Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Vass Erika: A grábóci szerb ortodox kolostor búcsúja

2002-ben a koma a kalácsot egy pékkel süttette, a koljivót pedig egy hercegszántói férfi készítette, aki a receptet még régebben az akkori plébános édesanyjától tanulta. Az egészséges búzaszemeket kiválogatta, megmosta és kb. 3-4 óra hosszáig főzte. Akkor a búzát annyi lében mosta meg, amíg tiszta vizet nem kapott. A tiszta búzát egy ruhába kötötte, és egy napig hagyta, hogy kicsöpögjön. Ezután ledarálta a búzát, és kevert hozzá diót, szegfűszeget, fahéjat, van ilincukrot, kristálycukrot és mazsolát. Amikor a cukor elolvadt, színes cukorkákkal díszítette. A kalács és a koljivo szerepét így magyarázta: „Ahogy én tudom, a kaláccsal az élőkre emlékezünk, a koljivót a haloltakér, akik voltak rokonok. Azokra emlékezünk ezen a napon. " A szegedi pap ezt a magyarázatot fűzte a ko Íj ivóhoz: „Amikor elvetjük a búzát, a mag elrohad, de új élet keletkezik belőle. Ugyanez van, amikor az ember meghal: eltemetik a földbe. Ez a feltámadás jelképe, föltámad a lelke, és egy más minőségű ember lesz belőle... A kalács ugyanolyan, mint a kenyér, az életnek a jelképe. Kenyér nélkül nincs élet. Legalábbis itt nálunk. " Ezután következett a templom előtti területen a tánc. A résztvevők nem voltak népviseletben. Csupán néhány középkorú nő viselt hagyományos ékszereket: arany vagy ezüst pénzből készült nyakláncot és fülbevalót. Ezek mellett a szerbek nemzeti tánca, a kóló

62 is jelezte etnikai hovatartozásukat. 20. kép: Kóló a templom előtt. 61 A koljivo a magyarországi szerbeknél a halottal kapcsolatos emlékünnepek legfontosabb attribútuma, azok mindegyikén szerepel, de egész Délkelet-Európa görögkeleti vallású népeinél is megtalálható e szokáskörben. KISS 1988, 132. „A kolo (körtáncz). A kolo-táncz nagyon egyszerű. Férfiak és nők összefogódznak körben, dudaszóra háromszor balra, egyszer jobbra lépve haladnak és különféle kolo-dalokat énekelnek. Az összefogódzott férfiak közé fehér kendővel övezett nők állnak. Előtánczos (kolovogya) vezetése alatt az egész tánezoló társaság egy fűzérré válik, majd lassanként egész koszorúvá fejlődik. A kolo-táncz lassú ütemben kezdődik, enyelegve, csevegve folytatódik s mind tüzesebbé válva, végre lázas gyorsasággal végződik. Lépése jobbra és balra mozogva, majd egész félkörrel előre nyomulva, mondhatni csendes, de itt-ott erős, kitörő... A kólót tavaszszal vagy nyáron terebélyes fák árnyékában az Isten szabad ege alatt, búcsúk alkalmával a templom udvarán, télen szobában, de néha hófödte téren is tánczolják s énekelnek is hozzá... " HADZSICS 1891, 640. 233