telkemmel a még birtokom alatt fekvő kaszáltok és kertekkel, ugy szállásommal, valamint található barmaim és lovaimat egyéb paraszti eszközeimmel legyenek azok ingok vagy ingatlanok mind János fijam örökös birtokába maradjanak... " - Pörayi István 1846. - „ Férjem Takács István gazdaságomba fijul házasodván, tehát mintjo hűséges és szorgalmas férjnek, kivel már házamat is építettem, s a gazdaságom pedig több javítást tévén holta napjáig benne békességes lakása és tisztességes tartása légyen. Mivel már János fijamat ez előtt több évekkel a háztol ki tévén, vettünk néki Zsellér házat, hozzá adánk magunk örökjéből 1/8 telket, két darab kaszállot, ugyan annyi darab kertet, az ősi szőllőnek harmad részét két káddal hordókkal s egyéb szüretelő edényekkel, kezére szolgáltattam továbbá az úgy nevezett Józan hegyi szerzemény szellőnkből 35 rendet, - de ezeken kívül tőlünk lett elmenetele alkalmakor jussába ki szolgáltattam két lovakat, egy borjut, mivel több nem volt, kotsit, ekét, fejszét, kaszát, ásót, egy szóval ami egy paraszti gazdaság fojtatására szükséges mindent ki adtam látni való, hogy ezen fijam érdemén fejül kivette gazdaságomból illető jussát, s többet néki hagyni nem is kívánok, s legkevesebb keresete fent nem is lészen, s továbbá ennekutánna présházamba se tartsa legkisebb holmiér is, mert a Tanya hel néki ki lévén mutatva, építsen reája, s abba gazdálkodjon. Péter fijamat is ez előtt 4 évekkel egy betsületes Telkes gazdához ki házasítottam, fijul akkor szolgáltattam jussába két lovat, egy borjas tehenet, egy sertvést 5 malatzával, ugy a Paptava sz.élin 4 kaszás rétet, - valamint a Felső hegyi Ősi szőllőnek harmad részét ennek utána örökös használata alá rendelem. István fijamnak hitvese Varga Ersehet különös hűséggel és szorgalommal viseltetvén hozzám mind egésséges, mind beteges állapotomban, ennek tekintetéből még éltemben magamra kivett tizenegy rend szőllőmet mely a tanya mellett egy pasztában fekszik az ő gondoskodási jutalmául nékie rendelem őrőkőssen, hogy véle szabadon rendelkezhessen. Minthogy pedig házamat férjemmel s velem lakó István fijammal építvén, a hozzá tartozandó 2/8 telket is személyünkre Földes Uraságunktol nyertük, annál fogva mind ezen birtokunkat, mind pedig a fentebb elrendelt kaszálloimon és szőlleimen kivűl, egyéb található ingó és ingatlan paraszti javaimat és eszközeimet, az engem betsűllő s tiszteletbe tartó s gazdaságunkat hiven és szorgalommal folytató István fijamnak rendelem... " - Takács Istvánné Gamos Erzsébet 1847. febr. 3. Özv. Mozolai Istvánné Lukátsi Erzsébet- 1807. márc. 19. Özv. Kardos Mihályné Benedek Éva 1808. márc. 30. - „Néhai boldogult első férjem Molnár István midőn hozzám és gazdaságomba fiul beházasodott akkor sem azután, mint szegény szolgalegény hozzám semmit nem hozott..." - Sallai Jánosné Molnár Sára 1837. ápr. 16. „Szabó János panaszt tett a Gyűlés előtt az iránt, hogy az. Ipa a gúnyáját házából ki hányta, és ötét csúfosan el csapta. Kérte tehát a Gyűlést, hogy a feleségét Berekali Ersébetet kénszerítse arra, hogy véle az, attya házához. Also Nyékre menjen el lakni, mert ö 276