Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Balázs Kovács Sándor: Vők a sárközi nagycsaládban

Később a szegény vők helyébe egykés gazdafiak léptek. Az egyetlen leánygyermeket nem adták ki a házból, hanem összeházasították olyan vagyontalan, de szorgalmas, ügyes legénnyel, akit nem kötött le a saját gazdasága, a valamikori vagyon reményében vállalta a vő alárendelt szerepét. A leány szülei számára a vő fogadás előnye volt, hogy a családi vagyont még hozomány formájában sem kellett megbontani, ingyen kaptak egy ereje teljében lévő fiatal kiszolgáltatott munkaerőt, akit csak élelemmel, ruhával és költőpénzzel kellett ellátni. A vő biztosította a nő családja számára az utódot is anélkül, hogy az apai családnak a gyermekkel kapcsolatban bármilyen igénye lehetett volna. A vőnek ugyanolyan lakodalmi rítus járt mint a fiatalasszonynak. Adatközlők szerint: „ Viszik ki a leányháztul a menyasszonyt, teszik a kocsira az ágyat, a kocsira ágyat, stb. kezdetű dallal. ' Bemennek a legényházhoz. Nénémasszony adjon Isten jó estét stb. dallal . Aki napa lesz, meg öreganya lesz, és az ipa, valamint a várók, a konyhaajtóban állnak két oldalt, ott fogadják a menyasszonyt. Az amikor belép, így szól: Jó estét kívánok apámuram, anyámasszony. Meggyüttem, a kietek becsületes hajlékjukba, befogadnak-e cselédjük után cselédjüknek. A szülők ráfelelik, befogadunk kedves lányunk, vártunk már, megcsókolják és bevezetik. Megcsókolja először az apa, azután az anya, a nagyszülő és ha van testvér, rokon. A többivel nem csókolják meg egymást. Bevezetik a menyasszonyt a házba, ott az asztal körül viszik. Az asztalon van kalács, egy tányérba öntenek mézet, a menyasszony a kalácsot megmártogatja a mézbe, nyújt belőle először ipának, majd napának, azután pedig minden jelenlévőnek. Akik kívül voltak, azok is bejönnek, mártsunk mézet, hadd legyenek édesek a párok. Az üresedő tányérba a menyasszony és vőlegény töltögeti újra meg újra a mézet. Ha vő van és nem meny, azt is pontosan úgy vezetik be, mint a menyasszonyt, ő is úgy köszön be és eszik mézet. De férfi nem osztogat mézet, hanem helyette valamely közeli nőrokonja. Ez a szokás ma is megvan. " A vöknek (elsősorban az árva gyermekeknek) a lányos háznál ülték meg a lakodalmát, s őt mutatták be a leány rokonainak. Éppen úgy állt a ház szolgálatában, mint a férjhez ment fiatalasszony: minden munkaerejével, ismeretével. A teljes munkaerőnek a ház szolgálatába állítása azt jelenti, hogy ha napszámmal, vagy bármely másnak végzett munkával keresett pénzt, nem tarthatta meg magának, hanem át kellett adnia a közös kasszát kezelő gazdaasszonynak, az anyósnak. A vőnek menő legények házassági szerződésben igyekeztek megalapozni sorsukat, megvédeni érdekeiket, biztosítani munkájuk ellenértékét, az apósok pedig (mert ilyen esetekben a szerződést inkább az após kötötte meg a vővel) korlátozni, esetleg kizárni kívánták a vő igényeit a házasság felborulása esetére. Vannak olyan szerződések, amelyekben az após a házasság megkötése esetére földet ígért a vőnek tulajdonul, vagy örökrészt helyezett kilátásba jó magaviselete esetére. Egy ormánysági házassági szerződés szerint, mely az 1860-as években kelt a vőt az örömszülők fiúkká fogadták. Ha a felesége meghal, a vöt kiházasítják, ha azonban az asszony halála után nem a saját hibájából hagyja el a házat, a fele vagyont kell kapnia. Ha ok nélkül megy el, semmit sem kap. A vő többszöri házasságából származó fiúk az ipa vagyonának felét öröklik. Ha azonban mag nélkül hal meg, minden vagyon visszaszáll az apósra. A legtöbb szerződésbe azonban kétségtelenül a vőt megkötő, a rideg élet diktálta feltételeket foglalták bele, pl. hogy ha a vő elmenne a háztól, ha a feleség magtalanul halna el, vagy elküldenék, a családban eltöltött időre csak „a környéken szokásos középszerű szolgai díj" illesse meg. Ha a vő elmegy, akkor annak jár munkája után „Zörög a kocsi, pattog a Jancsi, Talán értem jönnek? Jaj édesanyám, szerelmes dajkám, De hamar elvisznek. Kocsira ágyam, kocsira ládám, Magam is felülök. Jaj édesanyám, szerelmes dajkám, Hamar elkerülök. " - BALÁZS KOVÁCS 1999, 395. „Adjon Isten nénémasszony, jó estét, Meghoztuk a barnapiros menyecskét, De nem azért hoztuk, hogy szeressük, Nénémasszony könnyebbségét kerestük. " - BALÁZS KOVÁCS 1999, 397. 17 BALÁZS KOVÁCS 1999, 397. 18 FÉL 2001c. 215-216. 1 TÁRKÁN Y SZŰCS 1981, 354-356. - „E szerződések azt mutatják, hogy a vő helyzete az örömszülők között a régebbi időben sem lehetett zavartalan és kénytelen volt magát szerződéssel védeni. Amennyire a rendelkezésre álló adatokból meg lehet állapítani, különösen ott volt ilyen írásbeli megegyezésre szükség, ahol csak egy lány vagy pedig csak leány volt a családban. " - ELEK 1936, 48. 271